Az emberi lény a tudatalattijában foglaltak miatt végtelenül kíváncsi természet. A racionális világképbe pedig nehezen illeszthetők be olyan események, amikre nem találunk valós magyarázatokat, vagy legalábbis akármilyen magyarázatot. Ezért születtek a természetfeletti lények, kitalált teóriák mindenre, ezért lepték el a bolygónkat az idegenek és ezért hisszük, hogy jött egy meteor és több millió fajt kipusztított azelőtt, hogy az ember megjelent volna. Nem kevésbé mozgatja meg fantáziánkat, hogy mi állhat a 9/11-es események mögött vagy éppen a különféle gyilkosságok és háborúk milyen titkos társaságokra vezethetők vissza.  Christopher MacBride  első nagyfilmes próbálkozása is ezt igyekszik kiaknázni, hiszen teljesen az eddig történt dolgok bűvöletébe ringatja az érdeklődőket, hogy aztán egy meglévő sémára építve a dolgokat, lesújtson kamerájával.

A found footage stílusba csak némi fenntartással illeszthető, ugyanis nem az eredeti értelmében vett kézikamerás múvi: két fiatal filmes készít dokumentumfilmet egy csodabogárról, aki természetes nyugalommal mesél arról, hogy a világot átszövik a vezető hatalmak és hipergazdag fickók, akik egyetlen dolgot szeretnének elérni (ezt majd a filmből mindenki megértheti, de bárki, aki egy kicsit is hallott az illuminátus brigádról, sejtheti a célt). Csak úgy pufogtatják a mindenféle eseményeket, amik a CIA-hoz köthetők, a Rockefellerekhez vagy csak épp az amerikai kormány sötét oldalát igyekszik bemutatni, ezeket pedig néhány, a konteókban roppantul hívő karakter megszólaltatásával igyekeznek tovább árnyalni. Az egész történet ott vált először nagyot, amikor a kényelmes “beetetést” követően a fura fazon eltűnik.

Se nyom, se üzenet, semmi. Persze, senkinek sem hiányzik a társadalom perifériájára került úriember. Az egyik filmes aztán összeszedi a papírfecnik maradékait és elkezdi saját maga a kutatást és teljesen az ügy megszállottjává válik. A helyzet fokozódik, igen komoly szálakat sikerül érinteni és folyamatos megfigyelés alatt tartják őket. A film utolsó harmada pedig maga a rémálom. Félelmetes bolyongás az emberi gonoszság világába, ami ugyan nem hordoz magában sok vért, helyette azonban a feszültségkeltésre alapoz, rendkívül hatásosan. Még azt is meg tudtam neki bocsátani, hogy a film első harmadában már szinte tudni lehet a végét, vagyis túl nagy meglepetés nem fog érni senkit sem.

Ennek ellenére jó film, sőt, elgondolkodtató. A már említett valós alapokat használva képessé vált arra, hogy egy hihető elképzelés valósulhasson meg és lehessen szurkolni a főszereplőknek. Nagy pozitívum volt számomra a párbeszédek minősége, ami alacsony költségvetésű filmeknél általában elsikkad vagy túldimenzionált. Itt erről szó sincs, emberi karaktereket látunk, melyek fel vannak vértezve minden létező vonással. Szintén díjaztam, hogy nem volt a felismerhetetlenségig eltorzítva a kép, elvégre filmet nézünk, ahol nem árt, ha a nézőt nem veszik palira azzal, hogy “a sarokban lévő folt a megoldás a műben”. Nem akar túlzott misztifikációba sem esni, végig földhöz ragadtan pörögnek a kockák. Az operatőri munka a forgatókönyvvel karöltve képes arra, hogy egy önálló vizuális élményt teremtsen, amit nem tapasztalni túl sokszor. Konteósoknak kihagyhatatlan, de a film harmadik szegmense miatt gyakorlatilag bárkinek tudom ajánlani, aki a suspense hatását keresi a horror világában.

Értékelés: 8/10

Plendil