A tavalyi ázsiai tematikus hetünk óta nem volt időm, hogy egy kiadós japán horrorral tegyem próbára idegeimet (csak ázsiai filmek tudták rám hozni a frászt az elmúlt években). Éppen ezért nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy rám jutott a Masters of Horror második évadát, és egyben az egész sorozatot záró Dream Cruise, amit ugyanaz a Norio Tsurata rendezett, aki a Kör folytatások legnézhetőbb darabját, az előzményként szolgáló Ringu 0-t is. Lássuk, mit hozott össze a két héten keresztül bemutatott epikus széria befejezésére.

Főhősünk, Jack Miller, Japánban élő vállalkozó, akit gyermekkora óta kísért egy rémes baleset emléke, melynek során öccse, Sean, belefulladt a tengerbe. A rendszeres rémálmok és hallucinációk akkor újulnak ki nála, amikor élete amúgy is vészes sebességgel halad a vakvágány felé – üzletének jövője az egyik legfontosabb ügyfelének döntésétől függ, akinek nejével azonban az elmúlt időben viszonya volt, és mindketten arra gyanakodnak, hogy a gazdag férj nagyon is jól tudja, mi zajlik a háta mögött. Jack, fóbiája ellenére vállalkozik arra, hogy elkíséri Eijit és Yurit egy rövid tengeri kirándulásra annak reményében, hogy rendbe hozhatja üzleti ügyeit. Az út során azonban elég gyorsan kiderül, hogy Eiji nem csak gyanakszik, teljesen biztos abban, hogy a felesége megcsalta őt az üzletkötőjével, ami nem túl biztató, Yuri ugyanis elárulja, hogy az utolsó ember, aki keresztül próbálta húzni Eiji számításait (az előző felesége, Naomi) nyomtalanul eltűnt. A dolog csak még gyanúsabbá válik, amikor az éj leszállta után sem fordulnak vissza a kikötő felé, Eiji ugyanis valamilyen meglepetést ígérget utasainak. A hajó viszont váratlanul leáll, Eiji lemerül megnézni a motort, azon viszont furcsa, fekete hajat talál. A motor hirtelen elindul, Yuri abban reménykedik, hogy férje talán meghalt, és így megmenekültek, Eiji azonban visszatér, bár a mozgása, viselkedése nagyon különös. A hajó továbbra sem indul, segítséget sem képesek hívni, és elkezdődik egy egész éjszakás rémálom, melynek során a hajó minden utasának szembe kell néznie legsötétebb félelmeivel.

A rész kellően sokkolóan nyit Sean halálának képeivel, majd rögtön folytatja ezeket egy alapos ízelítővel Jack rémálmaiból igazi, hamisítatlan ijesztgetős japán stílusban. Ami nagyon tetszett az epizódban, hogy bár lassan építi fel a cselekményt, ezt követően nincs egy kis megnyugvás, nincs biztonságos állapot, amibe a főhős visszarázódhatna a tetőpontig – a katasztrófa szélén álló üzlet sem egy boldog életkép, Eiji első bemutatása során pedig már nyilvánvaló, hogy segítséget sem remélhet tőle hősünk, csak még több bajt. Az epizód egy kissé klisés, a színészi játék sem különösebben kimagasló, azonban Tsurata apait-anyait beleadott, és sikerült majdnem minden más elemet működésre bírnia olyan szinten, hogy az bármelyik ázsiai horrornak becsületére vált volna. Az ijesztések viszonylag jól eltaláltak, amikor indokolt, kapunk korrekt gore elemeket is. Probléma talán csak ott van, hogy miután véget ér a „megcsalt férj bosszúja” történetszál, kiderül, mi is okozza a hajón kialakult problémát, majd a film vége felé közeledve láthatjuk is ezt a lényt, az egész epizód veszít az intenzitásából. Ráadásul elég gyorsan kiderül az is, hogy Jack és Yuri nincsenek teljesen egyedül a túlvilági veszedelemmel szemben, ami még némi teljesen felesleges, kissé kiábrándító biztonságérzetet is ad, és az amúgy elég sötét atmoszférát nagyon felhígítja. Összességében úgy éreztem, mintha az epizódot kissé túlságosan is a nyugati közönség ízléséhez próbálták volna igazítani, erre utal az is, hogy az általam is látott egy órás verzió mellett, amit a csatornák leadtak, létezik egy vágatlan, majdnem fél órával hosszabb változat. Lehet, hogy érdemesebb azt megtekinteni, a Masters of Horror második évadát záró rész ugyanis egyszerre próbál meg ijesztő ázsiai rémálom lenni, és mellette biztonságosan is játszani, hogy a nézők azért annyira ne rémüljenek meg, és így végeredményben kissé alulteljesíti az ázsiai horrormesterrel kapcsolatos elvárásainkat. Ettől függetlenül nem rossz, de egy Ringu vagy Kairo bármikor veri hangulatban és parafaktorban is, az előző évadot záró Imprinttel pedig nagyon nehezen lehetne összehasonlítani.

értékelés: 7/10

Zoo_Lee