Tovább folytatódik a hírhedt elmegyógyintézeteket bemutató sorozatunk, következzen a lista harmadik helyszíne, ami nem más, mint a Pennhurst State School and Hospital. 

1903-at írunk, amikor a pennsylvaniai törvényhozó testület engedélyezi egy olyan intézmény létrehozását az állam keleti régiójában, amelynek elsődleges feladata a fogyatékkal élők és az epilepsziás megbetegedéssel küzdők ellátása lenne. A tettrekészség szembetűnő, és hamarosan egy alapos, átfogó felmérés keretein belül becslések születnek arról, mégis mekkora férőhelyre lenne szükség ahhoz, hogy a terület speciális gondoskodást igénylő állampolgárait elláthassák. A már a határozat évében megkezdődő grandiózus munkálatok öt évig tartanak, a Pennhurst State School and Hospital pedig 1908 november 23-án megnyitja kapuit. Hogy jobban képben legyünk a vállalkozás komolyságát illetően, érdemes néhány adatot átfutni a Pennhurst paramétereit illetően. A 120 (!) holdnyi földön elterülő 62 nagy épületet egy külön csatornahálózat köti össze, Pennsylvania állam pedig mindennek tetejébe még egy külön vonatállomást is létrehoz Pennhurst Station néven, amely biztosítja az épületek működtetéséhez szükséges nyersanyagok zökkenőmentes szállítását.

A Pennhurst legfőbb célja leginkább a mentális, idegrendszeri és/vagy pszichés problémákkal küzdő felnőttek és gyerekek megfelelő elszállásolása, ellátása és oktatása. Az első pácienst már nem sokkal a nyitás után befogadták, és négy év múlva pedig a Pennhurst már különböző okok miatt túlzsúfoltsággal, helyhiánnyal küszködött. A helyi államigazgatási szervek nyomásának kénytelen-kelletlen engedve ugyanis az intézet befogadott menekülteket, árvákat, valamint még börtönbüntetésüket töltő egyéneket is. A bentlakókat három részre osztották  az átláthatóság kedvéért: külön csoportot képeztek a mentálisan, a fizikálisan sérültek, valamint – némileg abszurd módon – a fogászati problémákkal küzdők. Ennek értelmében például az ide kerülő gyerekek nagy része komoly testi és/vagy szellemi fogyatékkal élő volt. Fontos tudni azonban, hogy a Pennsylvaniában akkor érvényben lévő törvények szerint a szellemi fogyatékosokra afféle potenciális bűnözőként tekintettek, így ennek megfelelően is kezelték őket.

Az idők során a Pennhurst egy valódi földi pokollá változik, amelyekre az évtizedek elteltével fokozatosan derül fény. A végső leleplezés  1968-ban következik be, amikor az amerikai NBC tv-csatornán bemutatott Suffer the Little Children című dokumentumfilm valósággal sokkolja a közvéleményt. Az embertelen körülmények közt tartott páciensekről készült képsorok bemutatják ugyanis, miként tengetik napjaikat azok, akiket rossz sorsuk az intézmény falai közé vetett. 1977-ben a hajdan itt élő Terry Lee Halderman teregeti ki a szennyest egy bírósági eljárás során, ezek után azonban még kilenc évnek kell leperegni, mígnem 1986-ban a Pennhurst végleg bezárja kapuit.

A rengeteg dokumentáció és a bírósági eljárások alapján összeállított leírások valódi kínzókamrát tárnak fel az érdeklődő kedvű olvasó számára. Mint kiderült, az itt dolgozó személyzet pszichotróp szerekkel kezelte a pacientúra egy részét, a személyzet pedig brutális büntetésekkel és elrettentő erejű módszerekkel tartotta rettegésben a betegeket. A beszámolókban szó esik komoly fizikai bántalmazásról (nem volt ritka a szíjjal való verés, de sokszor a betegeket úgy összeverték, hogy néhány csontjuk vagy foguk látta kárát), nemi erőszakról, lelki terrorról egyaránt. Ahogy ezt várhatjuk, a higiéniai viszonyok is elrettentőek voltak, emellett már szinte csak hab a tortán, hogy egyeseket madárkalitka-jellegű ketrecekben tartottak, mivel úgy gondolták, ott nem okoznak több gondot senkinek.

Bár napjainkban a Pennhurst már rég nem üzemel, a helyiek közvéleményében rossz helyként van számon tartva; furcsának tűnik, de sok szülő állítólag megtiltja gyerekeinek, hogy az egykori kórház romjai közé merészkedjenek, és mondani sem kell, rengeteg bizarr eseményről számolnak be, különös hang- és fényjelenségek kíséretében – bár ezeknek a történeteknek a valódiságáról a vélemények finoman szólva is megoszlanak. Mivel a hasonló, groteszk történettel rendelkező helyek mára már a szórakoztatóipar részeivé is váltak sok esetben, így a Pennhurst is látogatók százait vonzza, hogy borzongató élményeket éljenek át az egykor nagyon is kézzelfogható kínokat rejtő épület maradványai közt.

A cikkben említett dokumentumfilmet, amennyiben felkeltette az érdeklődéseteket, ITT tekinthetitek meg.

(Absvrd)