Szeretem a novellásköteteket, mert változatosak és olyan, mintha egy csomagban sok kis sztorit vennék meg. Ha van köztük olyan, ami rossz/gyengébb, már pusztán a nagy számok törvénye miatt is lesz olyan, ami viszont jó vagy fantasztikus. Az igazán remek novelláskötet több író műveit foglalja magába, a szóban forgó kis könyv tartalma azonban mind egy szerzőhöz tartozik, a XX. századot majdnem végigélő angol Daphne du Maurier-hez. Akinek a hölgy neve nem mond semmit, annak elárulom, az ő egyik írásából született a legendás Madarak…

A Ne nézz vissza! öt történetet tartalmaz.

Az első a címadó, 1970-ből. Ebben egy angol házaspár Velencébe megy nyaralni, hogy kipihenjenek egy szörnyű évet, amit kislányuk halála árnyékolt be. Mialatt a férfi és a nő megpróbál újból egymásra találni, egy különös találkozás után minden megváltozik és a férj egyre több megmagyarázhatatlan, ijesztő esemény szemtanúja lesz. Lehetséges, hogy a feleségének annyira szimpatikus idős testvérpár, akiket egy étteremben ismernek meg, gonosz tréfát űz velük vagy talán halott gyermekük szól bele az életükbe a túlvilágról?
A kötet egyik legígéretesebb alkotása ez, aminek meglepően nyomasztó, misztikus hangulata van. Az egyre újabb és újabb események magukkal ragadják az olvasó képzeletét; ahogy haladtam előre a sztoriban, egyre azon kattogott az agyam, vajon mi lehet a magyarázat erre vagy arra? Az egészet a férfi szemszögéből éljük meg, így csak egyféle módon látunk rá a történésekre, és ebben rejlik a nagyszerűsége, mert folyamatosan arra készteti az olvasót, hogy lásson a cselekmény mögé; ám a befejezést sehogy sem találhatjuk ki. Sajnos ez a részlet a leggyengébb pillanata, egyszerűen abszurd, fura és számomra nem volt kielégítő. A hangulata mindenestre megfogott és érdekességként elárulom, hogy ebből film is készült, ahol Donald Sutherland és Julie Christie játszották a párt.

A második címe Éjfél után ne… Ez ismét egy hasonló alapszituációval indul, csak most nem kettő, hanem egy főszereplő van, egy tanárember, aki szabadidejében fest, és ahogy az előző novella házasai, ő is elutazik, hogy kipihenje magát, úti célja pedig Görögország. Itt kezd felfigyelni dolgokra, amiket aztán lassan összekapcsol a hozzá közel lakó, elég rendkívüli amerikaiakkal, a háttérben egy rejtélyes haláleset és egy mesés kincs sejlik fel. Hősünk inkább csak nyugalmat szeretne, ám egy idő után erőt vesz rajta a kíváncsiság és kutatni kezd. Később persze azt kívánja, bár ne tette volna…
Ez a könyv legbénább novellája. Egyrészt azért, mert az, amit a férfi átél, valójában totál lényegtelen, másrészt azért, mert az egészre csak valami rémesen homályos, érthetetlen magyarázatot kapunk. Ezt pedig nagyon utálom és itt különösen azért rossz, mert a felütésnél emberünk igen részletesen ecseteli, hogy micsoda szörnyűség történik vele. Egyébként már itt ki lehet szúrni azt a dolgot, ami a későbbiekben minden alkalommal előfordul: A hős/hősnő kikerül megszokott környezetéből, és egy idegen helyen szembesül olyasmikkel, amiket még saját világában is borzasztónak ítélne meg. A Ne nézz vissza!-val abban szintén rokon az Éjfél után ne…, hogy mindkettőben ott a titokzatos pár, akik látszólag vagy ténylegesen a bajok okozói.

A következő Határeset viszont már sokkal jobb. Itt egy fiatal lány áll a középpontban, aki szeretett apja halála után néhány feljegyzésből nyomára bukkan a halott egy régi barátjának, aki egyik napról a másikra tűnt el a család életéből, még mielőtt ő megszületett, és felkelti a figyelmét ez a dolog. Nyomozása során arra jut, hogy talán a világtól elvonult egykori tengerésztiszt, akit keres, választ adhat az apjával kapcsolatos kérdéseire. De amikor végül találkoznak, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek képzelte, sőt, az illető bemutatja neki, hogy hogyan él és mi az, amiért a remete-létet választotta. Vajon milyen hatással lesz ez a lányra?
Ennek az eleje nem túl érdekes, de ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre jobb. A színésznőként dolgozó főszereplővel együtt merülünk alá egy a hétköznapi emberek számára ismeretlen világba, ám korántsem misztikus vagy természetfeletti eseménysorról van szó. A legérdekesebb az, ahogy a kaland során a főszereplő akaratlanul belekeveredik valamibe, ami aztán rendkívül vonzóvá válik számára, de közben észrevesz kis jeleket, amik sokasodnak és végül minden értelmet nyer. Rájön, miért beszélt az anyja olyan rosszindulatúan erről a férfiról; megérti, miért nem támogatta őt anno az apja, akivel legjobb barátok voltak; és hogy ez a titokzatos ember annak ellenére elképesztő hatással volt az életére, hogy sohasem találkoztak korábban. A nyitó tragédia korántsem olyan hatásos, ám utána az utazás meg a furcsa hely, ahová megy, már felkelti az olvasó érdeklődését, majd az egész átmegy egy kém-regénybe, ahol szurkolhatunk a lánynak, hogy sikerrel járjon. Bár ebben a történetben sem horror-elemek, sem természetfeletti történések nincsenek, mégis ez az egyik legjobb az ötből.

Következik személyes kedvencem, A Keresztút. Itt egy angliai városkából érkezett kis csoport utazásának lehetünk tanúi, akik Jeruzsálembe mennek, hogy ott megnézzék Jézus életének híres helyszíneit. A kompániában különféle emberek verődnek össze, akik nagyrészt ismerik egymást, ám az utazás alatt új kapcsolatok alakulnak ki közöttük, a Szent Város pedig mindannyiuknak tartogat valamit; kinek élményeket, kinek megpróbáltatásokat, de végül mind értékes tapasztalatokkal gazdagodnak, amik (jó esetben) hatással lesznek addigi életükre.
Ezt nem a története, vagy az abban rejlő dolgok miatt érdemes olvasni, hanem azért, mert az írónő bebizonyítja, hogy nem csak egyetlen műfajban járatos, és az egésznek van egy megfoghatatlan, nagyon kellemes hangulata. Bár csak felületesen ismerjük meg a szereplőket, mégis olyan, mintha évtizedek óta jóban lennénk velük. Őket kísérve azokra a mindenkit foglalkoztató kérdésekre kaphatunk választ, hogy mit jelent szeretni valakit, miért jó vagy rossz házasnak lenni és hogy egy szokatlan helyzet vagy új ismeretség hatására azok, akikről azt hittük, hogy ismerjük őket, addig titkolt oldalaikat fedhetik fel. És már csak a helyszín miatt is előtérbe kerül a hit kérdése, bár egyértelműen kitűnik, hogy Isten nem csak a hívőket állíthatja próbatétel elé. Végső soron pedig a tanulság az, hogy lehetősége mindenkinek van, amivel élni kell, ám azt, hogy ezek közül ténylegesen mi volt helyes vagy helytelen, azt általában mindig csak később tudjuk meg.

A lezáró novella a leginkább hátborzongató mind közül, melynek címe Az áttörés. A főszerepben lévő tehetséges kutatót főnöke egy Isten háta mögötti helyre helyezi át, ahol egy különc tudós rejtélyes kísérleteket folytat. A karizmatikus, idősebb férfi furcsa társaival egy egészen elképesztő gépezetet alkotott meg, amivel azt a tényt készül bebizonyítani, hogy a halál után van valami. Az erkölcsi kételyek és a szakmai kihívás mindenképpen kecsegtető, de egyikük sem gondol bele, hogy talán a kudarcnál is rosszabb lehet az, ha sikerrel járnak…
A túlvilág kérdése már évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Du Maurier ebben az alkotásában felveti, hogy a halál utáni lét megismerhető, ám súlyos árat kell fizetni érte. A téma és a nyomasztó atmoszféra mellett a kísérlet-vezető, az elkerülhetetlen végbe beletörődő fiatal kísérleti alany és a természetfeletti képességgel bíró kislány figurái teszik méginkább felejthetetlen élménnyé ezt a novellát, amit tovább fokoz az egyes szám első személyben történő elmesélése. Mivel a Határeset és A Keresztút valójában nem misztikus, az Éjfél után ne… érthetetlen, a címadó darab pedig a végén csalódást okoz, így ez marad a könyv leginkább horrorisztikus, meghatározó darabja; az, amiért tényleg helyet érdemel ezen a weboldalon.

Ezt a kiadványt, ami a Holistic Kiadó Remek-Művek sorozatának része, csak ajánlani tudom, mert olvasmányos, érdekes és az öt írásból négy tényleg jó. Érdemes megjegyeznünk Daphne du Maurier nevét, én a jövőben legalábbis nyitott leszek a munkáira, az biztos!

Értékelés: 8/10

tvshaman