Nem kell magát senkinek exkuzálnia, ha nem ismeri a leggyakrabban csak flamand Lovecraft jelzővel illetett Jean Ray (1987-1964) munkásságát, ugyanis a természetfölötti-horror nem valami ismert figurája. Annak ellenére, hogy élete fő művének számító 1943-as regényéből 1971-ben – Orson Welles főszereplésével – film készült, angolra csak meglehetősen későn, 1998-ban (!) fordították le, a magyar közönséggel pedig a Galaktika Fantasztikus Könyvek, illetve a Metropolis Média bátorkodik megismertetni.

A genfi születésű Jean Ray (eredeti nevén Raymundus Joannes de Kremer) újságírói és írói karrierje is rendkívül termékenynek volt mondható. Élete során, rengeteg különféle álnéven (Abrosius, Newton Baralong, Alix R. Bantam, Gérard Bryne, Alphonse Denouwe, W. Morton Haigh, W. W. Kolman, William Preston, King Ray, Walt Reeves, John Sailor, Sedgemoor, S. Tombs, Gustave Vigoureux, Albin D. Young, stb.) több ezer cikket és novellát írt, hol franciául, hol pedig hollandul. Életművéből a több száz Harry Dickson detektívtörténete mellett kiemelkednek még a természetfölöttivel foglalkozó írásai, amelyekben visszatérő téma a mienkével párhuzamos világok léte, és az oda-vissza való átjárás lehetősége – ez azért, valljuk be, elég lovecraft-inak hangzik. Ezen tematikus fikcióinak legnépszerűbbike az eredetileg Malpertuis névre hallgató regénye.

Lássuk is gyorsan a tartalmat: egy Quentin Moretus Cassave névre hallgató, dúsgazdag, ámde haldokló öregúr összegyűjti családjának szűkebb-tágabb kompániáját, hogy megossza velük nem mindennapi végrendeletét. Testamentumának egyetlen szabálya gyakorlatilag annyiból áll, hogy az örökségre igényt tartó feleknek be kell költözniük a Gent városában lévő Malpertius nevű kúriájába, aki pedig a falak között túléli a többieket, az visz mindent. Elég szokatlannak hangzik, mi?! A pénzéhes rokonokat persze nem riasztja semmiféle furcsaság, egyből ellepik a házat. Viszont ahogy telik-múlik az idő, egymás után történnek a misztikusabbnál-misztikusabb események… és ezzel párhuzamosan egyre csökken a potenciálisan öröklők köre!

Maga a cselekmény elsőre egy klasszikus rémtörténetet sejtet, hiszen minden műfaj-klisé adott hozzá: rejtélyes hagyaték-ház, egy csomó unszimpatikus (vagy éppen teljesen jellegtelen) kvázi könnyen feláldozható szereplő, roppant kíváncsi főhősünk, no meg a későbbiekben bekövetkező, furcsábbnál-furcsább események – szerencsére azonban egy teljesen más (sokkal érdekesebb, ötletesebb és persze jóval misztikusabb) irányba visz minket az író! ((Azt viszont gyorsan le kell szögeznem, hogy senki se számítson explicit vérontásra meg belezésre, mert ez nem az a zsáner!)) Módszere kissé szokatlan tűnhet, ugyanis az elsőre, látszólag alig-alig kapcsolódó regény-fejezetek különféle, már-már teljesen irreleváns narrációja mind kell ahhoz, hogy a végén összeálljon az egész egy komplex történetté!

Ahhoz viszont át kell magunkat rágni a kötet szerintem elég nehézkesnek mondható szövegezésén, amit ráadásul elég rendesen beborít az ún. misztikus köd. Lényeg, hogy legyünk kitartóak, és ne csüggedjünk – még akkor se, ha úgy érezzük, hogy pillanatnyilag semmit sem értünk, de a rejtélyek és a természetfeletti események csak fokozódnak! Nyugalom, a végén aztán (értsd: ténylegesen csak az utolsó oldalakon!) mindenre választ kapunk, és egyben leesik az állunk! Legalábbis Jean Ray megpróbálja minden egyes misztikus részletről lerántani a fátylat, és majdnem sikerül is neki. Úgy hiszem, a maradék a mi fantáziánkra van bízva…

Értékelés: 7,5/10

eyescream