Mai napig tisztán emlékszem, hogy ez volt az az ominózus sci-fi/horror/thriller, amit anno gyerekkoromban szüleim nem engedtek megnézni az egyik balatoni kertmoziban, pedig rohadtul fájt a szívem érte. Most, hogy húsz évvel ezután ismét látókörömbe került az alkotás, nyilván nem nyújtotta azt a fajta borzongós élvezetet, mintha akkoriban, gyerekfejjel tekintettem volna meg, sőt!

Egy számítástechnikai cégnél dolgozó srác – mint később kiderül a Noteszos Gyilkos – autóbalesetet szenved, majd a kórházban belehal sérülésébe, egy villámcsapás hatására viszont a szelleme a számítógép-rendszerbe jut, és ott kezd el garázdálkodni.  Előbb csak a főszereplő anyukának rendel mindenféle dolgokat, majd a bankszámláját tiltja le és így tovább. Aztán egyszer csak meglátogatja őket Walker, a rendőrség számítógépügyi szakértője, mert anyucinak újabban egyre több múltbéli stiklijére derül fény, és ez szerinte is elég gyanús. Hát nem zseni?! Közben gyilkosunk, Karl egy konyhai baleset során elteszi láb alól anyu főnökét, barát-jelöltét, majd kedves kis kutyuskájukat, sőt egy virtuális valóságbeli játék közben teljes valójában is megmutatkozik a srácnak.

Film vége felé természetesen rájönnek, hogy Karl a rendszerben való bujkálása során bárhova el tud jutni, ezért megpróbálnak megszabadulni minden elektromossággal működő eszköztől, de még így is elég nehéz megvédeni magukat. Hirtelen ötlettől vezérelve egy részecskegyorsítóba  – igen, jól hallottátok: egy részecskegyorsítóba, mert oda ugye simán be lehet jutni – terelik be a gyilkost, ahol aztán mágnesesség segítségével újra emberi alakba áll össze, így viszont le tudják győzni!

Az alapötlet – miszerint egy gyilkos lelke valamilyen külső erő (vagy varázslat) hatására egy látszólag élettelen dologba jut – nem új keletű (lásd: Chucky), viszont véleményem szerint roppant kreatív lehetőségek rejlenek benne. Filmünk az akkori grafikai megoldásokkal próbálja meg realizálni ezt az egész cyber-virtualitást, hasonlóan Stephen King Fűnyíró emberének durván elcseszett adaptációjához, ráadásul ebben a korszakban a számítógépeket még többnyire életidegen, csoda-szerkentyűként kezelték, tehát már eleve duplán misztikus a tematika. Röhejes párbeszédek és szituációk, valamint a rossz szinkron ellenére is akadnak értékelhető dolgok a filmben, mint például amikor az egész konyhát áram alá helyezi a gyilkos, és minden felrobban vagy legalábbis kikészül – ez mondjuk elég cool, de sajnos kevés az ilyen. Retrobuziknak ajánlott, más szerintem nem igazán tud vele mit kezdeni.

 Értékelés: 5/10

eyescream