“A szabadság az, ha azt mondhatom, 2×2=4.”

George Orwell 1949-ben kiadott műve a modern irodalom egyik legfontosabb műve az Állatfarm mellett. Az eredetileg kommunista nézeteket valló író disztópikus regénye egyértelműen a kommunista ideológia kritikája. Az eszmében való csalódottsága miatt Orwell élesen szembefordult a Sztálin vezette Szovjetunióval és annak rendszerével egyaránt.

A mű hihetetlen hatást gyakorolt a kortárs művészekre, így a filmadaptáció megjelenése is törvényszerű volt. Az első ilyen 1956-ban készült, Michael Anderson rendezésében, aki köztudottan kedvelte a filmfeldolgozásokat. Az 1984-es film Michael Radford keze munkája és általánosan elfogadott nézet, miszerint az utóbbi mű jobban visszaadja a regény hangulatát.

A történet 1984-ben kezdődik, egy nukleáris háború után a világon három ország osztozik. A totalitárius államok élén kormányhatalmak állnak. Óceániát a “Nagy Testvér” irányítja, teljesen befolyásolva az emberek életét. A tervektől eltérni nem lehet, az emberek számára az érzés, az emlékezés tiltott dolog. Ezek gyakorlását a “gondolatrendőrség” kíméletlenül bünteti. Főhősünk Winston Smith, akinek lakásában -társaihoz hasonlóan- egy hatalmas képernyő foglal helyet, amely követi minden mozdulatát. Titokban naplót vezet, holott ez szigorúan tilos. Egy nap megismerkedik Júliával, akibe a tiltás ellenére is beleszeret. Eltervezik, hogy megszöknek, de az állam ezt nem nézi jó szemmel…

Radford adaptációja talán azért állja meg a helyét, mert hiteles. Hiteles, mivel a film készítésének dátuma megegyezik a regény kezdetének idejével, így jobban láthatjuk, mi is valósult meg Orwell jóslatából. John Hurt több díjjal is kitüntetett játéka teszi maradandóvá a mozit. Az érzések az arcán, a fájdalom, a szeretet kimutatása, mind-mind profi aktori munka tolmácsolásában. A rendezés is megfelel a célnak, a képi világ hangulatos, beleég a nézőbe, egyszóval sokkoló. Sajnos Dominic Muldowney nem rak sokat hozzá a komor világ atmoszférájához… kár érte, mert egy jól megkomponált zenével akár a tökéletes mozi szintjét is súrolni lehetett volna.

Dióhéjban: Korrekt feldolgozás, amely atmoszférája nem éri el az eredeti műét. A mondanivalót a mozi is visszaadja, hiszen mesteri kezek alól kikerülő munkáról van szó, de úgy gondolom, hogy Orwell regénye csakis olvasott formában nyújt feledhetetlen élményt.

Végül, szeretném a kedvenc párbeszédemmel zárni gondolataimat.

– Hányat mutatok?
– Négyet.
– És ha a párt azt mondja ötöt?
– Akkor ötöt.

Értékelés: 8/10

Wishmaster.