A ’80-as évek köszönnek vissza Kiss Norbert olvasói cikkéből – a Spookies egy igazi ritkaság, ami a sok-sok méltatlanul elfeledett régi, poros, de nosztalgikus horrorfilm közé tartozik. Aki szeretne ismét találkozni a horror fénykorának egyik kevéssé ismert, de érdemes darabjával, annak mindenképpen ajánljuk Norbert kritikáját! Pár üveg sörrel és egy baráti társasággal felszerelkezni – kezdődhet a Spookies!!!!!!

Azt mondják, hogy a horror műfaj erőssége az, ha alacsony költségvetésből épül fel egy erre szocializálódott film, mert ezáltal a készítők megtarthatják, sőt szinte kénytelenek felhasználni a jó alkotói szellemi képességeiket. De vajon igaz lenne? A 80-as években tonnaszámra készültek e recept alapján a filmek, és előfordult, hogy működött is a dolog. Volt, ami kiemelkedővé vált, volt, ami utat tört magának és több folytatásért kiáltott vagy kultuszt emelt maga köré. És voltak olyan kis indie alkotások, amiket egyszerűen elfeledtek vagy bedarálta őket a nagyobb horrorok sokasága és bőven feledhetővé váltak azok mellett. A Vipco Vaults árnyékában tonna számra gyártották ezeket, amikről ma már nemhogy nem beszélnek, de még a műfaj szerelmeseinek is kihívást jelent végig nézni. Nem azért, mert rosszak lennének, csupán mai szemmel egy-kettő olyan lassú lefolyású, hogy egy kis alkohol kíséretében tudja figyelemmel követni a cselekményt a néző – és ez nincsen rendjén. Sőt, azt kell, mondjam, ha valamilyen oknál fogva ismét forgalmaznák őket DVD-n, én már mellé ajándékként egy üveg bort csomagolnék.

Jelen esetben ugyan ez történne a „Spookies” 1986-os nevű amerikai/holland koprodukciós filmmel is. Nem nagyon tesznek róla említést még az interneten sem, horror körökben esély nincs arra, hogy szóba hozzam valakivel, ha eszembe jutna a címe. Azonban, aki esetleg birtokában van a film ismeretének, már Youtube-on is megnézheti az egészet. (Sőt, még francia nyelven is fel lelhető a teljes film. Szerzői jogok, azok egyszerűen már nincsenek, vagy lejártak. )

Szerény személyemnek kb. 11 éves koromban volt alkalmam megtekinteni VHS-en magyar hang alámondással. Míg mások a Disney kazettákat csereberéltek, én a szüleim VHS gyűjteményét bogarásztam, és olyan csodákra bukkantam, amik megpecsételték a gyerekkoromat, és irányt mutattak az efféle műfaj felé. A Spookies története nincs semmilyen tekintetben sem túlbonyolítva. Olyan dolgok, mint a logikai összefüggések, ebben egyszerűen nincsenek. Helyette viszont kárpótol minket a rémségek és rusnyaságok sokasága és megannyi olyan teremtmény, ami csak az ember álmában bukkanhat fel, egy jól belakott vacsora után. A legtöbb ostobaságot általában ilyenkor sikerül megálmodni egy embernek, és a készítők ezt ültették át gyakorlatba. Ezt tessék elképzelni…

A történet vér egyszerű; Adott egy fiatal társaság, akik egy megfelelő helyet keresnek maguknak, ahol folytathatják az életet az éjszakában, egy buli után sóvárogva. Sikerül is találniuk egy (számukra) elhagyatott rezidenciát, melyben ők remek perspektívát látnak arra, hogy itt folytathassák azt, amit elkezdtek még valahol a film kezdete előtt. Igen ám, azonban a cselekmény ezzel párhuzamban bemutatja nekünk azt is, hogy a házat egy Kreon nevezetű varázsló birtokolja, aki úgymond számított barátaink érkezésére. Egyfajta mágus szerepet kíván betölteni a rosszfiúk oldalán, aki szó szerint sakkbábúként irányítja őket és a saját kis teremtményeit. Célja, hogy feltámassza kedvesét, melyhez élő emberek kellenek neki.

Mint említettem a film logikától kissé mentes, úgy értem, ahogy a történet bontakozik ki, egyre több hülyeséget, ostobaságot vélünk benne felfedezni. Kezdve attól, hogy a ház előtt egy sírhalmaz van, ami senkinek sem szúr szemet, senkit sem rettent el. Ahogy borul az első bili, “valamilyen oknál fogva” még véletlenül sem cselekednek összetartóan a hőseink. Jó persze, aláírom, hogy a film érzékelteti velünk, hogy a társaságban a korábbi dulakodás miatt nincs jó viszony egy-két szereplő között, de én speciel biztosan nem állnék neki izmozni a társaimmal, ha valaki a halálomat akarná. Belső konfliktusok híján ezt tovább tetézve csapatunk szétválik az amúgy sem 4 szobás ingatlanban. Inkább elszigetelten, mindenki a maga útján halad a cselekmény során. Naná, hogy könnyű prédák lesznek…

További aggályaim voltak a megvalósítással kapcsolatban – bizonyos problémák sajnos kihatottak az egész filmre. Mit értek ez alatt? Például, hogy a hangmérnök Brian Ohara szándékosan kevert olyan hangokat egy jelenet alá, ami tökre hatástalanítja a félelem faktorát. Hogy konkrét legyek, és ez most kicsit spoiler, lesz; fingó zombik. Ne már… És, hogy miért? Mert a producerrel karöltve jópofának találták, azonban miután a rendező Genie Joseph látta a végeredményt, eléggé elszomorította a dolog. (Ez nem vicc, az ominózus jelenet is külön megtalálható Youtube-on ITT, és a komment részlegben maga Brian tett beismerő vallomást erről. Úgy fest vannak még akik a kor gyermekei J ). Tovább haladva egyes jelenetekben – bábokat felhasználva -, látni azt a személyt aki irányította azokat. Kicsit kiábrándító volt. És végül az, hogy két befejezetlen produkcióból varázsolták a Spookiest. Eredetileg két rendező Thomas Doran és Brendan Faulkner indította útjára ezt az egészet „Twisted Souls” címszó alatt. A forgatások alatt közbe szólt a bürokrácia, fedezet hiányában nem tudták folytatni. Végül Genie Joseph utólag adott hozzá jeleneteket a filmhez, és az ő rendezése kíséretében zajlottak le a végső munkálatok. DVD-re sajnos sosem érkezett, VHS-re adták ki egyedül, és ezt kódolták át DVD-re, ezért kizárólag ilyen borotvás tompa minőségben érhető el mindenhol.

Viszont, hogy ne csak rosszakat mondjak a filmről – és ezzel elérkeztünk a pozitívumokhoz – a benne lévő teremtmények egész jók, és működnek, még azért mai szemmel is. Úgy fest egy valamihez azért mégis csak hű volt a film, saját magához, a címéhez – ha úgy tetszik. Hisz azt az érzést kelti bennem, hogy semmi másra nem próbált fókuszálni, csak a lidércekre. Most olyan szőrszálhasogatásba nem szeretnék belemenni, hogy ez mennyire sikerült. Kellően gusztustalan egy-két dolog benne. Másik erőssége: az a zene. Ken Higgins, és Jim Calabrese olyan dallamokat raktak össze, hogy sokáig interneten keresgéltem az elérhető betétdalokat, mert önmagában is megállják a helyüket. Csak hogy párat említsek; a főcím, és a stáblista előtti, utolsó jelenetben felcsendülő horror óda. Kellően fülbemászóak, még Carpenter is megirigyelhetné. Nagy örömömre viszont a napokban figyeltem fel rá, hogy 2016 februárjában elérhetővé tették az egész OST-et , a Spookies 30. évfordulója gyanánt. (itt)

Pro és kontra után kisebb zárszó: hibái ellenére számomra mégis szerethető a film. Talán az emlékek miatt, vagy mert ennyi gusztustalan értelmetlenséget nem fogok még egyszer látni 80-as évekbeli filmvásznon. Nem mondom, hogy ez az alkotás a horror filmek elfeledett Szent Grálja, csupán azt, hogy szégyen, hogy készültek és készülnek ennél jóval nagyobb ostobaságok, és több figyelmet kapnak, mint a Spookies valaha is fog. Picit alulértékelt és méltatlanul elfeledett alkotás.

A műfaj szerelmesei tegyenek vele egy próbát, az új korszak gyermekei kerüljék…

értékelés: 6/10

Kiss Norbert