Ha erre az oldalra navigáltál, Kedves Olvasó, akkor bizonyára nem lesz idegen a videókazis korszak, amikor tömkelegével cseréltek gazdát az ilyen-olyan minőségben felvett anyagok. Egy ilyen cserélgetés alkalmával kerültem közelebbi viszonyba eme darabbal, mely egyfajta hibrid műfajt képvisel. Alapvetően egy bűnügyi filmről van szó, amit a speciális effektesek a rendező kérésére felturbóztak néhány igen véres és bomlós jelenettel.

Treat “Hair” Williams és Joe Piscopo remek párost alkot, előbbi a higgadt, cukipofa felügyelőt játssza, társa pedig az állandóan poénbombán ülő nagy melák. Szinte a nulladik másodpercben a sűrűjébe kerülnek az eseményeknek, ugyanis két rosszarcú ki akarja rabolni az egyik ékszerboltot, majd menekülés közben derül ki, hogy nem fog rajtuk a golyó. Miközben a zsaruk hullanak, mint szűz lányok a Bieber koncerten, végül a hordó mennyiségű ólom azért csak jobb belátásra bírja a maszkos elkövetőket. A sztori nagyon lazán épül fel, nem várhatjuk egyik percben sem, hogy a vicces közjátékok halmaza majd valami komolyba fordulhat át, azonban ez cseppet sem árt a filmnek.

A két kopó aztán szép lassan felgöngyölíti az ügyet, lesznek itt még a hullaházból újrakölcsönzött gengszterek, mindent felzabálni képes pekingi kacsák, átváltozások, szóviccek és egyéb nyalánkságok, amik remekül képesek kiegyenlíteni a történetileg picit karcsúra sikerült forgatókönyvet. Úgy vélem, hogy a rendező is a San Francisco Utcáin és egyéb nagy verdás akciófilmeken (T.J. Hooker, Starsky és Hutch) nőtt fel, hogy aztán egybegyúrja az amerikai életérzéssel és egy csipetnyi mókás eseménnyel, ebből pedig egy nagyon fogyasztható komédia született. Azt is meg kell említenem, hogy rengeteg kiskori élményem van, amiket nem tudok úgy nézni, hogy ne gondolnék az eltelt húsz évre és hogy vajon mi a frászért rajongtam érte annyira. Nos, jelen esetben ilyenről szó sincs, ugyanannyira lekötött, mint amikor először láttam meg Roger (Rigor? – valószínűleg a névválasztás sem véletlen) Mortist.

Az a tény, hogy a megjelenésekor nagyon nagy bukfenc volt a kasszáknál, talán megvilágítja, miért nem készült azóta sem hasonló stílusú film, ám mégis leteszem a voksom mellette, hiszen egy hangulatos, szerethető műről van szó, amibe lényegében bármi belefér. Igen, még Vincent Price is!

Értékelés: 8/10

Plendil