A Hannibal első évada annak ellenére, hogy meglehetősen vegyes érzésekkel vágtam bele, a tavalyi évem legjobb, legemlékezetesebb sorozatává vált. Tökéletesen eltalált hangulat, fantasztikus színészi alakítások, brutális, véres képi világ tette egyenrangúvá, ha nem többé, mint a történet korábbi adaptációi, és a befejezése után tűkön ülve vártam a második évadot.

 

Will Graham, bár végre diagnosztizálták, és meggyógyították az agyvelőgyulladását, amely kis híján végzett vele, továbbra is életveszélyben van. Hannibal legalább négy ember meggyilkolását és kannibalizálását varrta a nyakába, az FBI vezetői pedig legjobb képességeik szerint próbálják eltussolni Jack Crawford engedély nélküli műveleteit – így Will legjobb kilátása, hogy élete végéig Dr. Chilton elmegyógyintézetében marad, a legrosszabb, és valószínűbb, hogy közelgő tárgyalásán elítélik és villamosszékben végzi. Willnek azonban a tarsolyában maradt egyetlen jelentős fegyver: az emlékei, a műtéte után ugyanis fokozatosan visszatérnek a homályos, kimaradt emlékképek, így ő az egyetlen élő ember, aki tisztán látja, mi is valójában Hannibal Lecter. Bár a külvilág számára továbbra is barátságot színlelnek, a doktor, és az egykori páciens között brutális macska-egér játék kezdődik, amely során a tényleges fizikai konfrontációt leszámítva minden rendelkezésükre álló eszközzel, egykori barátok, más sorozatgyilkosok, ártatlanok bevonásával próbálják egymást kínozni, szorult helyzetbe hozni, és ha alkalmuk nyílik rá, megölni.

A második évad nem csak hozta az elvárt színvonalat, és beváltotta azokat a magas elvárásokat, amelyeket a tavalyi finálé után támasztottam vele szemben, de magasan felül is múlta valamennyit. Dancy és Mikkelsen alakítására nincs elég szó – a többi szereplő is remekül alakít, de az, amit a két főszereplő hoz epizódról-epizódra, egyszerűen lélegzetelállító. A történetre sem lehet rossz szavam – az első évadban még kicsit sokalltam a logikai buktatókat, a ‘killer-of-the-week’ sorozatgyilkosok bevonását, viszont most semmi ilyesmi nincs, a hangsúly csak és kizárólag Hannibal és Will konfliktusán van. Eszméletlen jó, izgalmas és váratlan fordulatokkal van tele az egész évad, ráadásul, hogy a könyvek és a régi filmek rajongói is ugyanolyan meglepetésekben részesüljenek, mint Hannibal mítoszának új érdeklődői, bár felbukkannak újabb és újabb ismerősök (mint Mason Verger, aki az évad második felében kap kiemelt szerepet), a történet és egyes szereplők sorsa néha egészen durva mértékben eltér Harris eredeti könyveitől. Mindezt természetesen úgy, hogy semmit nem vesz el az eredeti atmoszférából, a karakterek erejéből.

Kiemelhetném még a szenzációs, elvont művészi képekkel és liternyi vérrel díszített képi világot, a sötét hangulatot, a remek zenéket, az ismét brutális cliffhanger évadzárást, de az az igazság, hogy mindegyikük csak egyre jobban hangsúlyozná azt a tényt, amely már a fentiekből is elég világosan kitűnhet. A Hannibal második évada tökéletes lett, és a rengeteg idén induló-folytatódó horrorszéria ellenére sem hiszem, hogy lesz olyan, amely felvehetné vele a versenyt. Nem értem, hogy a nézettsége miért alacsony még mindig, hogy miért volt még idén is kétséges, hogy kapunk-e következő évadot (kisebbfajta közfelháborodás lett volna, ha a mostani befejezés után nem folytatódna a történet – borzasztó nehéz lesz azt a bő fél évet kibírni), mert ennél profibban kivitelezett, művészibb, brutálisabb és intenzívebb sorozatot jelenleg sehol nem találni. A megtekintése kötelező, fogalmam sincs, hogy ezt a harmadik évadban túl lehet-e majd szárnyalni – de az eddigiek alapján nem tartom kizártnak, hogy a készítőknek még az is sikerülni fog.

értékelés: 10/10

Zoo_Lee