Mary Shelley 1818-as gótikus rémregényének megszámlálhatatlan filmes adaptációja látott már napvilágot, de nem úgy tűnik, hogy a modern kori Prométeusz történetét valaha is meg lehetne unni. Az borzalmas I, Frankenstein és az enyhén béna Az ismeretlen Drakula nyomvonalán haladva megpróbálták eme horror-klasszikust is a blockbusterek világába emelni, hátha így még több pénzt nézőt tudnak  a sztori részesévé tenni!

Filmünk – ahogy az már a címből is sejthető – leginkább a doktor (eddig többnyire titokban tartott) magánéletére koncentrál, kitérve olyan fikciós elemekre, mint lesz egy utolsó cirkusz púposból segédjévé a rendkívüli orvosi tudással rendelkező Igor, vagy hogy milyen szörnyű gyerekkori traumát hordoz magában az egyre inkább megszállottság jeleit mutató orvostan-hallgató. Cselekményben ugyan feltűnnek még egyéb karakterek, de a történet egyértelműen Victor-Igor párosára koncentrál, ezáltal bemutatva a köztük lévő munkakapcsolatot, ami persze túlfűtött érzelmi konfrontációktól sem mentes. Ja, és végén bemutatkozik az ominózus kreatúra is, csak úgy mellékesen.

Bárki bármit is mond, ez egy roppant szórakoztató mainstream film – legalábbis számomra mindenképpen az volt. Hasonlóan tudnám pozícionálni, mint a vele egy ligában induló Bíborhegyet vagy a Boszorkányvadászok c. blockbustereket. Vagyis egy viszonylag rétegműfajnak számító zsánerből (jelen esetben ugye ez a gótikus horror, illetve a dark fantasy) a megfelelő aránnyal kimarkolt részeket egy átlag mozinéző számára is tökéletesen szórakoztató hollywoodi elegybe ágyazták, és már kész is a pszeudo-horror-blockbuster! AMINEK SEMMI KÖZE NINCS AZ IGAZI ÉRTELMÉBEN VETT HORROR-FILMHEZ.

Egy ilyen szuperprodukcióhoz mérten pedig volt pénz rendesen. Gyönyörűen kidolgozott, korhű városi környezet, roppant hangulatos cirkuszi szcéna vagy éppen bizarr laboratóriumi díszletek – atmoszféránk kidolgozása minden szinten hibátlan. A CGI-mutatványok közül külön kiemelném az elsőként reanimált élőlényt, mely szerintem baromi jól (értsd: a nyugalom megzavarása éretten!) nézett ki, haha!

A casting szintén remekül sikerült. A tehetséges James McAvoy (számomra az újkori Edward Norton, aki olyan filmekben bizonyított már, mint a Mocsok, Transz vagy az új generációs X-men mozik) a megszállottság jeleit egyre jobban magán hordozó, öntörvényű zseni szerepében tökéletes választásnak bizonyult, de igazából az erkölcsei által vezérelt, némileg alárendelt szerepet játszó ex-Harry Potteres Daniel Radcliffe-vel sem volt semmi bajom. A többi, itt-ott feltűnő karakter meg nem releváns annyira, hogy szót érdemeljen szerintem. Talán még az enyhén Johnny Depp beütésű nyomozó, aki kitűnik valamelyest.

Ezenfelül, az eredeti regényt elég szabatosan kezelő forgatókönyv jóvoltából kapunk egy rakás érdekes, de mindenképpen újszerű ötletet vagy rafinált csavart pl. Igor nem is Igor, egészségügyi púptalanítás, két pár tüdővel és szívvel működő kreatúra, kapzsi mecénás stb., ezek közül egyedül a cselekmény Londonba helyezését, illetve ebből következően a Scotland Yard feltűnését furcsállottam.

Mindent összevetve tehát Mary Shelley eredet történetét alapul véve egy igazán szórakoztató (értsd: hollywood-i szabályoknak megfelelő) mega-produkciót kapunk, telis-tele beleképzelt eseményekkel, esetleges romantikával, akcióval, drámával, kalanddal (éppen hogy csak zenés montázs nincsen) meg mindenféle felszínt karistoló horrorisztikus elemmel. DE ENNEK – mint már korábban is írtam – KÖZE SINCS A HORRORHOZ!

Értékelés: 8/10

eyescream