David Cronenberg a biológiai horrorkodás kanadai pápája, számos kiváló(an bizarr és groteszk) témájú alkotás elkövetője (Porontyok, Paraziták, Agyfürkészők, A légy, Meztelen ebéd, Videodrome, eXistenZ) a rendezés mellett írásra adta a fejét. Most következő kötetét vagy tíz évig érlelte, és ahogy látni fogjuk, egyáltalán nem sajnálta ki belőle a rá oly jellemző stílusjegyeket!

Naomi és Nathan jelenkori társadalmunk csúcsfogyasztója, márka hű technokraták, nem mellesleg pedig egy párt alkotnak. Újságíróként tevékenykedve szinte nincsen olyan, amit meg ne tennének egy cikkért. Így aztán Naomi kapcsolatait (és testét) felhasználva Japánba utazik, hogy ott találkozzon az Aristide Arosteguy nevű francia filozófussal, aki állítólag párizsi otthonában feldarabolta és megette imádott felesége néhány testrészét. Míg kicsit sem veszélytelen vállalkozásában egyre közelebb jut a végső céljához, addig párja, Nathan egy budapesti zugklinikán megismerkedik dr. Molnár végső stádiumban lévő, mellrákos betegével, akitől aztán elkap egy kihaltnak hitt, szexuális úton terjedő betegséget – amit később továbbad Naominak. Ezért aztán mielőbb megpróbálja felvenni a kapcsolatot a kór felfedezőjével… És, hogy ez a két nem éppen hétköznapi, bizarr cselekményszál egészen pontosan hogyan függ össze egymással, azt Cronenberg bácsi egy iszonyatosan szerteágazó és igencsak komplex úton meséli el nekünk.

A könyv elsősorban a konzumerizmus nevű, jelen korunk társadalmára oly jellemző folyamatot hivatott bemutatni kütyü-imádó főszereplőink már-már elragadó márka-fetisizmusával, emellett a történetben sűrűn találkozhatunk Cronenberg filmográfiájában előszeretettel használt motívumokkal, úgymint: bizarr szexuális aktusok és fétisek (Karambol), virtuális valóság vs. valós lét (Videodrome, eXistenZ), őrületbe kergető rovarok (Meztelen ebéd) stb. – mintha csak egyfajta összegzésként tekintene az eddigi filmes munkásságára.

Szinte az egész világot bejárjuk Budapesttől Észak-Koreáig, Kanadától Japánig, miközben olyan – egymástól teljesen független – témákat csempész bele, mint a csoda-fényképezőgépek (és hihetetlen tartományokat befogni képes hallókészülékek), filozófiai alaptételek, filmművészeti kicsapongások, 3D-s nyomtatás, direkt öncsonkítás és így tovább. Úgy váltogatja a témákat, hogy csak kapkodjuk a fejünket; szinte elveszünk benne. És ez a sokszínű kavalkád bizony kissé nehezíti az olvasást.

David Cronenberg kötete tehát egy olyan beteg társadalmat mutat be, ahol a lelkileg (érzelmileg) kiüresedett szereplőink egyetlen esélyként a non-stop fogyasztásba menekülnek, miközben áhított sztorijuk után loholva szexualitásukat szimpla eszközként használva próbálnak előbbre jutni, de a végén egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva kiderül, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik…

A magam részéről díjaztam a rengeteg regénybe ültetett ötletet, még ha egyik-másik eléggé erőltetettnek tűnt; viszont mint koncepcionális regény, nekem kicsit sok, túl szerteágazó, túl komplex volt. Túlontúl sok mindent akart elmesélni, magyarázni, szerepeltetni – a kevesebb néha több elve itt például maximálisan érvényesült volna. Mindenesetre Cronenberg-rajongóknak ajánlott olvasmány!

Értékelés: 7,5/10

eyescream