Mindannyian éreztük már azt a kissé nyomó érzést a torkunkban, ami folyamatos, akut sajgásként realizálódott a gyomrunkban,és amit az váltott ki, hogy mit vegyek fel halloween éjszakájára, hogy enyém legyen a legrémisztőbb jelmez címe, ugye? Egy-két farsangi busót leszámítva, gyanítom nem sokan helyeseltek, mert lássuk be, ez az ünnep távol ál tőlünk, mint Szunditól az éberség.

Nem úgy amerikai felebarátainktól és e film szereplőitől, akik ha nem is tesznek meg mindent egy jó kosztümért, de azért a helyi néprajzi múzeum panoptikum szobrairól lelopják a korhű ruhákat, plusz a pincében lévő sok száz éves szellemidéző tekercset is elcsencselik. A szajréval elindulnak a temetőbe (hova máshova?) és a papíros szövegét felolvassák, főként egymás ijesztgetése céljából. Az elhangzottak felkeltik a hullákat köztük egy vámpír nagyasszonyt – aki ráadásul az egyik lány távoli rokona -, egy farkasember szerűséget és egy ötvenes években, a rockabilly korszak hajnalán elhalálozott cheerleader csajt, Sandyt Az összes feltámadott, szürke rothadó fizimiskával rendelkezik (mintha egyenesen Michael Jackson Thrilleréből jöttek volna át), kivéve Sandyt, akibe természetesen az egyik főszereplő bele is szeret, egészen a végéig, míg ki nem derül, hogy korban a dédnagyanyja is lehetne, meg a csaj amúgy is, a többi kéretlen vendéggel visszaszáll nyughelyére. Mivel mindenki jelmezben van, így a sok járkáló zombi maximum egy „this is a serious costume” beszólást kap, persze semmi „fucking”, ez nem az a film! 🙂 Lesznek természetesen áldozatok, hitetlen seriff, aki mindent csak ünnepi játéknak hisz, dögös helyettesítő tanár (a kisebbik Pfeiffer lány, DeDee személyében), és fiatal párocska, kik egyedül szállnak szembe a gonosszal.

A főcímben egy újságkihordó srác, biciklijének kerekei közé beilleszt egy baseball kártyát, hogy utána szokásos körútján tanúi lehessünk a tipikus amerikai vidéki élet netovábbjának. Egymással bájosan parolázó emberek, az újságot magától bevivő kutya, tejesember, negédes émelygés háttérben a csillagsávos lobogóval. Szerencsére a témát a seriff egy pikírt megjegyzéssel zárja le, de az alkotók így is belőtték az irányt, hogy művűk merre is fog haladni.

Igazi családi halloweenes tévéfilmről van szó, ami sok helyütt a 80-as éveket ontja magából, de ez szerencsére a soundtrackken nem hallatszik. Nem Cindy Lauper-ek, hanem Del Shannon, Creedence Clearwater Revival hallatszik, természetesen a legendás lemezlovas, Wolfman Jack felvezetéseivel, aki az American Graffitit is annyira emlékezetessé varázsolta. Szerencsére nem spóroltak a humorral, az alapanyag jócskán ad teret a poénoknak, a trükkökön és maszkokon sem garasoskodtak, így alkotva meg a számomra egyik legkedvesebb halloweeni horror-komédiát!

Értékelés: 7/10

Miskei