Talán nem megy annyira újdonságszámba, hogy a Spirál, a Gömb, és a Kör mellett egy újabb népszerűnek mondható síkidomot / térbeli alakzatot adaptáltak mozivászonra, ám a cikkem alanyát képező kanadai film műfajának meghatározása koránt sem ennyire egyértelmű. Egy sokdimenziós értelmezési kerettel rendelkező, ízig-vérig zseniális mindfuck alkotás ez, amelyben mind-mind megtalálhatók a fantasztikum, a thriller, a sci-fi, a horror és filozofikus dráma stílusjegyei, ergó roppant hatásosan lép ki a kommersz tömegfilmek közegéből!

Adott hat teljesen különböző személyiségjegyekkel és attitűddel rendelkező ember (rendőr, bűnöző, pszichológus, matekzseni, építész és egy autista), akik egy világtól elzárt, futurisztikusnak tűnő szobában ébrednek. Semmit sem tudnak arról, hogyan kerültek ide, miért pont őket választották, és egyáltalán mi a nyavaját akarnak tőlük.

Legindokoltabb kérdésük mégis az, hogyan tudnának mielőbb kijutni ebből a szürreálisnak ható komplexumból. Ahogy a szobáról-szobára mászkálnak, rájönnek, hogy egyik-másik helység meglehetősen drasztikus csapdát rejt; viszont közös pontjuk, hogy mindegyikben számokat találnak, amik valószínűleg koordináták lehetnek. Vagy nem. Elindulnak hát az autista fiú segítségével felderített csapdamentes szobákon át, de időközben rá kell jönniük, hogy csapatuk korántsem mutatkozik annyira összetartónak, mint azt az elején hitték…

Már maga az alapötlet is annyira zseniálisan abszurd és eszeveszetten szürreális, hogy ha mondjuk, ne adj’ Isten totálisan művészfilm lenne, akkor is érdemes lenne megnézni. Sok helyen szimpla horrorként aposztrofálták ezt a Vincenzo Natali nevű úriember által dirigált művet, ami a csapdák, illetve az általuk okozott brutális halálok (savval való lemaratás, fémhuzalok általi feldarabolás stb.) okán némileg érthető – valójában azonban bőven túlmutat a zsáner keretein. Egyrészt egy fantasztikus film, némi sci-fi beütéssel, de lehet mások a felfoghatatlanság attribútuma miatt a thriller jelzővel illetnék, én viszont személy szerint az ’egzisztencialista dráma’ kifejezést találom a leginkább helytállónak. Túl a bizarr és groteszkbe hajló alapszituáción kívül olyan emberi drámák (személyiségtorzulások, átlényegülések) zajlanak ebben a filmben, hogy az valami elképesztő. Ha pedig eltávolítjuk a fantasztikum minden egyes kellékét, marad egy, az emberi lét értelmét kereső (vagy éppen kilátástalanságán tipródó), annak határait feszegető, illetve továbblépési lehetőségeket boncolgató filozófiai tanulmány.

Szerény vélemény szerint a nézők többség találni fog magának benne olyan részeket, értelmezési pontokat vagy elgondolkodtató momentumokat, amiért újra és újra meg fogja nézni. És kérem szépen, ilyen kell hogy legyen egy hatásos, ízig-vérig mindfuck mestermű!

Értékelés: 10/10

eyescream