Emlékszem, amikor néhány éve hatalmas felháborodást váltott ki, hogy egy képregény megkísérelte elegyíteni a századforduló pezsgő irodalmi életét a manapság divatos zombi témával – de az nem ugrik be, miért nem kísérte legalább ugyanekkora hype Benedek Szabolcs A vérgróf című regényét, ami 1910 Budapestjén játszódik, és első ránézésre vámpírregénynek tűnik.

 

Történet

A Vérgróf története négy és fél szálon fut (igen, annyin): vagy egy fiatal, fejfájós nyomozónk, Mihucz Ervin, aki kedveli az angol irodalmat, és éppen egy prostituáltakat célzó sorozatgyilkos után nyomoz; ott van Sára, az egyik áldozat kollégája; ott van Szállási Titusz, egy feltörekvő író/költő/újságíró, Ervin barátja a kávéházból; végül pedig Tarnóczay Etelka, Szállási Titusz múltbéli élettársa, jelenleg társalkodónő, mindenkor Mágnás Elza parafrázisa. Ennek a négy szereplőnek az életét követjük nyomon az éppen öntudatára ébredő fővárosban, ahogy élik az életüket, néha össze-összeakadnak egymással és a kor illusztris alakjaival; ahogy kicsit (tényleg csak egy kicsit) megijednek a gyilkosságoktól, de aztán gyorsan napirendre térnek fölötte; ahogy összefonódik a sorsuk a Budapestre érkező titokzatos gróffal. A fél szálat ugyanis az a titokzatos alak, maga a vérgróf adja, aki Rákóczi Lipótnak nevezi magát, tollba mondja az életét feltörekvő írónknak, és azt állítja magáról, hogy több száz, ha nem több ezer éves.

 

Vámpírregény-e a Vérgróf?

Vámpírregény? Igen: bemutatja, hogyan szopkodja ki a gyermek Budapest az utolsó szikrányi emberséget is a lakosaiból.

Ha nem számítjuk az utolsó ötven oldalt, sima kriminek vagy korrajznak gondolhatnánk a könyvet, ugyanis tényleg nem történik semmi, amire csak misztikus magyarázatot lehetne adni. Persze, a gróf sokat mesél az életéről, ami tele van fantasztikus elemekkel, de miért kéne elhinnünk, hogy igazat mond? Végül is ez a huszadik század hajnala, sokadik reneszánszukat élik az okkult, ezoterikus iskolák, az egyik karakter anyja mélyen benne is van a Madame Blavatsky-féle teozófiában, miért kezelnénk tehát másként a gróf állításait?

Habár a történet vámpírja a klasszikus, naponelégős, byron-i hős, arisztokrata vámpír, mégsem vagyok benne teljesen biztos, hogy vámpírkönyvnek tekinthetjük ezt a regényt. Ha jól megnézzük, egyetlen főszereplőt tudunk kiemelni, aki nem a gróf, de még csak nem is valamelyik karakterünk, hanem maga Budapest! Nem az számít, hogy az egyes emberek mit csinálnak, hanem hogy az egyes emberek sorsa hogyan fonódik össze egymással, megalkotva ezt a kusza szövetet, ami maga Budapest. És ennek a szövetnek egyaránt részei az irodalom nagyjai, akikről tanultunk az iskolában, az irodalom elfeledett, átmeneti alakjai, bármilyen középszerűek legyenek is, a prostituáltak, a gyilkosok, az egyszerű emberek, és a mágia, a misztikum, a természetfeletti is.

Pont, mint ma.

 

Intertextualitás

A regénynek az egyik legszórakoztatóbb pontja (most figyeljetek, érettségizők, ez jól jöhet) az INTERTEXTUALITÁS. Ez egy, a posztmodern irodalomban gyakran használt eszköz, amikor a szerző átemel motívumokat, szereplőket, akár egész történetszálakat más művekből, vagy akár a valóságból. Csak nagy vonalakban említek meg pár átemelést: a gróf Rákóczi Ferenc leszármazottjának mondja magát; ugyanúgy ad interjút, mint Louis Anne Rice regényében; A gróf állítólag találkozott Vámbéry-val és Bram Stokerrel; Tarnóczay Etelka életútja pontosan megegyezik Mágnás Elza életével; a gyilkosságok emlékeztetnek a Whitechapel-i esetekre; Mihucz Ervin hasonlít a Gólyakalifa című regény szereplőjéhez (spoiler). Ezek az átemelések kivétel nélkül tiszteletteljes főhajtások, homage-ok a horrorirodalom nagy elődjei előtt, az egész korszak irodalmi és társasági élete előtt, és tovább erősítik az érzést, hogy minden mindennel összefügg, és talán nem is az egyes láncszemek számítanak, hanem maga a kapcsolat.

Az ilyen sok átemelést tartalmazó művekre találták ki a “fishing in the reference pool” nevű ivós játékot, olyan irodalmároknak, akik szeretnek a pohár fenekére nézni. Akárhányszor egy motívumban felismerni vélsz egy másik művet, igyál egy kortyot!

Miért jó

A könyvet egy leárazáson szereztem meg 500 forintért, azt hiszem, életem első impulzusvásárlása volt, és fogalmam sem volt, mit várjak tőle. Hazaérve kicsit meginogtam, hiszen nem szeretem a vámpírregényeket, és a magyar irodalom sem mindig hozza azt a szintet, amit elvárok, meg egyébként is, minek nekem egy hatásvadász YA vámpírregény?

Nagyon kellemeset csalódtam. A vérgróf távolról sem young adult, sőt, szerintem nem ártana rá egy korhatárbesorolás, hiszen elég véres, elég explicit, néhol elég zavarba ejtő jelenetekkel találkozhatunk. Nem klasszikus vámpírregény, legalábbis nem Anne Rice-i értelemben, viszont tiszteleg a nagy elődök előtt. Magyar, ízig-vérig, minden értelemben, ami nagyon melengeti a kis patrióta lelkemet, mégis hozza azt a színvonalat, ami kell nekem (ennek igazából nem kéne szembenállásnak lennie, főleg ma, amikor is úgy tűnik, hogy fellendül a magyar horror-ipar).

És végül segített abban, hogy Pesten ne csak a mocskot lássam, hanem a mágiát is.

Annie

Értékelés: 8/10