Az Arizona sziklás vidékén forgatott első rész sikere után Charlton Heston kalandjai folytatódnak ezen a poszt-apokaliptikus egykori Földön, ám ezúttal egy újabb űrhajós is belekeveredik a történetbe, és valamiféle futurisztikus hangulatú bombaimádó szekta szintén megjelenik, az egyre agresszívebb majomtársadalomról már nem is beszélve. Szóval lesz egy csomó újdonság, de a mondanivaló mondhatni a régi. Méltó folytatás vagy csak egy felesleges bőrlehúzás?

Az első rész végén Taylor a tengerparton lovagolva rábukkan a Szabadság-szobor maradványára – amiből leesik neki, hogy ez valójában a Föld, csak egy iszonyatos atomkatasztrófa utáni helyzetben -, majd nemsokára fura villámlások közepette elnyelik a sziklák.

Eközben egy másik űrhajó is lezuhan a bolygóra, akiket Taylor és csapata felkutatására küldtek. Egyetlen túlélője, Brent hamarosan összetalálkozik Novával, akinek nyakában Taylor dögcédulája fityeg. Nova elviszi őt Corneliushoz és Zirához, majd fogságba esik, de a lány segítségére siet, és végül egy barlangban próbálnak menedéket keresni.

Az egykori metróállomáson különös szerelésbe öltözött emberek telepatikus üzenetekkel bombázzák, majd pedig láthatjuk, hogy egy valóságos rakéta-istenhez imádkoznak a békéért. Később találkoznak a szintén elfogott Taylor-ral, de nem sok idejük marad, ugyanis csata kezdődik a szektások és a betörő majmok között, aminek az lesz a vége, hogy felrobbantják a bombát, és elpusztul az egész Föld.

Az előzőhöz hasonlóan, ez is a már első epizódban megismert poszt-apokaliptikus Földön játszódik, bár a szűkmarkúan mért dialógusok, valamint a kalandfilmes képsorokhoz mellé egy számomra szürreális (technikai megvalósításában pedig kissé felkészületlen) jövőbeli szekta szekvenciája is került. Nyilván ezek a rakétához imádkozó béke-szektások az akkori hidegháborús atom-hangulat megidézéséhez, és kritikai attitűdjéhez adtak táptalajt a nézőnek, de számomra még így is meglehetősen idegennek hatott a cselekményben. Ha ezeket nem számítjuk, akkor a váza nagyjából megegyezik az első résszel.

Charlton Heston film elején és a végén való szerepeltetése egyfajta kvázi-folytonosságot eredményez, ráadásul valahol keretbe is foglalja ezt a két részt, amely aztán a végső robbanással örökre lezárultnak tekinthető. A felkészültebbek viszont már tudják, hogy ezen sarkalatos befejezése ellenére az alkotók mégsem zárták le a sorozatot…

Értékelés: 7/10

eyescream