Sean Byrne első egész estés filmje a befejezést követően csak két évvel juthatott el a nagyérdemű elé, addig számos fesztivált megjárt és a közönség kegyét sikerült elnyernie. Az író-rendező olyan történetet készített, ami egy az egyben elférne bármelyik Csellengők részben, ahol eltűnt gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznak. A mindössze 84 perc alatt, pedig képes megragadni a figyelmet, ugyanakkor elborzaszt, de nem taszít lelkileg a szék alá.

Hogy megértsük a főszereplő, Brent lelkivilágát, édesapja autóbalesetét nézhetjük végig, amint a semmiből előtűnő srác miatt félre kell rántania a kormányt, ez pedig apja halálával végződik. Hat hónappal később barátnőjével készül a szalagavatóra, de Lola, a nagyon érzelmes lány is megpróbálja Brentet elhívni, természetesen sikertelenül. Az ominózus délutánon, amikor a fiú megpróbálja kiengedni a gőzt, két izzadt marok elaltatja, kutyáját pedig brutálisan megverik. A feleszmélést követően kiderül, Lola és édesapja tartja fogva saját házukban, ahonnan nem nagyon szökött meg eddig senki. Elkezdődik egy véres és kegyetlen játék, amiben úgy tűnik, a fiúnak ez lehet az utolsó estéje. Mindeközben a meglepődött és aggódó családtagok igyekeznek keresni a srácot, de csak sokára jut a barátnő eszébe, hogy ki lehet az egyetlen, akinek értékelhető információ van a birtokában.

A játékidő rövidsége miatt sok dolog marad ki a történtekből, de azt kell mondjam, ez tipikusan olyan sztori, amiben az a rész egyáltalán nem fontos, hogy mi a háttere az elrablósdinak (úgyis készítik az előzményfilmet is), egyszerűen csak itt van, az arcunkba kapjuk ezt a bestiát, aki az apjával együtt a kalapácsot a kést és az akkumulátoros fúrót is remekül képes használni. A forgatókönyv szempontjából annyit nem igazán értettem, mi szükség volt a goth csaj és Brent haverjának a közös cselekvéseit ennyire mélyen kivesézni, semmit nem adnak hozzá az egészhez, ráadásul az igaz, hogy tényleg vicces dolgokon mennek keresztül, de a főszál is tartogat annyi fekete humort, ami pont elég lenne és ettől nem válna súlytalanná – ugyanis igazából ez egy negatívuma a filmnek. Míg többek közt a Texasi Láncfűrészes vagy a Tortúra képes arra, hogy mentálisan is a hatása alá vonjon, itt ez nagyon hiányzik. Hiába a lüktető operatőri munka és a korrekt vágások, végig érezhető, hogy ez egy mese.

A színészek sem minden esetben tudják maguk fölé rendelni a film egészét, a rendőr, vagy épp az említett mellékszálban szereplők miatt elsuhan ez a lehetőség. Néhol a zenét sem éreztem annyira jó választásnak így egyedül a véres jelenetek maradtak, amik viszont nagyszerűek, sőt, fordítottak időt arra is a készítők, hogy a lehető legjobb beállításokkal sokkoljanak, amikből kevesebb látszik, de felszisszen az ember. Félreértés ne essék, nem rossz film, csak egyszerűen érezni a hiányosságokat, amik segíthettek volna abban, hogy egy modern klasszikussá avanzsáljon. A kínzásos filmek kedvelőinek azért így sem lesz csalódás, az ördögi nő karaktere pedig az ügyesen összeszedett dialógusokkal és az erőszakos cselekedetekkel teljesedik ki igazán.

Értékelés: 7/10

Plendil