Szerény véleményem szerint kétféle film létezik, már ami a horror világát illeti: amiben szerepel Lance Henriksen, és amiben nem. Eme rendkívül karakteres (és nem mellesleg irdatlan színészi talentummal megáldott) úriember nevének puszta említése is szerintem bőven elég, mást nem kell mondanom erről a francia-argentin alkotásról, hiszen akárcsak a cím, ő is egyfajta garancia a minőségre. Az pedig már csak tényleg hab a tortán, hogy a főszereplő zsaru keménységénél egyedül a szörny kinézete a röhejesebb…

Dr. House kinézetű nyomozónk (Fallon) egy rejtélyes gyilkossági ügyben kutakodik – egy prostinak kivágták a méhét, ami azért elég szokatlan jelenségnek számít -, már amikor éppen nem issza le magát, enyeleg mindenféle útjába akadó kurvákkal vagy seftel alvilági alakokkal. Az egyik helyszínen találnak egy amazóniai indián figurát, akitől megtudják, hogy az elkövető valójában egy irtó kanos, természetfölötti lény (!), aki a fajfenntartás érdekében szintén megdug minden nőt, akit csak talál…

House maffiózó barátai közben összefutnak az említett nagyfarkú szörnnyel, aki persze egyenként likvidálja az öltönyös gazfickókat, de hogy miként azt soha sem mutatják. Chance (Lance Henriksen) marad utoljára, aki egy tolószékben ülve olyan kemény dumákat nyomat a szörnynek („azt hiszed, elmenekülök előled?!”), amit egész egyszerűen képtelenség röhögés nélkül kibírni – már nem mintha az egész film alatt ne lehetne jókat derülni. Mivel szimpatikus csávó, így túléli a találkozást, de csak azért, hogy a fináléban Fallon-nal együtt visszatérjenek, és leszámoljanak a végső stádiumban lévő, rákos istenséggel…

Ezt a filmet anno még papírtokos változatban sikerült beszerezem a Lockjaw nevű című fenomenális alkotással egyetemben, valamelyik igényes magazin mellékleteként négyszáz forintért, de máig a vitrinemben őrzöm, hiszen mindkettő felbecsülhetetlen mértékű kincs! Dél-amerikai utcákról berángatott szereplőink keményebbnél-keményebb jelenetekben sziporkáznak, miközben olyan vagány dumákat kapunk az egész film alatt, hogy néha már komolyan azt hittem, ez valami durván elbaszott, harmadik országbeli sit-com, és konkrétan vártam a gépi röhögést. Kisköltségvetés szócska egyszerűen nem fedi azt a koncepciót, amit itt az arcunkba kapunk. Maga a szörny – ami összesen vagy öt percet szerepel – például egy zöld gumiruhába öltözött ufószerű fazon, akitől kb. egy óvodás kisgyerek nem ijedne meg.

Még csak annyit, hogy aki Henriksen-fétisben szenved (akárcsak én), az bepróbálkozhat az alkotással – bár Lance bátyó az utóbbi tíz évben annyi szarban szerepelt már, hogy szinte fel sem tűnik, ha valamelyikből kimarad -, de azt előre ígérhetem, hogy nem lesz benne köszönet, muhaha!

Értékelés: 3/10

eyescream