Manapság divat utálni azon színészeket, akiken felnőttünk. A kiöregedőfélben lévő Sylvester Stallonék, Robert de Nirók és Dolph Lundgrenek több filmben is kvázi önmagukat parodizálva hakniznak össze még néhány százezer dollárt nyugdíjas korukra. Mostani filmünk főszereplője, Nicolas Cage is ebbe a sorozatba illik, kevés Hollywood-i sztárról olvastam annyi negatívumot, mint róla. Pedig valahogy minden filmje szerethető és szórakoztató. Na jó, nem mind, de a Képlet speciel igen.

1959-ben járunk, egy Lucinda Embry nevű kislány furcsa számsort ír egy papírra, ami egy ötven évre lezárt időkapszulába kerül. A gyerekek feladata az volt, hogy jósolják meg, milyen lesz a jövő. A furcsa számkódok napjainkban nyernek értelmet, amikor a papír eljut John Koestler professzorhoz, aki felfedezi, hogy a cetlin tulajdonképpen balesetek és katasztrófák koordinátái és időpontjai láthatóak. A lista végén már csak két dátum található, és szereplőink biztosak benne, az utolsó időpont az emberiség végét jelöli. Vajon honnan tudhatta ötven évvel ezelőtt egy kislány, hogy mikor lesz vége a világnak? És vajon mi a céljuk az ismeretlen idegeneknek a gyermekekkel?

Az ember érzése kicsit az volt a film végét követően, hogy ezt akár egyszerűbben is lerendezhette volna Alex Proyas rendező. Egy kicsi dráma, egy kicsi sci-fi, egy leheletnyi horror, sok misztikum. A bibliai utalásokkal teletűzdelt cselekmény több érdekes kérdést is feszeget, amelyek napjainkban is az emberiség legfontosabb talányainak számítanak. Ennek ellenére távolról sem lehet érthetetlennek, nehéznek vagy éppen unalmasnak mondani a Képletet, a feszültség végig megvan a filmben.

A bátor lezárása a filmnek a nézők egy részében negatív kritikát váltott ki, ezért hajlamosak voltak a kritikusok is lepontozni a Képletet. “Vizuálisan gyönyörű, de tartalmilag kevésbé, főleg a párbeszédek és a szereplők közötti interakciók voltak zavarosak” – olvasható egy vélemény a Washington Postban. Persze ott van az ellenoldal is: “A Képlet egyike a legjobb sci-fiknek, amit valaha láttam – meghökkentő, félelmetes, intelligens, minden megvan benne, amitől egy film fantasztikus lesz. Proyas a profi és következetes történetmeséléssel fenntartja a feszültséget, és még akkor is vibrál és sokkol, amikor néma csend van a képernyőn” – írta a Chicago Sun-Times egyik kritikusa.

Szerkesztőségünkben is megoszlottak a vélemények, többünknek az egyik kedvenc filmje, míg mások a sárga földig lehordták. Mindkét álláspontot teljesen elfogadhatónak gondolom, de az én véleményem az, hogy az egyik legjobb, az apokalipszis témájával foglalkozó mű, amely szórakoztató, meghökkentő és elgondolkodtató.

Értékelés: 8/10

(Varin)