Ha fóbiás az ember, akkor szörnyű lehet szembekerülni félelmével. Az meg főleg elképzelhetetlen, hogy azt a fóbiát sok-sok órán keresztül kell átélnie valakinek, tudva, hogy az élete is veszélyben van.

Penny kiskorában egy igen durva traumát élt át: autóbaleset következtében a szeme láttára haltak meg szülei. Azóta retteg a kocsiktól, de ahogy felcseperedik, muszáj szembenéznie fóbiájval. Terapeutájával elhatározzák, hogy visszazautóznak a baleset színhelyére, hogy Penny szembeszállhasson és leküzdhesse félemét. Útközben beesteledik, és Orianna, a terapeuta sikeresen elüt egy kapucnis alakot. Cserébe felveszi a stoppost, aki kiteteti magát egy elhagyatott erdő közepén. Ez már magában para, de méginkább, amikor rájönnek, hogy kiszúrta a kerekeket. Orianna elindul segítségért és térerőt keresni, de vissza már nem jön.. vagyis igen, de csak a hullája. Penny pedig a fóbiát leküzdendó nyugtatók után arra ébred, hogy az autóból szabadulni nem tud, ráadásul ott ül mellette halott terapeutája. Telnek az órák, és Penny egyre vadabb testi-lelki tortúráknak lesz kitéve…

Azt a k*rva… Lehet, hogy öregszem, és egyre kevesebb idgegem van a horrorfilmekhez, de ez elég erős. Nincsenek belek, meg szellemek (jó, néha elég véres tud lenni a film rövidebb időre), hanem valami brutális módón terrorizál minket, épp úgy, mint ahogy a gyilkos játszik áldozatával. Elmebeteg egy ötlet a két fa közé szorított autó benne a hullával az áldozat mellett, és nem kevésbé a vérrel leöntött ablakok, melyek a hajnali órákra mélyvörösé világítják a kocsi belsejét.

Ez a film két dolog miatt is nagyon jó. Egyrészt jó az alapötlet, és annak ellenére, hogy eléggé limitált a mozgástér, nagyon jól fenntartja az izgalmat az utolsó képkockáig. Másrészt Rachel Miner zseniális főhős. Véleményem szerint eleve nagyon nehéz eljátszani egy fóbiás szerepét, ráadásul úgy, hogy közvetlen ki van téve félelmének sok sok órákon át, és még végig életveszélyben is van. Penny végig sírja, zokogja, stresszeli, aludja, és nyugtatózza a filmet, nem tudunk nem vele tartani ebben a terrorban.

A film kezdete ügyesen vészjósló, és hamar felépíti a feszültség alappilléreit: az adott fóbiát, az előrelátható rossz időt, az éjszakában elütött stoppost, aki ráadásul a két nő mögé ül, miután felveszik.
Az a rész zseniális, amikor Orianna elmegy segítségért, és Pennynek várnia kell az erdő közepén lévő autóban. Csak telnek az órák, minden pillanatban azt hisszük, hogy MOST fog történni valami. Beszedi a nyugtatókat, és időt, teret nem érzékelve hallucinációk követik egymást a szeme láttára. Gyönyörű vágásokkal érzékeltetik ezt a részt, különböző kifacsart kameraszögek egymásba folyva követik egymást. Egyszóval esztétikailag, és technikailag is megállja a helyét.

Értkelés. Na jó, tudjátok mi van, ez a típusú horror valakinek vagy bejön, vagy baromira nem. Vagy végigizgulod, ahogy én, vagy 3 napon keresztül próbálgatod megnézni, mert unalmasnak találod. Szerintem a Penny Dreadful nagyon jó alkotás, mindenképpen érdemes megnézni, és utána garantált, hogy az ember nyugtatónak leül valami Bud Spencer és Terrence Hill film elé.

értékelés: 9/10

levyathan