Az első évadban az igen megosztó szatíráját követően Joe Dante egy kicsit másabb megközelítést alkalmazott, amiben a véres betétek inkább csak amolyan kiegészítésként szolgálnak, de a történet szempontjából csak egy plusz adalék, hiszen ez minden porcikájában thriller, a Dustin Hoffman-féle Vírus átértelmezése, amikor nem az emberi faj próbálja eldönteni kockajátékkal, hogy életben maradjon-e vagy sem, hanem egy alaposan megtervezett eseménysor egyetlen darabkájaként vagyunk jelen a nagy kirakósban. Dante elképzeléseit pedig Szalay Attila segítette operatőrként.

A dokumentarista bevezetőből egyértelműen kiderül, hogy valamiféle genetikai változtatásról és kísérletről lesz majd szó a röpke hatvan perc alatt, s az elején azonnal egy nyugodt külvárosi fészek büszke családapáját láthatjuk, aki kíméletlenül végzett egész családjával és csak a vért próbálja lemosni a járdáról. Az eset pedig nem egyedülálló, a ráktérítőtől északra kezdenek kirajzolódni azok a területek, ahol a férfiak iszonyatos körülmények között végeznek a nőkkel, ugyanis valami hihetetlen agresszivitás lesz úrrá rajtuk, amikor a közelükbe kerülnek. A két vezető tudós és családjuk nagy veszélybe kerül, amint a meglehetősen szkeptikus katonai és politikai vezérkar előtt igyekeznek meggyőzni mindenkit, hogy az összes férfi potenciális gyilkológéppé alakulhat és ezzel az emberiség a kihalás szélére kerülhet. Ezt követően viszont ahelyett, hogy a globális fenyegetettségre koncentrálna a sztori, visszakanyarodik és egyfajta túlélőhorrorba csap át, aminek a végén megtudhatjuk, ki vagy mi áll a dolgok mögött és mennyire kilátástalan a helyzet.

A film egy novella adaptációja, melyet egy hölgy, nevezetesen Alice B. Sheldon írt 1977-ben, így tisztán látható, hogy önmagában az a tény, hogy az egész írás egy nő szemszögén keresztül mutatja be a betegség terjedését – majd egy férfi készít belőle filmet, önmagában is hordoz némi izgalmat, hiszen bizonyos dolgokban más és más lehet a meglátásuk. A végeredmény tekintetében úgy éreztem, hogy közel sem lett annyira pozitív a rendezés, mint lehetett volna, ugyanis az írás érdekes, viszont amikor a film rátér a személyes perspektívára (anya és lánya menekülése) a fertőzés terjedése és kiragadott példák után, akkor ott mintha eltűnne vagy felszívódna az a koherens szemszög, ami addig jellemző volt, és kissé szétesik az epizód. Vannak benne idegesítő egysorosok és a színészek alakítása is hagy maga után kívánnivalót, persze ezt nem lehet egy az egyben rájuk kenni, hiszen egy jobb szkripttel ők is jobban tudtak volna teljesíteni. A lényeg az, hogy hiába a jó fényképezés és a korrekt vágás, homályosság telepedik a lényegre. Pedig minden adott lenne egy körmönfont történethez: jó forrásanyag, ígéretes speciális effektek és a tudomány kézzel fogható felfedezéseinek okos felhasználása.

Ennek ellenére nem sikerült megkedvelnem és nem tudom leplezni csalódottságom, mennyi ziccert hagytak ki az alkotók, így marad a remény, hogy vannak még arra érdemes részek, amik miatt az évad megítélése nem esik majd a béka valaga alá.

Értékelés: 5/10

Plendil