H.P. Lovecraft Álmok a boszorkányházban c. 1932-es novelláját vette alapul Brett Piper – akinek nevéhez olyan remekművek fűződnek, mint a Troma felügyelte Nymphoid Barbarian in Dinosaur Hell, Pókinvázió és vagy még fél tucat szigorúan DVD-re gyártott jellegtelen hulladék -, és saját forgatókönyvéből rendezte, így sejthető volt, hogy még egy fokkal retekebb lesz a végeredmény, mint a Mick Garris bábáskodásával készült Masters of Horror antológia hasonló című feldolgozása esetében.

Főszereplőnk az elvált Nancy, aki új életet szeretne kezdeni. Pont kapóra jön, mikor ex-férje szerez neki egy vidéki kis házat, amivel minden tökéletesen passzol, kivéve, hogy az alagsorban egy misztikusnak tűnő pentagramot festettek – mi már tudjuk, hogy nem véletlenül… Nancy új házban töltött első éjszakája hemzseg a különös dolgoktól: előbb egy béna patkányszerű stop-motion izé látogatja meg, ami szinte azonnal visszaugrik a falba, alvajárása során pedig egy furcsa idegen kergeti a ház körül. A másnap kihívott két balfasz patkányirtó is simán átveri egy máshol elfogott patkányt felmutatva, így többet nem törődik a rágcsáló-problémával.

Későbbi álmaiban aztán fura és ismeretlen földöntúli tájakra kerül, amit olyan szürreális kreatúrák népesítenek be, mint pl. energianyalábokat lödöző tripod, patkányt simogató csuklyás barát vagy a csontvázmadarak inváziója… de készülő regénye is mintha magától ontaná a borzalmakat. Mivel e rettenetes álmok folytatódnak, elhívja tesóját, Kellyt, Kelly pedig riaszt egy Walter Gilman nevű csávót, aki magyaráz valamit Nyarlathotep-ről, meg a pincében lévő pentagram transzdimenzionális funkciójáról.

Újabb groteszk álmok következnek koponyás fákkal, ostorral hadonászó csontváz-harcossal, majd hirtelen az álomba keveredik az említett Walter, aki bölcsen arra biztatja, hogy menjen vissza a normál világba. Ott Nancy nem sokkal később nyakon szúrja megvadult tesóját, vagy az egy másik dimenzióban volt?! Végül Walter megkönyörül rajta, és segít neki visszahozni a tesóját a külső síkokról, de előtte még le kell küzdenie számos, botrányosan gyenge CGI-akadályt…

Meglehetősen utálom puffogtatni a közhelyet, miszerint Lovecraft életművét feldolgozó filmek legnagyobb része botrányosan szarra sikerül, de sajnos ezzel a tendenciával időről-időre szembe kell néznem, ugyanis megállás nélkül készülnek újabb borzalmak. Eredeti sztoriból csak pár részletet vettek át (pl. Barna Jenkins a többször felbukkanó patkányszerű lény), ami megmaradt, azon változtattak és így tovább. Hangulatát megpróbálták feldobni mindenféle nem e világi effektezéssel, de a nevetségesen bénán kinéző lények mellett ezek is otrombára sikerültek, nemhogy ijesztőre. Annak a pár szereplőnek meg, akik a cselekmény materiális oldalát képviseli, egyszerűen nem tudunk drukkolni, annyira unszimpatikus gárda. Elég rossz egy film, még csak időhúzás gyanánt se ajánlanám.

Értékelés: 4/10

eyescream