Lassan két hónapja, hogy véget ért a Syfy új sorozatának első évadja. Lássuk történt-e változás az általam való megítélésében az első négy rész után.

Sokáig filóztam azon, írjak-e egy kiegészítést az első négy rész adásba kerülése után kiadott cikkemhez most, hogy az első évad a végéhez érkezett. Végül két dolog miatt döntöttem az igen mellett: egyrészt időközben behoztam lemaradásomat, ami az eredeti – a sorozat alapjául szolgáló – regényt illeti, sőt a Leviatán ébredésén kívül a Kalibán háborúja is terítékre került. Tehát a mostani tempót alapul véve, három évaddal járok a sorozat előtt. Másrészt úgy éreztem, hogy nagy lelkesedésemben elmulasztottam említést tenni néhány apró, de idegesítő hibáról, melyek bizonyos mértékig rontanak az összhatáson. Annak idején szemet hunytam ezek felett az egyébként várakozáson felüli élmény hatására, de most, hogy az újdonság varázsa elmúlni látszik, kénytelen vagyok mégis említést tenni róluk.

December végén lépten-nyomon Martin atyánk Trónok harca opusához hasonlítgattam a The Expanse-t. Ez az összehasonlítás sajnos olyan tekintetben is megállta a helyét, hogy pontosan ugyanúgy jártam ezzel is: a sorozat hatására elolvastam a regényt. Ha jól emlékszem a negyedik rész adásba kerülése tájékán értem utol a sorozatot és innentől kezdve – akárcsak a Trónok harca esetében – egyre kisebb lelkesedéssel ültem le megnézni az éppen aktuális epizódot. Nem mintha önmagában romlott volna a színvonal – szó sincs róla -, csupán a regény ebben az esetben is messze felülmúlja a képernyőre álmodott verziót.

Általánosságban nem vagyok túl nagy véleménnyel „Hollywood” írói teljesítményétől, gyakran érződik, hogy bizony odaát igazi alkotó tevékenység helyett kemény iparos-munka folyik, annak minden izzadtságszagú sallangjával együtt. Sokat javít a dolgon persze, ha a forgatókönyv íróknak a birtokában van egyfajta sorvezető – gondolok itt ebben az esetben Corey regényfolyamára -, de amint az eredeti történet valamilyen okból nem felel meg a képernyőn való megvalósítás kívánalmainak, azonnal kilóg az a bizonyos lóláb.

Corey The Expanse regényciklusa éppen azért volt képes bizonyos újdonságot hozni a sci-fi állóvizébe, mert úgy ábrázolta az űrutazás lehetőségét, hogy az akár a mai technológiai lehetőségeinktől sem állt olyan nagyon messze, ezáltal testközelbe – belátható időn belülre – hozta bolygószomszédaink meglátogatásának lehetőségét. Tette ezt úgy, hogy nem hagyta figyelmen kívül a fizika alapvető törvényszerűségeit, illetve az emberi test ezzel összefüggő teherbírását, sőt ezekre következetesen oda is figyelt. Ebbe a képbe rondít bele a – talán a második epizódban elsütött – antennaszerelési kísérlet a Knight legénységétől. Kérem szépen, lehet, hogy keveseknek szúrt szemet, de azoknak a kalapácsütéseknek bizony hallani lehetett a hangját. Kinn a világűrben. Talán mondanom sem kell, hogy az a jelenet mindenestül hiányzik a regényből.

Érdekes megfigyelni, hogy a tévéképernyőn megjelenő változat miként próbál új szálakat csempészni ez eredeti történetbe, talán dramaturgiai okokból, vagy csupán, hogy kitöltse az előre meghatározott játékidőt.  Chrisjen Avasarala szerepeltetése – és vele együtt az egész földi száll – a forgatókönyv írók fantáziájának szüleménye. Az idős politikusasszony figurája meg sem jelenik a Leviatán ébredésében, csupán a Kalibán háborújában ismerjük meg. Az egész száll valahogy ki is lógott nekem a történetből, Avasarala Holden anyjával folytatott beszélgetése pedig az egész évad talán legkínosabb időhúzásának tűnt. Hasonló eset Millernek a cerresi OPA főmuftival való évődése és a Rocinantén felbukkanó kém esete is. Ezek a jelenetek éppen az általam leginkább megvetett és a modern mainstream sci-fi sorozatokra annyira jellemző (kiváló példa a Revolution című borzalom) moralizálásba és üres frázisok pufogtatásába fulladnak.

A regényeket elolvasva szembe tűnő, hogy a sorozatban – bizonyos esetekben – mennyire eltérően ábrázolják a karaktereket, személyiségük helyenként teljesen más árnyalatot kap a regénybeli változathoz képest. Ez inkább csak érdekesség, mint probléma, hiszen nincs azzal semmi baj, hogy a filmváltozat nem szolgai másolása az irodalmi eredetinek. Elvégre teljesen más médiumról beszélünk, mely más alkotói megközelítést kívánhat meg. Itt van mindjárt Holden, aki az eredetiben egy tipikus naiv hős, aki az igazságért harcol és minden helyzetben – relatíve – higgadt tud maradni. A sorozatban a Rocinante kapitánya az egyetlen, aki igazán pánikba esik a Canterbury pusztulása után, még a legénység is inkább Naomit tekinti vezetőjének Holden helyett. A sorozatbeli Holden talán még egy kicsit „emberibb” is Corey figurájánál: az eredeti Holden nekem néha túl eszményinek, nem e világinak tűnt.

Az Avasaralát játszó iráni származású színésznő (Shohreh Aghdashloo) egyszerűen telitalálat a szerepre, még ha egy kissé fiatalabb is, mint regénybeli párja. Ami viszont érdekes, hogy a sorozatban mint egy gátlástalan, már-már elvtelen politikus jelenik meg, holott a regényben erről szó sincs. Igen, valóban egy dörzsölt, tapasztalt politikus, aki nem riad vissza bizonyos keményebb eszközök használatától, de emellett elveihez a végletekig hű és – a lehetőségekhez képes – tisztességes is, a maga módján. Az öreglány eszméletlenül mocskos szája (egyszerűen imádni-való) sajnos feláldoztatott a korhatár besorolás oltárán.

Hatáskeltés, vagy dramaturgia áldozatául esett Fred Johnson figurája is. Az OPA nagykutyája – aki korábban, mint az „Anderson állomás mészárosa” híresült el – látszólag valami nagyon gonosz, rejtélyes dologban sántikál. Persze a Rocinante legénységétől felé irányuló bizalmatlanság a regényben is tetten érhető, de talán a filmváltozat itt egy kicsit elvetette a sulykot. Érezhető, hogy a Fredet körüllengő rejtélyes légkör mesterségesen generált, szintén a már említett, sablonos Revolution-féle gonosz-teremtés módszere sejlik fel mögötte.

Összességében – a felsoroltak ellenére – továbbra is azt állítom, hogy a The Expanse egy remek sorozat. Viszont érezhetők rajta az általános sci-fi/fantasy sorozat betegség tünetei: abban a pillanatban, hogy forgatókönyv írók kezét elengedik, vagyis el kell térniük az alapul szolgáló irodalmi műtől, olyan dolgok kerülnek ki a kezükből, melyek nem méltók az eredetihez. Szerencsére a Corey szerzőpáros által megálmodott világ elég plasztikus ahhoz, ha úgy gondolják, nem kell jelentős módosításokat eszközölni rajta a tévés átültetéshez. Ez már innentől kezdve a sorozat alkotóin múlik, mennyire kívánnak a saját fejük után menni. Remélem nem nagyon…

Értékelés: 7/10

Gabblack