Nagy köszönet a Troma stábjának, hogy újfent lehetőséget biztosított egy vadiúj anyag megtekintéséhez! A cím sokat elárul arról, hogy a prehisztorikus időszakba kalauzol el bennünket Kansas Bowling rendező-író, aki egy roppant fiatal hölgy, tele inspirációkkal. S habár kiugrónak nem nevezném ezt az alkotást, mindenképp megéri azt az ötven percet, amit rááldoz az ember. Pontosan azért, amiért annak idején a filmművészetet részben kitalálták: szórakoztat.

Tehát a történet elején megismerkedhetünk a főszereplőkkel, akik egy őskori, maternális társadalom hajnalán formálódó törzsközösség vezetői. Nők, mégpedig kegyetlenül irigyek és teli vannak hiúsággal: társukat azzal vádolják, hogy az alfahím szerepében tetszelgő Rex-et (a remekül alakító Kato Kaelin) elcsábította a fővezér asszonytól. Büntetésből pedig jól megrágják a nő beleit, hogy aztán egy deformált arcú karakter – aki szerelmes volt a lányba – magával vigye a hullát és bosszút forraljon. Gyakorlatilag innen minden arról szól, mikor és hogyan teszi el láb alól a világ első slasher ikonja a lányokat, ám nem korlátozódik erre a film: a karakterek egymáshoz fűződő viszonyáról és persze a minden jelenetben rendkívül vicces Rex-et is láthatjuk, ahogyan körbe döngicséli a lányokat egyesével.

A 16 mm-es szalagra felvett film szerencsére több mélységet kölcsönöz a jeleneteknek és bár sok nagyon az egyeztetési hiba és a plánok közötti átmenetek rettentően butuskán néznek ki, bizonyos értelemben ez is hozzátartozik a hülyüléshez, aminek szemtanúi lehetnek az érdeklődők. A számos poén egész jól működik és ha nem lennének időnként erőltetett pillanatok, amikor egy cselekményt direkt megmagyaráz a film, akkor egy modern kori klasszikus is születhetett volna.

A karakterek ugyan elnagyoltak és a színészek (bár sokan nem egy filmben és sorozatban játszottak) túljátszott vérgagyi alakítása elsőre sokkolónak hathat, de mindez ismételten visszavezethető arra a tényre, hogy ezt a filmet kár komolyan venni.

Habár sok véres jelenettel nem találkozni a szűkre szabott időkeret miatt, ettől még bizarr és a nullszaldós költségek miatti megmosolyogtató effektek sem érnek úgy, mintha hasba szúrnának egy kanállal. Hangulatilag több helyen is visszaköszöntek a hatvanas évek hosszan kijátszott, elnyújtott snittjei, s pompásan használták a zenéket, amik sikeresen felpörgetik a cselekményt.

Bátran ki lehet jelenteni, hogy van benne potenciál és nem szabad levenni a szemünket az alkotói gárdáról, ugyanis remélhetőleg megörvendeztetnek még hasonlóval a továbbiakban is. Ehhez pedig sok sikert, a filmhez pedig lehet hozni haverokat, mert jó kis bulifilmet kap az, aki rávetemedik.

Értékelés: 6/10

Plendil