Bár eddig többnyire csak kollégáimtól olvashattatok könyvajánlókat az oldalon, én sem vetem meg a nyomtatott borzongásokat, annak pedig különösen örülök, ha egy tehetséges hazai szerző munkája kerül a kezembe. Makra Árpád kötete, a Grafománia, melyből a szerző egy sajtópéldányt biztosított a szerkesztőségünk számára, ebbe a kategóriába tartozik.

A 177 oldalas novelláskötet minden történetében központi szerepet játszanak a szokatlan, véres, őrült, esetleg tabukat döntögető témák. Őrült tudósoktól egyszerű bosszútörténeteken át katasztrófába fulladó szex orgiákig terjed a skála, a horror és a weird fiction szabályainak megfelelő csavarokkal, nem hétköznapi elemekkel megtűzdelve. A sorból egyedül az első történet, A válság tér el – ez sokkal inkább egyfajta önösztönzés, az alkotói válság leküzdése. Ezt követően azonban nincs megállás: a Fájni “fog” egy jelenetet, a felszarvazott férj bosszúját mutatja be, az Aratás a földönkívüli invázió alaptörténetének egy meglehetősen pesszimista, sötét feldolgozása.

A Gasztrofétis nem csak rövid terjedelmében, rövid csattanóra építő felépítésében is eltér a korábbiaktól, a borzalom lassan, egészen a történet végéig konkrétumok említése nélkül alakul, hasonlóan a régi EC füzetek és horror képregények anyagaihoz. A Memento Mori egy zombi történet, azonban a többségtől eltérő módon az eseményeket egy megharapott és átalakult élőhalott szemein át láthatjuk, a Pornódium pedig talán az általam eddig olvasott hazai horror novellák közül a legtabudöntögetőbb, egy gazdag, közismert család sarjáról, aki pornófilmes szereplésével próbálja befeketíteni álszent, prűd családtagjait.

A Pánikbunker egy őrült tudós tervét és annak meghiúsulását mutatja be az emberi faj megújítására, a Hetedik emelet a Pokol egy új értelmezéséről és bemutatásáról szól. Ezt követi két személyes kedvencem: a Toxikus decízió egy elfogott, kivégzésre váró sorozatgyilkos visszaemlékezése a halállal kapcsolatos megszállottságáról és kísérleteiről. Az Öngyilkosok gyilkosa talán az egész kötet legjobban felépített novellája, ugyan a fő motívuma (öngyilkosság esetén gyakran a szemtanúk, családtagok az igazi áldozatok) már a Hetedik emeletben is megjelent, itt mégis sokkal kidolgozottabb, hangsúlyosabb, ahogy bemutatja, hogy egy egyszerű, hétköznapi ember életét lassan hogy tette tönkre a rengeteg végignézett öngyilkossági kísérlet. A Pszichogenezis sem marad el sokkal, nagyon érdekes formában dolgozza fel a halál utáni élet és a reinkarnáció elméleteit.

A kötet utolsó három novelláját éreztem egyedül kicsit gyengébbnek: a Rossz döntés alaphelyzete remek, hihetetlenül sok potenciált tartogat az erdőben csapdába esett, lassan haldokló főhőssel, viszont a lezárása valahogy túl gyors, hirtelen, erőtlen. A Dea hasonlóan remek felvezetéssel indul, a befejezés viszont itt is meglepően hirtelen következik be, egyszerűen úgy éreztem, hogy a különös, őrült rajongó által zaklatott rock sztár sztorijában még bőven lett volna potenciál. Az utolsó, címadó novella, a Grafománia pedig talán az egész kötet legjobb, legegyedibb ötletére épül, azonban ahhoz képest túl rövid, és közel sem olyan hatásos, mint a kötetben előtte szereplő történetek némelyike.

A Grafománia azonban teljes egészében tekintve bőven érdemes a hazai szerzők iránt érdeklődők figyelmére. Már ezerszer olvasott, klisés alaptörténetekbe visz olyan új, őrült elemeket, amelyek képesek frissé, érdekessé tenni ezeket a témákat, és nem habozik olyan területekre merészkedni, olyan ötletekkel is megpróbálkozni, amelyekre nem sűrűn, vagy egyáltalán nem látni példát. Ami külön tetszett, az a szerző stílusa. Főleg hazai amatőr íróknál gyakran találkozni kiforratlan, kezdő stílussal, esetleg ennek ellensúlyozásaként “túlírással”, Makra Árpád azonban meglepően kiforrottan, tudatosan ír, mindig az adott történethez és témához tökéletesen illő stílusban. Talán egyedül a részletesebb leírásokat hiányoltam a szereplőkről, helyszínekről, de ez sem volt különösebben zavaró, csak második olvasásra tűnt fel.

Ennek fényében ajánlom mindenkinek, hogy legalább egy pillantásra méltassa a kötetet. A néha gyenge, erőtlenre sikeredett amatőr próbálkozások közül toronymagasan kiemelkedik, hihetetlenül gyorsan végig is lehet olvasni (a novellák meglehetősen rövidek, nekem talán egy délutánt vett igénybe), és remélem, a szerzőről még hallani fogunk a továbbiakban.

értékelés: 8/10

Zoo_Lee