A természet változatossága folytán sokszor olyan helyekre bukkanhatunk, ahol nem szükséges semmiféle előzetesen hallott rémtörténet ahhoz, hogy az ember kényelmetlenül érezze magát. Talán mindannyian hallottunk, vagy akár jártunk is már ilyen helyeken, rovatunk mai epizódjában pedig egy hasonló tájat szeretnék bemutatni nektek.

A horrorrajongók  számára ismeretesek azok a különféle, kétes hírnévvel rendelkező erdők, hegyek, amelyekről tucatnyi legenda és rémtörténet kering, azonban nem csupán ilyen helyszínek felől hallhatunk különös mendemondákat. A Louisianaban található Manchac-mocsár is azon tájak közé tartozik, amelyet hosszú ideig, ha tehették, elkerültek a helyiek, manapság pedig a paranormális esetek és a kriptozoológia iránt érdeklődők kedvelt úti céljává vált. A New Orleanstól nem messze található mocsárvidék már alapjában olyan adottságokkal bír, amelyek szinte táptalajul szolgálnak a baljós legendák elburjánzásának.

A területet olyan köd-szerű párafelhő borítja, hogy az átlag halandó pár méternél tovább nehezen lát el, az élővilágra pedig szinte parazitaként telepedett rá a mindent beborító nyálkás algaréteg. A dús vegetáció gigászi méretű bogaraknak, rovaroknak, vízikígyóknak és aligátoroknak szolgál búvóhelyül, grátiszként pedig még hatalmas szúnyograjok teszik kellemetlenné az itt tartózkodást. A Manchac-mocsár bővelkedik a különféle, érdekesebbnél érdekesebb rémtörténetekben, ezek közül kettőt szeretnék veletek röviden ismertetni.

A XIX. és a XVIII. század során Louisiana etnikai összetétele jelentősen megváltozott, részben a tömegesen behurcolt nyugat-afrikai rabszolgák, részben pedig a Haitiban akkoriban lezajló forradalom és annak következményei elől ide menekülő bevándorlók miatt. Ennek köszönhetően a vudu, mint vallás rendkívül elfogadottá vált, sőt, néhány vudu-papnő jelentős hatalommal bírt, sokszor politikusok, ügyvédek, tehetős emberek kérték ki tanácsaikat (jó példa erre Marie Laveau esete is).

A Manchac mocsárvidékén egy kétes renoméval bíró, Julie White nevű vudu-boszorkány volt a leghíresebb, akit félve tisztelték a helybéliek. Annak ellenére, hogy sokan felkeresték őt tanácsai miatt, megítélésében nagy szerepet játszottak azokról a megfogant átkokról szóló történetek, amelyekben Julie kíméletlenül lesújtott a neki ártó emberekre, tette mindezt állítólag egészen nagy hatásfokkal. A boszorkány többször is kijelentette, hogy halálakor rengeteg embert fog magával vinni a sírba. Az ominózus napra 1915-ben került sor, megdöbbentő módon temetésének időpontjában egy hurrikán keltette vihar söpört végig a területen, több száz halálos áldozatot követelve. A legenda szerint a holttestek nagy részét a mocsárba temették el,  egy tömegsírba a hely pedig így átkozott lett.

Természetesen több történetet is hallhatunk különös hangokról és jelenségekről, amelyeket az ide látogatók észlelnek, akikből nincs hiány, a mocsár mára önjelölt szellemvadászok közkedvelt célpontjává vált. A Manhac-mocsár felkapott turista-látványosság lett, a rengeteg helyi mendemondának és kísértethistóriának köszönhetően sokan próbálnak szerencsét, hogy valamilyen hátborzongató, különleges élményben legyen részük. Az látogatók többek közt szemügyre vehetik Julie White egykori kunyhóját, vagy a vudu-kultúra iránt érdeklődők akár be is térhetnek a New Orleansban található Vudu Múzeumba is.

A Manchac-mocsár másik hírhedt legendája egy jóval régebbi múlttal rendelkező, mitikus lényhez köthető.  A rougarou egy rendkívül közismert teremtmény ezen a vidéken és talán leginkább a vérfarkashoz hasonlítható, legalábbis ami megjelenését és viselkedését illeti. A Louisiana erdeit és mocsarait rettegésben tartó lény(ek) eredete az amerikai kontinensre érkező francia telepesek mondáiban keresendő.  Bár az elbeszélések sokszor máshogy írják le részleteiben a rougarout, általában közös jellemző mindegyik beszámolóban a félig-meddig humanoid, részben farkas teremtmény, amely korántsem viseltetik jóindulattal az emberek irányába.

Eredetéről a folklórban legnépszerűbb elképzelés, hogy a lény valaha ember volt, akinek most, hogy megtörje az átkot, vért kell ontania ahhoz, hogy ismét emberré válhasson. Sokak szerint a rougarou karaktere némiképp hasonlóságot mutat az indián törzsek wendigojával, könnyen elképzelhető, hogy az idők során a francia kolóniára hatással voltak ezek a történetek is. Ahogyan a yetit, a chupacabrát és még számos legendás lényt, a rougarout is rengetegen próbálták már lencsevégre kapni, vagy dokumentálni valamilyen módon. Természetesen a különféle, hasonló témával foglalkozó TV-műsorok stábjai is a szörnyeteg nyomába eredtek, több-kevesebb sikerrel…

(Absvrd)