Egy legendás szörnyeteg útja az űrben, vagy egy legendás hősnő harca az ikonikus bestia ellen. Nagyjából ezzel össze lehetne foglalni az Alien-kvadrológia történetét, amiben jó 300 éven keresztül figyelhetjük Ellen Ripley-t (Sigourney Weaver), ahogy becsületes emberként, anyaként, harcosként, nőként vagy éppen különös képességekkel felruházott lényként veszi fel a küzdelmet az életére (és szerettei életére) törő bestiákkal. Aztán a földönkívüli óriásbogarak évekkel később újabb méltó ellenfelekre bukkantak a nem kevésbé híres Predatorok személyében, akikkel eddig két alkalommal mérték össze erejüket a mozivásznon. A továbbiakban összefoglalom az 1979-től 2007-ig megjelent hat Alien-filmet, avagy hogy hogyan lett a nyolcadik utasból egyszerű tucatrém.

1979: A Bradywine produkciós cégecske, ami a 20th Century Fox keretein belül működik, David Giler és Walter Hill vezetésével pénzt ad Dan O’Bannon és Ronald Shusett ötletére, akik filmet akarnak forgatni egy fantasztikus külsejű földönkívüliről. A bestiát az elborult műveiről híres H.R. Giger tervezi meg, a rendezői székbe az akkor még jóformán ismeretlen Ridley Scott ül, a színészek közt pedig Ian Holm, John Hurt, Tom Skerritt, Harry Dean Stanton és Yaphet Kotto mellett feltűnik az addig csak apró mellékszerepekben játszó Sigourney Weaver. A suspense-re és egy addig sosem látott hitelességű szörnyre épülő sci-fi/thriller óriási siker lesz, minden elvárást túlteljesít és elindítja Scott meg Weaver karrierjét; utóbbinak pedig még hosszú évekre megélhetést biztosít. Én viszont azt mondom, hogy A nyolcadik utas: A Halál felett mára már eljárt az idő, korántsem annyira ijesztő, mint 30 évvel ezelőtt, de az effektek, a zene és a képi világ még a mai nézőnek is elnyerheti a tetszését. Legendás mivolta miatt azonban nem kaphat a maximálisnál kevesebb pontot, így aztán 10/10.

Hét év múlva bemutatták a folytatást. A bolygó neve: Halálban ugyanaz a produceri csapat az éppen a siker küszöbén álló James Cameron kezébe adta a stafétát (akkoriban jött ki ugyanis a rendezőt a világhír felé elindító Terminátor), Cameron pedig a lassú tempójú, elsősorban inkább thrillernek tekinthető Alienből egy lövöldözéssel, poénkodással teli futurisztikus akciómozit varázsolt. Sigourney Weavert ezúttal egy másik (azóta) nagyhírű horror-színész, Lance Henriksen és a szintén a Terminátorral ismertté vált Michael Biehn segítette harcában a félelmetes királynő ellen. Bár itt történt egy műfaji váltás, de az Aliens sokkal jobban megállja a helyét korunkban, hiszen akármennyire is régi, még mindig szórakoztató. A két anya összecsapása elődjéhez hasonlóan ismét nagy pénzt és elismerést hozott készítőinek, magában hordozva egy nagyszerű folytatás lehetőségét, így ez is 10/10-et kap.

1992-ben következett a sorozat legfurcsább darabja, a sok nehézség árán elkészült Alien3, amiben minden alapot nélkülözve, az első részek kópiáját hozták össze. Van, akinek tetszik ez az epizód, merthogy a remek David Fincher rendezte és Sigourney Weavert kopaszra borotválják benne, de az én tetszésemet nem nyerte el. Hiába van benne az „emberek vagyunk, bármi történjen is”-vonulat, meg az előzőhöz hasonlóan szórakoztató egymás szidása, valójában semmi újat nem tettek hozzá az eddigiekben látottakhoz. Ugyanaz az alap, mint az Aliens-ben (a hibernált hősnő egy bolygóra kerül, amit a szörny fenyeget), sokban hasonlít az elsőre (X ember egy adott helyen, ahonnan nem egyszerű a menekülés, A Cég pedig megint meg akarja szerezni a bestiákat biofegyvernek, akár az emberek élete árán is), de csak ezen dolgok felnagyítása, replikálása van benne. Személy szerint a leggyengébbnek tartom az eredeti négyesből, ezért csak 7/10-et kap.

1997-ben pedig napvilágot látott személyes kedvencem, a kvadrológia hivatalos lezárása, a Feltámad a Halál. Itt a sztorit a nagyszerű francia rendező, Jean-Pierre Jeunet irányításával folytatták, ahová a minden addiginál királyabb szerepben lévő Weaver mellé beszállt Winona Ryder, Ron Perlman, Dominic Pinon, Brad Dourif és Dan Hedaya is, hogy aztán együtt ötvözzék az első részben látott suspense-thrillert a második epizód akció-orgiájával, poénjaival és a megszokott látványossággal; azonban egy soha nem látott módon, hála Jeunet-nek és a forgatókönyvíró Joss Wheadonnak. Mindenki más nagyon utálja a Resurrectiont, de én imádom: egy remek csapat (akikből később kialakul a Firefly legénysége) csupa általam kedvelt színész alakításában, jó viccekkel, lövöldözéssel és túl az élethű, nagyon ronda Alieneken, itt a Newborn hibrid is, amit éppen túlságosan emberi külseje tesz olyan ijesztővé. Ripley azzá lesz, ami mindig el akart pusztítani, ám így egy igazi szuperemberré válik; erősebb, gyorsabb és őrültebb is a többieknél. Ryder karakterével megismétlik az első részben látott lappangó titkot. Őt is a külseje teszi szimpatikussá, mert a benne rejlő hatalom és elszántság dacára csak egy aprócska, törékeny lány. Hedaya a mocskos szájú ezredes, Perlman a vadállatias személyiségjegyekkel bíró izomagy, Pinon a poénokat szolgáltató alak, Dourif meg az igazi elmebeteg tudós; szóval ez egy tök jó banda. Az új lényben a különös viselkedése (leginkább egy kölyökkutya és egy vérszomjas fenevad keverékének lehetne nevezni) és puszta léte (a szeretet és a gyilkolási vágy egy testbe zárva) nekem igazán emlékezetessé teszi őt, szerintem a film legfélelmetesebb része. Persze vannak dolgok, amikbe bele lehet kötni, pl. hogy jut fel a Newborn a hajóra; de melyik filmben nincsenek? Én nem értem, hogy lehet nem kedvelni ezt a mozit, de azt hiszem, ezzel egyedül vagyok… Akkor is 10/10, akárki akármit mond.

Az ötlet, hogy az Alieneket összeugrasszák a Predatorokkal, a közhiedelemmel ellentétben nem a Predator 2-ben látható koponyából eredeztethető, hanem az egy évvel korábbi Alien vs. Predator-képregényből. Így tehát elmondható, hogy már 1988 óta akartak csinálni egy ilyen filmet, de ahogy a Freddy vs. Jason esetében, itt is majdnem 20 évet kellett várni arra, hogy a terv megvalósulhasson. Anno nagyon vártam ezt a művet, mert elolvastam két nagyszerű regényt a témából (Steve és Stephanie Perry: A préda, valamint szintén tőlük a Vadászok bolygója) és ha a leírtakhoz mérten csak fele olyan király mozit össze tudtak volna dobni, akkor világraszóló siker lett volna. De nem ez történt. Igaz, hogy a 2004-es A Halál a Ragadozó ellen egy kétségkívül rendkívül látványos mozgókép, ami tele van mindkét széria rajongói számára beletett utalásokkal, ám nem igazán sikerült teljesítenie a vele szemben támasztott elvárásokat. Ami nekem nagyon fáj, hogy a Predatorok bénáznak benne. A Chopper nevűt konkrétan pillanatokkal a megérkezésük után elintézik, a Celtic hősies párbajt vív a Grid Aliennel, aki mintha az első részből lépett volna elő, de ő is elbukik; és végül csak a Scar marad, aki azonban a teljes játékidő alatt sodródik az elkerülhetetlen vég felé. Én mindig a Ragadozóknak szurkoltam, így most is elfogult vagyok velük szemben, az Alienek közül csak a valószínűtlenül erős és eszes Gridet, meg a szokásosnál is nagyobb és fenyegetőbb királynőt emelném ki, a többiek csak megölendő célpontok. Az emberi csapat semmilyen, szürke, unalmas, a színvonalát sajnos még az Alien-rajongóknak kedves Bishop (Henriksen) se tudta sokban emelni. Az AvP inkább akciófilm, mint sci-fi, le lehetett volna forgatni akár a C&C Generals három népével (terroristák, kínaiak, amcsik), ugyanezt kapjuk. Ha egy szimpatikusabb főhősnőt, egy jobb ember-csapatot és egy túlélésben jártasabb Predator-triót raknak össze, biztosan jobban sikerült volna, így csak 7/10-et tudok adni rá.

Ha kritikailag nem is, de pénzügyileg az AvP remekül teljesített, így elkerülhetetlenné vált a folytatása, pláne az utolsó jelenetből kifolyólag. Érdekes módon mindenki kíváncsi volt az AvP 2-re, már csak azért is, mert le akarták szólni:), én pedig azt vártam, hogy most majd egy tökösebb Predator jön, aki mindenkinek szétrúgja a seggét. Az elvárásom teljesült: a 2007-ben, ebben a filmben megjelenő „Takarító” az eddigi legkirályabb, szuperprofi, magabiztos, tapasztalt vadász, akit semmi nem állíthat meg a feladata elvégzésében! Az Alienek viszont totálisan háttérbe szorulnak a nagy durranásnak szánt Predalientől, aki a film legtöbbet kritizált pontja lett. Sajnos hiába a kurvajó Ragadozó és a szerintem elviselhető mutáns, az ostoba, tehetségtelen színészek minden egyéb pillanatot elrontanak, a bogarak pedig kizárólag célpontnak van jelen, akiket egy lövéssel leszednek. Vagyis az egyik téren erős, de az összes többin rendkívül gyenge teljesítményt nyújt az Alien vs. Predator 2, így csak 5/10.

Összefoglalva: Az Alien-filmek az évek során sci-fi/thriller vonalról átmentek a sci-fi/akciófilm kategóriába, hogy végül egy ősi Universal-szörnyfilm szintjére csúszdázzanak le. Az intelligens, veszélyes földönkívüliből 30 év alatt egyszerű tucatbestia lett, aki a nagyok játszmájában csak gyalogként szerepelhet. De talán az érkező Prometheus megváltoztatja mindezt!

A teljes sorozat értékelése: 8/10

tvshaman