Ez az viszonylag kevesek által ismert, alacsony költségvetésű, olasz-amerikai koprodukcióban készült sci-fi igazából semmi olyan nem tud felmutatni, amiért érdemes lenne beszerezni, kivéve hogy az ezerarcú David Hasselhoff tűnik fel benne, mint rettenthetetlen csillagharcos (nyilván a pályája kezdetén iszonyúan kellett neki a pénz, ezért nem is hibáztathatja az ember), de miután végignéztük ezt a marhaságot rájövünk, hogy igazából az ő feltűnése sem változtatott a helyzeten, mert még mindig egy indokoltan felejthető retro-moziról beszélünk!

A kezdő jelenetben láthatjuk, amint egy űrhajó halad a távoli galaxisban, aztán egy bolygó légterébe érve fura piros buborékok támadják be, amitől mindenki megőrül, és pár mentőkabin kivételével az egész hajó legénységével együtt odaveszik.

Stella Star és Akton nevű csempésztársa egy robot-seriff vezette rendőrség elől menekülve hiperűrugrást hajt végre, amikor egy ismeretlen bolygó közelében rábukkannak a felrobbant hajó egyik mentőkabinjára, és benne egy túlélőre. Mielőtt azonban elhúznák a csíkot, lefüleli őket a rendőrség. Letartóztatják, és börtönbe zárják őket – az ítéletet egyébként egy burába zárt polipcsápos fej mondja ki. Szerencséjükre azonban nem kell sokáig a sitten rohadniuk, ugyanis lázadás tör ki a börtönben, majd pár lövéstől megsemmisül a hely – ez utóbbi tényen nem kell csodálkozni, hiszen mikor egymásra lőnek, akkor is robbanást eredményez a testet ért sugár. Stellának persze sikerül karcolások nélkül kijutnia.

Olyannyira simán megy az egész, hogy a robot-seriff egy külön űrhajóval várja, ahol az uralkodó egy holografikus üzenetben megköszöni nekik, hogy megmentették a túlélőt, és egyben megkéri őket, hogy a többi mentőkabint is legyenek már szívesek megtalálni, mert egyikben ott lesz az egy szem fia. Azt is hozzáteszi, hogy a gonosz Zarth Arn gróf az egyik távoli bolygón rejtegeti a titkos szuperfegyverét, aminek olyan átható az ereje, hogy simán leigázhatja vele az egész galaxist!

Egy újabb jól sikerült hiperűrugrás után máris ott teremnek, ahol anno az első mentőkabint felfedezték. Stella és a robot-seriff egy űrsiklóval bátran leszállnak a közeli bolygó tengerpartjára, de nemsokára lóháton érkező harcos amazonok fogják el őket, és elcipelik az erődjükbe. Megszöknek – ezen jelenetsor alatt bizonyosodhatunk meg, hogy a robot seriff rendelkezik a legjobb fegyverrel: amint lelő valakit, az eltűnik a fenébe, nem semmi! -, de királynőjük, Corelia egy ablakon keresztül mentálisan megigéz egy óriás robot amazont, ami üldözőbe veszi őket. Az űrhajójuk időben érkezik, és kinyírja a hatalmas lényt, majd elszelelnek.

A gonoszok űrhajóival való időhúzó csatározás után egy havas planéta felé veszik útjukat, ahol Stella és a seriff megtalálja ugyan a lezuhant roncsot, de túlélőre nem bukkannak. Közben kis csapatuk negyedik tagjáról (zöldre festett Picard kapitány) kiderül, hogy Zarth Arn egyik ügynöke, és nem engedi vissza őket a hajóra, így kénytelen az éjszakát a jéghideg planétán, mínuszok között tölteni. Az áruló által leütött Akton felébred, és szuperképességével a rá irányuló lézereket visszatükrözve hamar kinyírja a tagot. Kiolvasztják a megfagyott Stellát, majd őket is betámadják a film elején lévő piros buborékok, de (szó szerint) nevetve túlélik az eseményt.

A következő bolygón végre megtalálják a harmadik mentőkabint, de itt meg barbár harcos népek ütnek rajtuk. Szegény robot-seriffet darabokra szedik, Stellát pedig elrabolják. Egy barlangba viszik, ahol egy arany maszkot viselő férfi ment meg, aki szemeiből lézert ereget. Aztán udvariasan bemutatkozik, hogy ő az uralkodó egy szem fia, Simon – vagy, ahogy jobban ismerik az emberek: David Hasselhoff. Nemsokára Akton is megérkezik, és lemészárol pár barbárt a hatás kedvéért, majd elmennek a gróf földalatti laboratóriumába, ahol a szupertitkos fegyver felfedezése után egyből fogságba is esnek.

A gróf csaliként akarja használni őket, hogy idehívja az uralkodót, majd a fegyver önmegsemmisítő programjával felrobbantsa az egész bolygót, velük együtt. Mielőtt elszelel, még két kardforgató-áramkörökkel felturbózott robotra bízza a csapat őrzését. Akton a velük való harc során megsebesül, majd egy elektro-buborékban kereket old a létezésből. Hasselhoff, Stella és az újonnan érkező uralkodó konkrét terv híján egy zöld sugárral három percre megállítják az időt, hogy elmenekülhessenek, mielőtt felrobban a bolygó.

Ezután (prüttyögő lézerekben gazdag) űrcsata bontakozik ki az uralkodó és a gróf serege között, majd a robot-seriff visszatérésével Stella kiürítteti az uralkodó bázisát, amit egyenesen a gróf bázisának irányít, és végül így nyernek. Hasselhoff pedig megkéri Stella kezét, de sajnos a Hooked on a Feeling nem hangzik el.

Mit is mondjak, korabeli díszletekkel és technikai megoldásokkal próbálták meg saját képmásukra formálni, pontosabban lemásolni a Csillagok Háborúja roppant népszerű, fantáziával kevert sci-fi világát, de mindezt úgy, hogy azért ne lehessen egyértelműen ezzel vádolni őket. Ha már itt tartunk, a hősnő is elég Barbarella-szerű… Szereplőink megmosolyogtató kosztümökben próbálják magukra, illetve a cselekményre irányítani a figyelmet, de elég nehéz helyzetben vannak a korabeli trükkök és díszletek varázsa miatt, főleg mivel elég alacsony költségvetésből dolgozhattak. Ha elhagynánk a világűrt jelképező sablonokat (űrhajók, lézercsata), akkor simán lehetne egy Földön vagy valamilyen más, alternatív világban játszódó fantasy vagy éppen kalandfilm. Mai szemmel nézve röhejesnek tűnik az egész produkció, viszont retro sci-fi buziknak kihagyhatatlan alkotás!

Értékelés: 5/10

eyescream