Christopher Denham színészből vedlett át kései rendezővé, s mindezt tette olyan filmekkel a háta mögött, amikre lehet építeni, ráadásul eléggé meggyőző alapokról indult, hiszen olyan témát próbált boncolgatni, melyre több komoly zsánerfilm is épült nem csupán a közelmúltban, de az évtizedek során is. Ezúttal sem maradhatott el a társadalmi kritika, ám olyan mélységekbe kellett ehhez süllyedni, ami sajnos sem az alkotónak, sem a nézőnek nem tesz jót.
Adott egy kirándulás, illetve egész pontosan egy családi kiruccanás, melynek fontos pontja a vadászat. Két testvér régen nem látta egymást és egyikük a barátnőjével, másikuk a kutyájával kiegészülve indul útnak egy terepjáróban egy elhagyatott nemzeti park területére. A táj barangolása közben a párbeszédekből értesülhetünk mindkét fél problémáiról és visszásságairól, majd annak lehetünk tanúi, ahogyan lesben állnak és egy őzet szeretnének elejteni. A nő nem képes meghúzni a ravaszt, férje mintha kicsit félreismerné, ugyanis addig ódákat zeng arról, mennyire különleges nő. Ez felkelti a bátyja figyelmét és látható jeleket tesz, hogy közeledjen a nő felé. Az éjjeli beszélgetések után reggelre azon kapják magukat, hogy eltűnt minden felszerelésük, a sátor, a ruhák, fegyverek, de még a kutya is. bizarr módon a homlokukra rajzoltak egy fekete ikszet, de senki nem emlékszik, kik lehettek. Azért bevallom, azt nehéz elképzelni, hogy annyira kiütötték magukat, hogy a kutyát sem hallották, ahogy elviszik, ennyi alkohol a képernyőn nem fogyott. A sátor szintén egy érdekes kérdés… Nem belemerülve a részletekbe, kiderül, hogy fiatalok egy csoportja kezd halálos játszmát a főszereplőkkel és az idő egyre csak fogy, a túlélés pedig immár csak a főhősök hozzáértésén múlik.
Valahogy nekem nem állt össze ez az egész. Azon már több éve túllendültem, hogy olyan “piszlicsáré” dolgon, minthogy a nagyvárosi tyúk fogja az erdőt és lenyomja az abban nevelkedő vadorzókat eseménysor mélyen érintsen, de itt nem csak erről van szó. A suta párbeszédes részek kiakasztóak, ahogyan az az életmódtapasz is, amit a nézők szájába tuszakol a készítő. Lehet ezt szépen és normálisan is elkövetni, mint az Eden Lake esetében, amikor nem volt feltűnő, hogy a nevelési problémákra és a gyerekek és fiatalok elhanyagoltságára akarta felhívni a mű az emberek figyelmét. jelen esetben a problémát a lövöldözős játékok is súlyosbítják, amit önmagában elég nehezen fogadok el, ugyanis ez sokkal inkább nevelés kérdése, mintsem az, hogy milyen médiummal kerül kapcsolatba a gyerek.
Kifejezetten tetszett a táj és sokszor igen szép beállításokat választottak, amihez remekül használták ki a napsütés előnyeit. Meglehetősen kevés a sötétben játszódó jelenet, de az operatőr itt sem hagyta cserben a gárdát és ha csupán ezt az oldalt tekintjük, akkor egész jóra vizsgázik a film. A színészek maguk sem lennének az átlagnál gyengébbek, de egy ilyen vérszegény szkripttel nehéz mit kezdeni. A zene is külön pozitívum volt, s bár véres jelenetet nem tartalmaz nagyon sokat, maguk az effektek jók, azonban amíg eljutunk odáig, sok homlokráncolásban lesz részünk. Sajnos ez összességében kevéske volt, hiába az izgalmas bevezetés és a néhány pozitívum, ha jellegtelenségéből fakadóan a társaság nem tudott mit kezdeni a lehetőséggel.
Értékelés: 4/10
Plendil
Be the first to comment on "Preservation (2014)"