Mostanában folyton jönnek ezek az ostoba animációs filmek, aztán mindegyiknek készül folytatása és mindig elgondolkodom, hogy miért kell ez? A válasz marhára egyszerű: Megvannak a figurák, könnyű őket újra megjeleníteni, azt tesznek, amit a jogtulajdonosaik akarnak és egy minimális sztori-kezdemény segítségével máris lehet csinálni egy újabb részt. Valami ilyesmit éreztem, mikor megtudtam, hogy a nem túl jól kivitelezett Freddy vs. Jason vs. Ash-nek van egy második kiadása is, amiben „a horror három királya” újból összecsap, megint a Necronomicon ex Mortis birtoklásáért.

Hat hónap telt el az előző hat füzet cselekménye óta és talán nem árulok el nagy titkot, ha megmondom, hogy Ash nyert, de a befejezés szinte egy az egyben az FvsJ vége lett. Szóval eltelt ez a hat hónap és amíg fémkezű hősünk megpróbál új életet kezdeni az egyetlen túlélőlánnyal, Carrie-vel, addig egy titkos kormányprogram keretében ügynökök Washingtonba szállítják a Necronomicont, amivel előhívják Freddy-t, hogy szolgálja őket és elindulnak az ismét feltámadt Jason nyomába. Ash-t utoléri a végzete, a nyugalmas életnek egy suhintásra vége szakad, majd a férfi hamarosan egy fura társaságban találja magát, amit egy doktornő szervezett és csupa olyanból áll, akik túlélték a találkozást a springwoodi vagy a kristály-tavi mészárossal. Hamarosan a fővárosi fiúknak kicsúszik a kezéből az irányítás, az utcákat ellepik a Holtak Könyvének rémei, akiket az újjászületett Jason vezet, Freddy pedig ismét megpróbálja saját képére formálni a valóságot. Szerencsére a hősöknek váratlan segítsége akad még váratlanabb helyekről és olyan fordulatok következnek, hogy bármelyik horror-rajongó megnyalhatja utánuk mind a tíz (pengés) ujját! Most eldől minden és mindenki megkapja, ami jár neki!

Az első széria ebből a hármas párbajból nem volt valami fantáziadús. Akadtak benne jó ötletek, király pillanatok, de az egész egybevéve közepes szinten stagnált. Itt az első számot elolvasva egyetlen szó jutott eszembe: baromság. Nem hiszem el, hogy harmadszor is eljátsszák azt a trükköt, hogy Freddy Pamela Voorhees alakját felöltve ébreszti fel Jasont és küldi el, hogy csinálja azt, amit ő parancsol… Ezen kívül hogy van az, hogy Jason hat hónapig lent volt a tóban és nem jött ki, mikor már az előző sorozat végén láthattuk, hogy életben van? Hogyhogy a könyv lazán ott úszkált a tó felszínén hat hónapig és senki nem vette észre? Freddy miért nem akkor vette el, amikor még karnyújtásnyira volt? Mitől ilyen hülyék a kormányügynökök: „Már tök régóta vadászunk Jasonre, mindent tudunk róla”, de azért odaállnak kispisztolyokkal és azt hiszik, hogy megállíthatják, aztán csodálkoznak, mikor nem… Azt se értettem, hogy a láncfűrész-kezű jóember hogyhogy nem tudja még fejből a varázsigét, hiszen már annyiszor hallotta?

Aztán ez a „túlélők klubja”-dolog is elég lassan esett le, mert már igen régen láttam a két filmfolyam idevágó részeit, de aztán sikerült beazonosítani az emberkéket. Itt van a kislány a Péntek 13. 7. részéből, aki az elméjével tud tárgyakat mozgatni (immár nagylányként); a Voorhees-rokon nőci és a lánya, akikben Jason újjá akart születni a 9. részben; a Rémálomból az a csaj, aki megkapta egy másik szereplő álom-irányító-képességét és az ő fia, akikben meg Freddy akart újjászületni; valamint felbukkan még három szereplő, akiket nem akarok leleplezni, de mindegyikük régi ismerős. Szóval ez a része viszont tök jó, az egyetlen gond vele, hogy a rengeteg jófiú között Ash elveszik…

Kb. a harmadik résztől, mikor Jason újjászületik (irtó jól néz ki, hosszú haja van és két machetéje), plusz Krueger kap még egy segédkezet (hehe), elfelejthetjük a bugyuta indítást, hátradőlhetünk és élvezhetjük a véres eseményeket. A sok szereplő miatt rengeteg váratlan fordulat van, láthatjuk az Álmok Urát emberi alakjában és a Necronomicon borzalmainak kiteljesedését, a végén meg egy mindenki-mindenki ellen csatában vehetünk részt, ahol hordószámra folyik a vér, repkednek a végtagok, stb. A látványvilág nagyon jó, ha a rémek vannak a fókuszban, a rajzoló még mindig Jason Craig, de itt azért beleadott apait-anyait. Ám még ez sem az igazi, ez a pasas ugyanis képtelen embereket rajzolni. A két szörny meg a kisebb bestiák tényleg mutatósak, ám a hús-vér szereplők mind ugyanúgy néznek ki. Ash-ről és az anyukáról nem lehet megmondani, hogy kb. kétszer olyan idősek, mint a többiek; az összes csaj elképesztően vékony, nagy mellekkel, az arcuk is ugyanolyan és elég nehéz őket megkülönböztetni. Ha pedig ilyen sok szereplő van, akkor nem árt, ha fel lehet ismerni őket…

Összehasonlítva az első és a második évadot, a második sokkal jobb. Bár ugyanolyan ostoba, fantáziátlan módon indul, ahogy az elődje és legalább egy füzetnyi fölösleges pofarázás van, a megújult Jason, a mozivászonról visszatérő régi szereplők meg az utolsó összecsapás feledtetik a negatívumokat. Szerintem simán ki lehet hagyni a korábbi epizódot és elolvasni ezt; bár Ash rajongóinak lehet, hogy az első évad jobban tetszene… (Azért egy tehetségesebb képregényrajzoló, mondjuk Greg Capullo többet ki tudott volna hozni ebből a cselekményből.) Ja és még valami: A befejezés… az mi is? Mert nem igazán értettem…

Értékelés: 8/10

tvshaman