Atomháború készülődik a Földön – tudjuk meg rögtön a mű elején amikor is egy paranormál-fanatikus férfit, Tamet és szkeptikus barátnőjét, Rose-t kísérünk el egy vidéki házba. A fiatalok a végítélet közeledtével látszólag az alapszituációtól teljesen függetlenül szeretnének magyarázatot találni a házról hallott rémtörténetekre és legendákra. A párocskánknak végül csakhamar rá kell jönnie, valójában nincsenek biztonságban a házban, így segítséget hívnak, hogy kiderítsék, mi is áll a bizarr történések és a megmagyarázhatatlan jelenségek mögött.

Átlagosan, sablonosan hangzik, igaz? Mondanám, hogy maga a film nem klisés, de hazudnék. Ettől függetlenül még egyáltalán nem rossz, de erről gyakran a körülmények gondoskodnak. A kézikamerás jelleg ellenére látunk szép képsorokat, a zene nagyon jó, a film második fele pedig kifejezetten élvezetes.

A műben egyébként meglepően kiemelt szerepet kap a világvége, vagyis a Végítélet Órája, ami gyakorlatilag körülveszi az egész darabot és rányomja bélyegét az atmoszférára is. Ez egy olyan óra, amely megmutatja, hol tart az emberiség azon az úton, hogy kipusztítsa önmagát. A mutató jelenleg 11:57-et mutat a valóságban, a filmben azonban már 11:59-et emlegetnek, vagyis mindössze 60 másodpercre van egy globális katasztrófa.

Ez a világvége dolog egyébként rendkívül érdekes, mert valóban adott az egész történetnek egy érdekes mellékzöngét, de nekem nem teljesen volt egyértelmű a két szál közötti kapcsolat, esetleg a mögöttes jelentés.

Alapvetően a 85 perc első fele egy átlagosnak tűnő kísértetsztorinak tűnik, de a második felére átcsap valami letargikus thriller-drámába, amihez a már említett kellékek nagyon tökéletesen passzolnak. 4-5 pont közötti felvezetést követően a film végére igen magasba csapott át a pontszám, és bár valóban nem minden kérdésre kapunk választ, az első filmes író-rendező Eugene McGing, néhány ezer fontból leforgatott kézikamerás horrorja így is igencsak élvezetes és elgondolkodtató

Értékelés: 7/10

     

(Varin)