Nincs még egy olyan sorozatgyilkos a horrortörténelemben, mint Jason Voorhees. „A Kristály-tavi rém”, a „hokimaszkos gyilkos” a ’80-as években 8 részen át rémisztgette a nagyérdeműt, majd a következő 15 évben 3 részben is belemárthatta macsétáját a fiatal, kanos, füvező, iszákos tinédzserekbe. Ám a Freddy Krueger-rel való 2003-as közös kalandja után megtorpant a Péntek 13, mígnem a Freddy vs Jason két írója, Damian Shannon és Mark Swift 2009-ben úgy döntöttek, hogy újraélesztik a szériát. Így 20 év után először feltűnhetett a „Péntek 13” kiírás a mozivásznakon.

Egy csapat tinédzser a Kristály-tóhoz megy kirándulni, az egyik páros a társaságból pedig belebotlik a közeli elhagyatott táborba, ahol találnak egy medáliát, rajta Pamela Voorhees képével. Barátja Whitney-nek (Amanda Righetti) adja, mivel nagyon hasonlít rá, ám nem sokkal később megtámadja őket Pamela fia, Jason Voorhees (Derek Mears), és Whitney kivételével villámgyorsan hidegre teszi az egész csapatot. Pár hónappal később egy másik társaság érkezik a Kristály-tó melletti nyaralójukhoz, és összefutnak Whitney bátyjával Clay-jel (Jared Padalecki, igen az Odaát Sam Winchestere) aki húgát keresi. Ebben csak a csapat egyetlen értelmes tagja, Jenna próbál segíteni neki (Danielle Panabaker, aki mostanság a Flash sorozatban jeleskedik), míg a többiek folytatják a bulizást. Ám ez nem sokáig tart, mivel a felbukkanó Jason szépen, egyesével levadássza őket. Hőseink végül megtalálják Whitney-t, ám minden erejüket be kell vetniük, hogy megmeneküljenek a Kristály-tavi rémtől…

Hiába előzte meg hatalmas várakozás a filmet, a kritikusoknál és nézőknél is hatalmas csalódás volt a film. Ennek a negatív visszhangnak a legfőbb oka, hogy maguk a készítők sem tudták, mit akarnak csinálni. Folytatást? Előzményt? Reboot-ot? Esetleg mindezt egyszerre? A két író, Damian Shannon és Mark Swift maguk vallották be, hogy egyszerre akarták az egész szériát újrakezdeni, másfelől meg úgy elkészíteni a filmet, hogy az beleilleszkedjen az eredeti szériába. Ez viszont pont az a tipikus kecske és a káposzta esete, melynek Móricz Zsigmond óta tudjuk, hogy nem szokott jó vége lenni. Maga a film végül az első négy rész ötleteit, főbb elemeit vitte újra vászonra, amely természetesen ahhoz vezetett, hogy a 6. rész óta megszokott „zombi Jason” helyett a még halandó, emberi gyilkost láthattuk a vásznon – számtalan “érdekes”, a karakterhez nem túlzottan illő változtatással. Ezeket a készítők azzal magyarázták, hogy sokkal ijesztőbb, ha egy ekkora ember feléd rohan, mintha csak sétálna, ahogy azt Jason a korábbi részekben tette, véleményem szerint viszont ennek pont az ellentéte igaz, ugyanis Jason sétálva is mindig mindenütt ott termett, ezzel pedig az embernek az az érzése támadt, hogy akárhova menekülsz, hiába, úgyis utolér. Emellett kifogásolható az is, hogy Jason csapdákat állít és túszokat ejt, ez korábban nem volt jellemző az inkább brutalitásáról híres hokimaszkos gyilkosra.

A karakterek híven a korábbi részekhez ismét egysíkúak, szinte paródiába áthajló egydimenziós sablonok, az elhalálozások sorrendje és üteme pedig sikeresen megöli még azt a kevés dinamikát és potenciált is, amely bennük rejlett – gondolok itt az igen lagymatag szerelmi háromszögre. Mindezek ellenére azonban élveztem a filmet: a gyilkosságok méltóak a szériához mind brutalitásban, mind kreativitásban, a készítők sikeresen csavartak párat a már unalomig ismert slasher formulán, és úgy általánosságban nagyon tetszettek az eredeti filmek egyes jelenteinek újrafeldolgozásai, illetve a kisebb nagyobb utalások azok történéseire, szereplőire. Nem egészen azt nyújtotta, amit a széria rajongói (köztük jómagam) vártak tőle, de messze nem a legrosszabb rész, és  még bőven akad annyi előnye, pozitívuma, amelyek indokolják a megtekintését.

Értékelés: 7/10

Kele-man