H. P. Lovecraft nem csak a horror műfaj gerincét fektette le munkásságával, de egyike a legismertebb íróknak is. Kicsit sem meglepő, hogy a rajongói tábora a mai napig folyamatosan növekszik, egyre többen fedezik fel az írásaiban rejlő időtlen borzalmat, a hazai Lovecraft-rajongók pedig idén igen jelentős mérföldkőhöz érkeztek – márciusban megjelent limitált nyomtatásban a Black Aether magazin, amely hazai szerzők Lovecrafti/weird fiction írásait gyűjtötte össze. A magazin megjelenéséről, fogadtatásáról és a következő számokról kérdeztük a szerkesztőt, Tomasics Józsefet.

CG.: Mik voltak az előzetes elvárások a magazinnal kapcsolatban, annak tudatában, hogy Magyarország finoman szólva sem jelent egy hatalmas horror-piacot?
T.J.: A Black Aether magazin, kifejezetten a Lovecraft és weird irodalom kedvelő közösségnek készült, ami ráadásul a horror-piacon belül egy kis szelet, nagyon kevés követővel. A magazin és a szubkultúra nem követi a mai divatos horror stílusokat, mondhatni kliséket, az emberek nagy részének nem a weird jelenti a horrort. Novellában, regényben igazi zseninek kell lenni ahhoz, hogy valaki éreztesse a „jumpscare” érzést, és ezért ez inkább filmekben jelenik meg, de Lovecraft és a weird irodalom többi kiemelkedő szerzője kerülte és kerüli ezt a stílust. Ennek tudatában, mikor belevágtam a magazin előkészítésébe tisztában voltam azzal, hogy egyelőre nem szabad hatalmas példányszámban gondolkozni, hisz nem a mainstream részére készül, ezért is jelent meg korlátozott példányszámban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a magazin nonprofit, így a befektetett pénz is csak akkor térül meg, ha minden egyes darab elfogy, de haszon akkor sincs.

CG.: Milyen szakaszokon ment keresztül a magazin, míg végre a megrendelőkhöz jutott?
T.J.: Bár a felhívás idén januárban jelent meg, ezt megelőzte egy több hónapos folyamat, ami a H.P. Lovecraft – Kerekasztal csoport indulásával kezdődött. Mikor létrehoztam a csoportot, az egyik cél az volt, hogy a magyar közösség kialakuljon, legyen egy központi „hely”, ahol a hasonló gondolkodásúak, kulturált keretek közt tudnak beszélgetni egymással. Ebből indult ki később a The Black Aether online magazin, ami jelen pillanatban az egyetlen aktív magyar Lovecrafti oldal. Egy idő után felkavarodott az állóvíz, és egyre többen jelentkeztek saját projectekkel, küldték el írásaikat, novelláikat. Akkor még az online felület tűnt a megfelelőnek a történetek közléséhez, de egy idő után úgy éreztem kell egy méltó megjelenési forma ahhoz, hogy az amatőr vagy akár profi írók, megfelelő elismerést kapjanak.
Régi kedvencem a Weird Tales magazin, és mint köztudott Lovecraft is ebben kapta a legnagyobb publicitást, és ebből kiindulva döntöttem úgy, hogy a régi magazin mintájára, létrehozok egy olyan fanzine-t, ami kifejezetten amatőr íróknak ad lehetőséget arra, hogy Lovecrafthez hasonlóan megmutathassák tehetségüket. Mondhatom, hogy nagyon hamar megtelt az újság, január végére szinte össze is állt az anyag, egyedül az illusztrációk elkészítéséhez nem találtam megfelelő „mennyiségű” grafikust, mert egy embernek túl sok lenne a 7-8 vagy esetleg ennél több illusztrációt elkészíteni, a relatív rövid idő alatt, főleg úgy, hogy mindig egy adott történethez kell passzoljon a grafika. Szerencsére ez is megoldódott, igaz volt olyan rajz, ami a nyomdába adás előtti napon érkezett meg.
Szerencsére minden résztvevő, írók és grafikusok egyaránt nagyon együttműködőek voltak, mindenki képes volt kompromisszumokat kötni, természetesen én is. Ez az alapja a közös munkának, mert hiába is van határozott elképzelésem a magazin koncepciójával kapcsolatban, nyitott vagyok a javaslatokra, építő kritikákra, csak így lehet ezt a munkát végezni, hogy megfelelő produktum szülessen.

CG.: Előre megtervezted már a magazin felépítését, vagy ez mind csak az első szám fogyásának függvénye?
T.J.: Természetesen, ha nem fogyott volna el megfelelő példányszám, vagy nem érkeztek volna újabb írások, akkor megfontoltam volna, hogy második szám is megjelenjen-e. Szerencsére erre nem került sor, nagyon pozitív volt a fogadtatás. A magazin felépítése fix, ezt már jó előre megterveztem. Ahogy említettem a Weird Tales és a hozzá hasonló ponyva magazinok voltak a minta. Ezért is készült 60 grammos, kifejezetten vékony papírra, hisz akkoriban ehhez hasonlót használtak. Egy kicsit tartottam attól, hogy az olvasók „spórolásnak” tekintik ezt a döntést, de azt hiszem kivétel nélkül megértette mindenki a ponyva magazin koncepció lényegét. Megjegyzem, egyszerűbb lett volna a kivitelezés, ha nem ezt a fajta papírt választom. Érdekesség az is, hogy a magazin mérete, megegyezik az első kiadású ponyvák méretével, amit csak később változtattak meg a jelenlegi formátumra, ami ugyan csak megkönnyítette volna a nyomást.

CG.: Mi alapján gyűjtötted össze a magazinban közlésre szánt novellákat? Várhatóak-e még a közeljövőben külsős írók művei?
T.J.: Az egyetlen fontos szempont és elvárás a magazinba bekerülő történetekkel kapcsolatban, hogy kövessék, visszaadják Lovecraft és a weird irodalom szellemiségét. Volt olyan író akinek, sajnos vissza kellet utasítanom a történetét, mert túlságosan elment a gore horror irányába, de szerencsére a következő anyag, amit elküldött, gondolkodás nélkül bekerült a magazinba. Nagyon fontos elmondani, hogy a minimális minőségi elváráson túl, mindenki számára nyitva áll a Black Aether magazin, nem kell ahhoz írói múlttal, publikációk sorával rendelkeznie annak, aki szeretné viszont látni írását nyomtatásban. Nem szabad lekorlátozni az alkotói közösséget, mert bár tény, hogy nagyon kevés ember rendelkezik annyi zsenialitással, mint Lovecraft, soha nem lehet tudni, ki lesz a következő, aki olyan esszenciális történeteket tud írni, mint Ő. A magazinban csak külsős írók művei jelennek meg, hisz a cél minél több amatőr írót megismertetni a hazai weird irodalom kedvelőivel. Természetesen törekszek arra, hogy az egymást követő számokban mindig új írók kapjanak lehetőséget, de nem mondhattam nemet mikor Kökény Pál vagy Lir Morlan újabb történetet küldött, mert annyira tetszett nekik a megjelent magazin.

CG.: Szerinted miben rejlik Lovecraft Cthulhu-mítoszának varázsa, mitől olyan népszerű, hogy még manapság is rengetegen olvassák a történeteket, és emellett pedig írók merítenek belőle inspirációkat?
T.J.: Nagyon fontos kiemelnem, hogy a Cthulhu-mítoszt nem Lovecraft teremtette, hanem August Derleth, aki eléggé megkérdőjelezhetően kezelte „mestere” írásait. Ő volt az, aki létrehozta a mítoszt, ráadásul úgy, hogy Lovecraft egyes írásait megvágta, kiegészítette, átalakította. Ebből kiindulva, sokan hibásan értelmezik Lovecraft novelláit, mert azt a képet társítják hozzá, hogy Cthulhu az óceán mélyén alvó szörnyeteg, aki egyszer fel fog ébredni azért, hogy leigázza a Földet. Pedig nem erről van szó novelláiban, sokkal mélyebb és ősibb rettenet lapul a sorok közt, amikbe csak alig tudunk belelátni, mert azt a Nagy Öregek nem engedik. És éppen ez a csekély tudás, ismeretanyag, amit megtudhatunk Lovecraft történetiből, teszi igazán érdekessé a novellákat. Soha nem kapunk teljes képet egyetlen eseményről, istenségről, a háttérben mozgolódó kozmikus történésekről, mindig fennmarad a kérdés: miért? Ez a nyitott világ egyaránt érdekes, izgalmas és félelmetes az olvasók számára, mert mindenki megpróbálhatja saját maga megválaszolni a kérdéseket, és egyben inspiráló is lehet az írók számára, hisz egy olyan világból meríthetnek, ami kimeríthetetlen forrást jelent. Egészen addig, amíg nem próbálnak választ keresni a kérdésekre, mert akkor válik semmivé Lovecraft zsenije, az ismeretlen.

CG.: Vajon mi változna, ha pl. Lovecraft most élne a XXI. században – vagyis egy lenne a kortárs írók sokaságában? Sikerülne-e ugyanúgy kultuszt teremtenie, vagy ez egy sokkal nagyobb megpróbáltatást jelentene neki?
T.J.: Az egyik dolog, amit szeretek a történeteiben, pont az, hogy nem kell őket korokhoz kötni. Hiszen nem egy novellája eonokat ölel át, nem tudjuk hol kezdődött a Nagy Öregek története és azt sem tudjuk, hogy hol ér véget, pont ezért köthetőek a jelenhez is. Ha ki tudná zárni magából a modern kor zaját, ugyan olyan remekműveket tudna alkotni, hisz kivételes tehetsége önmagából fakadt. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy kitűnne a kortárs írók közül, mert egyszerűen a technika fejlődésével, ha valaki egy kicsit is agilisabb a társainál, nagyon nagy előnyre tehet szert, ismeretség terén. Ha valakit felkap a mainstream akkor azt piedesztálra emeli és ott is tartja, amíg ki nem sajtol belőle mindent. Lovecraft viszont személyiségével és markáns véleményével, nem biztos, hogy a kedvelt szerzők közé tartozna, mert az emberek nagy többsége nem tud ettől elvonatkoztatni. Az is fontos tényező, hogy a weird irodalom nem a legkedveltebb napjainkban, sajátos stílusa miatt, szerintem ugyan úgy a szubkultúra részei maradnának írásai. Kultuszt tudna-e teremteni? Ő nem. Életében sem teremtett, hisz ahogy említettem mesterségesen hozták létre halála után, ami szerintem egy korabeli marketingfogás volt, bármennyire is erős megfogalmazás ez. Nem hívnám annak, ha műveit a kellő tisztelettel kezelték volna, és nem kaszabolják szanaszét, átalakítva úgy, hogy fogyaszthatóbb legyen a nagyközönség számára. Ebből kiindulva viszont semmi kétségem nincs afelől, hogy ismét lenne valaki, aki meglátná a tehetségében rejlő lehetőséget, és ugyan úgy, mesterségesen létrehozná azt a Cthulhu-mítoszt, amit August Derleth létrehozott, és a végtelenségig átalakítva dobná a fogyasztók elé.

CG.: Egyre-másra készülnek Lovecraft-adaptációk. Neked melyik a kedvenced, illetve melyik írásából tudnál még elképzelni egy igazán félelmetes (rövid)filmet?
T.J.: Nem tudnék személyes kedvencet mondani, mert nincs is igazából. Sőt, nem is vagyok elragadtatva az ismert filmektől, rövidfilmektől, mert mindig csak azt látom, hogy a rendezők beleerőszakolják saját koncepciójukat a filmekbe és ezzel ki is hasítják azt a szeletet a történetből, ami visszaadná azt az érzést, amit akkor érzünk, mikor a novellát olvassuk. Elkerülhetetlen, hogy új szereplők, események kerüljenek a filmbe, ha valaki nem akarja mindig a narrációt használni és így elég nehéz is a történeteket hitelesen filmre vinni, de ha egy rendező nem tud másban gondolkodni, csak abban, hogy az egész történetet átalakítsa a könnyebb feldolgozás miatt, akkor lehet, hogy nem is Lovecrafti novellához kellene nyúlnia. Nehéz kérdés, hogy melyik történetből készülhetne jó film, mert nem egyszerűek a novellák, de ha egyszer kérhetnék valakitől ilyet, akkor az egyik a The Dreams in the Witch House a másik pedig a The Lurking Fear lenne. Viszont hollywoodi produkcióra biztos nem fizetnék be, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy csak egy nyomokban felismerhető Lovecrafti film születne.

CG.: Milyen más weird fiction írókat tudnál ajánlani azoknak az olvasóknak, akik alapból kedvelik Lovecraft munkásságát?
T.J.: Ahhoz, hogy teljes legyen a kép Lovecraft körül, mindenkinek ajánlanám, hogy kezdje a forrásnál akikből Lovecraft merített és természetesen ajánlanám kortársait is, akikkel közösen formálták a weird irodalmat. Edgar Allen Poe, Ambrose Bierce, Robert W. Chambers pár műve, Lord Dunsany, Algernon Blackwood, Clark Ashton Smith és még hosszú a lista, akiket ajánlanék, de figyelembe kell venni, hogy ez csak a személyes magánvéleményem.

CG.: Akik még nem ismerik Lovecraft írásait, hogy tudnád őket jellemezni röviden, hogy olvasásra buzdítsd őket?
T.J.: Először is mindenkit „figyelmeztetnék”, hogy Lovecraft novellái, versei nem tartoznak véleményem szerint a könnyen fogyasztható és főleg könnyen megérthető olvasmányok közé, ezért előfordulhat, hogy az olvasó elsőre nem találja meg azt a sokszor említett „ismeretlentől való félelmet”, ami a sorok közt rejtőzik. Viszont ha valaki átgondolja, értelmezi magában és elképzeli azt, amit olvasott, akkor megnyílik előtte Lovecraft zsenialitása és akár a világról alkotott véleménye is megváltozhat. Lovecraft elhozta nekünk a felismerést, hogy semmik vagyunk az univerzumban és fogalmunk sincs róla honnét jöttünk, hová tartunk.

Köszönjük a válaszokat! Ha érdekel titeket a Black Aether magazin, látogassatok el az oldalukra.

eyescream & Zoo_Lee