John Erick Dowdle nem tartozik a horror nagyágyúi közé, de azért közel egy évtized alatt lerakott néhány említésre méltó filmet (Devil, Quarantine, The Poughkeepsie Tapes) az asztalra. Ezúttal nem csak rendezőként, hanem társíróként is részt vett a munkálatokban, a végeredmény pedig most is egészen jó lett. Úgy tudom elképzelni a forgatókönyv brainstorming megbeszéléseit, hogy keressünk egy jó helyszínt (Catacombs, 2007), egy jó sztorit, lehetőleg kézikamerásat (Grave Encounters, 2011) és rakjunk bele egy kis Indiana Jones-t, mondjuk a Végzet Temploma vonulatot.

Ez persze ironikus megközelítés, de azt hiszem, hogy nem járok távol az igazságtól. A Catacombs említése kapcsán a legtöbb horrorszerető csak arra emlékszik, hogy milyen jó helyszínen játszódott. A párizsi katakomba-rendszer, ami napjainkban városnézés keretében is megtekinthető, egy remek helyszín horrorfilmek számára. A szűk folyosók és a pár millió hulla társasága olyan alaphangulatot generál, amit nehéz lerontani. A helyszín adja is a kézikamera használatát, az illek oda a legjobban, és mivel főhőseink is az őrület/pokol fele tartanak útjuk során, a Grave Encounters párhuzama is evidens. Eddig még átlagosnak is mondhatnánk a dolgot, de ezen felül egy nagyon erős kalandfilmes vonal is jelen van némi alkímiával megspékelve, így összességében egészen egyedi a film, ami az utolsó 15 percet leszámítva közel jár a tökéleteshez.

Persze csak akkor, ha kedveled az áldokumentarista vonalat, mert itt aztán bőven van rángatózó kamera és sötétben rohangálás. Scarlett, akár csak édesapja, az alkímia megszállottja és George segítségével felfedezi, hogy az öröklét titkát rejtő kő a párizsi katakomba-rendszer egyik elrejtett részén van. Néhány helyi segítségével illegálisan behatolnak a földalatti folyosók rengetegébe, de ahogy a cím is mutatja, onnantól kezdve nem sok ráhatásuk van az események alakulására. A csoport létszáma csökken, ők pedig egyre mélyebbre és mélyebbre mennek a kincs és az örök élet reményében. Persze az őrületen kívül semmi más nem várja őket, de izgalmakban sincs hiány. Nekem nagyon tetszett ez a kalandfilmes megközelítés, imádom az Indiana Jones-trilógiát, úgyhogy ezzel kb. meg is vettek kilóra. Hangulatos, izgalmas és néhol félelmetes képsorok követik egymást, de sajnos a film befejezése és az azt megelőző történések nálam egy kicsit lerontják az összképet.

Ettől függetlenül ajánlott látnivaló, mindenképpen odaférne a 2014-es top 10-es listám végére. Cool.

Értékelés: 8/10

Szilágyi László