A Végjátéknak elég sanyarú sorsa volt, ami a filmként való adaptálást illeti. Elsőként még csak novella volt 1977-ben; a kibővített, némileg átdolgozott történetet Orson Scott Card 1985-ben jelentette meg. A regény, mely megkapta a Hugo-díjat és a Nebula-díjat is, a kezdetektől foglalkoztatta Hollywood nagyágyúit, valahogy filmre akarták vinni mindenképpen. Ezzel több probléma is akadt – a történet szerint hatéves, gyermekkatonákat tanítanak háborúzni a felnőttek, ráadásul olyan komplex lélektani fejlődésen esik át főszereplőnk, Andrew “Ender” Wiggin, amit még Card szerint is lehetetlen vászonra vinni. Teltek-múltak az évek, egy-egy stúdió mindig próbált kihozni belőle valamit, szereztek esetleg forgatókönyvírót, de sokáig nem történt semmi. Végül az OddLot Entertainment lett a tulajdonos, ahol Gavin Hood felelt a forgatókönyvért. Elkezdték a munkát, bekapcsolódott a Lionsgate-Summit is, innentől pedig össze lehetett szedni a színészeket, akiket kinéztek a szerepekre. Harrison Ford, Ben Kingsley, Viola Davis, Asa Butterfield, Hailee Steinfield – és még sokan mások.

A Földön járunk, a jövőben. Ötven évvel ezelőtt egy idegen faj, a hangyok indítottak pusztító háborút a bolygónk és az emberiség ellen, rengeteg életet követelve. Egy hőssé vált férfi, Mazer Rackham végül legyőzte a hangy flottát, ezáltal véget vetve a háborúnak. Azonban a Nemzetközi Flotta tudta, hogy nem marad örökké béke, és nem akarták hagyni, hogy még egy ilyen mértékű csapás érje a világunkat, ezért elkezdték a gyerekeket egy olyan szellemben nevelni, hogy már a kezdetektől megismerjék a stratégiát, a taktikát, a harcot.

Ilyen szellemben nevelkedett a három testvér, Peter, Valentine és Ender is. Hivatalosan családonként csak két gyermek elfogadott, de mivel Peter és Valentine ígéretességük ellenére nem voltak elég jók a hadiskolához, ezért a kormány engedélyezett egy harmadik gyermeket a szülőknek, hátha ő lesz a Jolly Joker. Míg Peter túl agresszív és könyörtelen volt, addig Valentine túlságosan kedves, érzékeny. Ender pedig a kettejük viszonylag kiegyensúlyozott keveréke. A 12-13 év körüli Endernek kiveszik az addig élete részeként szereplő monitort – a kis kütyüt a tarkójából, amin keresztül a felnőttek figyelték őt, mindent láttak, amit ő, mindent figyelemmel követtek, amit ő. Némi iskolai verekedés után, melyben Ender elintézte egy osztálytársát amikor az rátámadt, az esti vacsorát megzavarja a Flotta két tisztjének érkezése – Graff és Anderson jöttek, Enderért. Miután feltettek néhány keresztkérdést, hogy mégis miért rugdosta még a már földön fekvő fiút, arra helyes választ kaptak – így Endert felvették a hadiskolába.

Máris az úrhajón vagyunk. Ender több, vele egykorú társával utazik az iskolába. Bár azt gondolja, hogy barátságot tud kötni pár “fiókával”, de Graff ennek elmélyülését megelőzi azzal, hogy mindenki előtt közli, hogy ő a legjobb, ő a legígéretesebb az egész hajón. Ezzel máris elidegenítette őt a társaitól… A hadiskolában megkezdődik a felkészülés – a gyerekek egész nap űrtudományokat, fizikát, stratégiát tanulnak, illetve a speciális zéró gravitációs csatateremben harcolnak egymással, szabadidejükben pedig az előző háborúban készült videókat nézik. Ender kiváló, ezért áthelyezik egy hadtesthez, igen hamar – Bonzo Madrid felügyelete alá kerül, a Szalamanderekhez.

A rendkívül forrófejű spanyol hamar a fiú tudtára adja, hogy semmi keresnivalója ott, és mihelyst lehet, túlad rajta. Ender nem szándékozik útban lenni, de egy társával, Petrával sokat gyakorol, hogyha Bonzótól nem is, de valakitől legalább tanuljon valamit. Madridot persze zavarja mindez, főleg azután, hogy egy zéró gravitációs csata során Ender megszegte a neki kiadott parancsot (miszerint nem tehet semmit), és a segítségével megnyerik a küzdelmet.

Az események egyenesen továbbvezetnek a parancsoksághoz – Ender a Sárkány hadtest parancsnoka lesz. A harctermi játékok durvulnak, a tanárok egyre tisztességtelenebb módszereket alkalmaznak, hogy minél tovább kitolják Ender határait. Sajnos a sikerei sok diáktársát bosszantják – többek közt a spanyol fenegyereket. Kapva az alkalmon, hogy Ender egyedül zuhanyozik, Bonzo néhány társával sarokba szorítja a fiút és megtámadják. Ismét Ender ellenfele húzza a rövidebbet, Bonzo műtőasztalra kerül. Andrew pedig besokall, megelégeli az egészet, nem érdekli már a hadiskola. Ezért Graff magával viszi a Földre, ahol Valentine segítségét kéri, hogy ismét ösztönözni kezdjék a fiút. Val meggyőzi Endert, hogy folytatnia kell mindannyiuk jövőjének érdekében, így ismét űrhajóra szállunk és útra kelünk -, de most az Erósz nevű kisbolygóra indulunk a főhős és Graff társaságában. Itt van ugyanis a parancsnokképző.

A furcsa bolygóról kiderül, hogy a hangyok lakta előfutár volt, de a flotta tagjai megtisztították és ott alakították ki ezt a létesítményt. Ender új tanárt kap, Mazer Rackham személyében. Ő, mint új tanára megpróbálja kijátszani Endert, ő lesz a legádázabb ellensége, megpróbál mindig okosabb lenni nála. Ehhez egy új gépet kezdenek használni, egy olyan szimulátort, melyekben csatákat játszanak le a fiúnak, neki pedig flottaparancsnokként kell irányítania barátai segítségével – ugyanis a szimulátorteremben ott van az összes régi barátja, Petra, Bean, Dink, mindenki a hadiskolából, aki fontos volt a csapatában. Ender őket utasítja, ők pedig kisebb egységekkel dolgoznak. Minden nap rengeteget foglalkoztak a szimulátorral, ez vált az elsődleges tananyaggá. Elérkezik a vizsga napja is, amikor Rackham közli tanítványával, hogyha ezt az utolsó tesztet abszolválja a többiekkel, akkor ő lesz a teljes flotta parancsnoka, elvégezte a parancsokképzőt, mehet menteni az emberiséget. Az utolsó szimuláció a hangyok bolygójánál játszódik, ahol bevethetnek egy erős molekula bontó eszközt, az MD készüléket.

Mindenképp hozzá kell fűznöm a véleményemhez, hogy elkötelezetten rajongok a teljes Ender Sagaért. A Végjáték, Holtak szószólója, Fajirtás, legyen bármelyik (vagy a nálunk nem olyan rég megjelent a Hegemón árnyékában illetve az Ender árnyékában), a maga módján mindegyik bámulatos.

A kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy egy ilyen művet nem fognak tudni sikeresen filmre vinni. Az objektivitás érdekében egy olyan személlyel néztem a filmet, aki nem ismeri a könyvet – az ő véleménye szerint a látvány nagyon szép volt, de a történet bugyuta, és sok helyen nonszensz, főleg az idősebb katonák, tisztek reakciói, viselkedése, illetve Ender hepciássága. (Ugyanis míg a könyvben eltelik néhány év, míg Ender felismeri, hogy a tanárok is lehetnek az ellenségei, addig a filmben az egészet ledarálják egy év alatt, és a semmiből kezd el feleselni Graffel és Dappel is, teljesen érthetetlen módon mindenki előtt.)

A háttértörténet ismeretében össze tudja rakni az ember a képet, de ezek hiányában egy igen egyszerű filmet kapunk csak. A látvány tényleg nagyon jól sikerült, nem véletlenül költöttek több, mint 40 millió dollárt a Digital Domain effektgyárosai, a csatatermi jelenetek nagyon szépek, az űrbéli csaták is remekek, a hangyok például teljesen úgy festenek, ahogy én kiskamaszként elképzeltem őket. Sajnos a zenére nem tudnék mondani semmi különöset – azok a tipikus filmzenék vannak benne, ahol a szólamok egyik helyen büszkén csengenek, szinte érzed a hazafiasságot a levegőben, másutt meg a bizonytalan kis dallamok szólnak, melyek aláfestik a helyzetet.

A színészi munka nem volt rossz. Asa Butterfield valamennyire el tudta hitetni velem, hogy ő Ender – bár eleve nagyon nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy nem egy gyereket látok, hanem egy kamaszt. A Petrát alakító színésznő engem egy picit irritált, valahogy nem volt jó, a többi gyerek elfogadható szerintem. A felnőttek kapcsán… Harrison Ford remekül tudja alakítani az idős katonát, aki mindenekelőtt a célt látja maga előtt, a szigorú, dörgedelmes parancsnok karakterét hozta. Anderson (aki ugye a könyvben férfi karakter, míg itt Viola Davis játssza) egy ellenpólus akart lenni, de ahhoz túl gyengére sikeredett, bár mindig próbálkozott óvni a gyerekeket, de nem volt soha túl kitartó, Graff pedig úgy rángatta, ahogy akarta. Ben Kingsley az idős Mazer Rackham szerepében szintén jól szerepelt, de túl nagy feladata nem akadt.

Sokat változtattak, sok dolgot másképp vittek vászonra, sok dolgot kombináltak, sok dolog nincs benne (Démoszthenész és Locke például teljesen kimaradt), de nem vártam jobbat, nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán lehet-e ennél jobbat alkotni úgy, hogy mindenki számára befogadható legyen. Nem tudták bemutatni azt a manipulációt, azt az elszigetelést, amit a könyvben érezni lehet, Ender lelkivilágáról szinte semmit nem tudunk meg a két óra alatt. Az is érthető, hogy nem hatéves gyerekekkel kezdtek el forgatni, de túlzásnak érzem, hogy sok évnyi történést belezsúfoltak egy évbe. Valahogy olyan hatása volt az egésznek, mintha sok jelenetet egymásután raktak volna, aztán valami vékony fonállal át is vezették volna, de ennyi. Nem éreztem azt, hogy teljes, hiányérzetem volt a stáblista megjelenésekor. Összességében nem volt ez olyan rossz, de kevés volt, összecsapott.

Sajnos Amerikában a kezdő hétvégén csak 28 millió dollár bevételt produkált, ami igencsak kevés, tekintve, hogy több, mint 100 millió dolláros volt a büdzsé. A külföldi nézettség még valamennyit dobhat az eredményeken – megmenteni nem fogja -, ráadásul jövő héten már mozikban lesz a Thor 2. része, ami le fogja radírozni a listák éléről Endert és társait.

Hogy lesz-e folytatás? Lehetne. Ügyes tálalással – talán egy hosszabb visszatekintéssel, belevonva már Locke és Démoszthenész munkásságát -, át tudnák vezetni a következő filmet a Holtak szószólójának világába, már egy komolyabb történetet alkotva, esetleg egy 16-os karikával megkínálva. A bevételi adatok alapján azonban egy időre biztosan jegelve van a következő epizód.

Értékelés: 6/10

saly/mindfreaker