A Jurassic Park közel húsz éve egy hatalmas lavinát indított el, azóta se szeri, se száma azoknak a dínós filmeknek, amikben az ember és múltunk nagyjai meg kell, hogy osszák a képernyőt. A sárkánygyík tervezet sem indul más célokkal, de megpróbáltak valamiféle értékelhető keretet adni az egész sztorinak, így került a képbe egy afrikai legenda, a Mokele Mbembe – kicsit átvariált háttérrel -, melyről hazánkban leginkább Lányi György könyve szolgálhatott támpontul, ha esetleg valaki olvasta írását. Lényegében egy rendkívül elfogadható művel állunk szemben, ami épphogy eléri a korrekt szintet, de azt folyamatosan hozza, mind a 83 percen keresztül.

Sid Bennett író-rendező filmjében egy kriptozoológus társaság áll a középpontban, akik minden eddiginél komolyabb feltárás előtt állnak: Afrika legmélyén, Kongó egy eldugott szegletében kell, hogy felfedjék a valóságot. Igaz, a történetben próbáltak végig megmozgatni érzelmi szálakat apa és fia között, de ezt igen halvány volt, így erre nem is szeretnék kitérni a következőkben. Ahogyan az lenni szokott, a fiú nagy nehezen felfér a helikopterre, de a célterület felett ütköznek egy szárnyas gyíkkal és lezuhan a jármű. A problémák ott kezdődnek, hogy megszakad a kapcsolatuk a külvilággal és egy tizenöt éves srác lesz az, aki próbálja megjavítani az egyetlen telefont. Minden elismerésem a technikai képességeihez. Ami ezután jön, az már inkább szórakoztató, nagy szárnyas jószágok támadják meg őket, majd a vízben sem lehetnek teljes biztonságban. Később sikerül összebarátkozniuk az egyik kicsiny példánnyal, de az idillt megszakítja egyikük kapzsisága és féltékenysége, ami a dinoszauruszok által használt átjárónál éri el tetőpontját. Kicsit kiszámítható a történet, de azért néhol egészen jó ijesztéseket helyeztek el.

A táj teljesen elvarázsolja az embert, a kézikamerás mivolt is megállja a helyét és nem próbálták tudatosan agyonfilterezni a képet, ezért élvezhető lehet azoknak is, akik nem feltétlen rajonganak ezért az alműfajért. A speciális effektek nagyon rendben vannak, bár nem a csúcsok csúcsa, de mégis hihetőek a dínók, ezt pedig itt-ott az is segíti, hogy van, amelyiket csak pillanatra látni. Működik a dolog. A színészek többsége is elfogadhatóan alakított, kivéve a gonosz karaktert, akinek motivációi legalább annyira homályosak, mint Norbi ápdét reklámai. A párbeszédek élethűek és szerencsére zenéből keveset kapunk.

Az utóbbi időben nem sok ehhez mérhető dínós filmet láttam, úgyhogy a hamarosan eljövendő Jurassic Park 4-ig különösképpen javallott a megrögzött fanoknak ezzel csillapítani a szomjukat. A vér mennyisége elhanyagolható, de semmiképp sem nevezném olcsó koppintásnak, egy kis polírozás még ráfért volna a szkriptre, mivel híján van az igazán markáns jeleneteknek. Ezzel együtt is értékelhető darab.

Értékelés: 6/10

Plendil