Számtalan sci-fi, illetve thriller játszott el már a gondolattal, mi van ha real time találkozunk saját magunkkal – legyen az egy multiverzumos furcsaság, rejtélyes alteregó, vagy pedig egy másik időből / térből idekerült, saját magunk genetikailag megegyező hasonmása, klónja. Ez az kisköltségvetésű mozi atmoszférateremtésben igen csak jeleskedik, viszont jó néhány kérdésre nem ad magyarázatot…

Létezik egy másik dimenzió, egy külön világ, ahova a tükör az átjáró – ezt a roppant sejtelmes témát feldolgozták már nem egyszer – legutóbb azt hiszem éppen a Tükrök címűben, aminek roppant jó elgondolását és feszes vonalvezetését egy húzott-halasztott végkifejlet aztán némiképpen lerombolja, legalábbis számomra. De ezt a tükrös víziót még így sem lehet megunni…

Főszereplőnk, a rendkívül csinos Gina, testvéreivel egyetemben apjához készül születésnapja alkalmából, ahol véletlenül eltörik egy tükör. Mint tudjuk egy hét év balszerencsét jelent – bár csak azt jelentene… Nem sokkal ezután Gina otthonában is darabokra hullik a fürdőszoba tükör. Később pedig az utcán mintha saját magát pillantaná meg kocsiban ülve. Sajnos azonban nem tudja kideríteni a jelenség okát, ugyanis csúnyán karambolozik, és kórházba kerül. Hazaérve azonban fura dolog veszik kezdetét. Először is barátja nem az, akinek mutatja magát, hanem egy vadidegen – legalábbis a poszt-traumatikus tünetek kezelésére kijelölt pszichológusának ezt fogalmazza meg. Későbbiekben a tesójának, Danielnek a barátos nőjét nyírja ki látszólag saját maga (mármint a barátnő), majd pedig az apja változik meg erőteljesen. Utolsó csepp a pohárban, amikor a padláson megtalálja a halott barátját…

Rendkívül megosztó egy film, ezt aláírom. Ellenzői azzal jönnek, hogy a film végére sem derül ki, hogy végül is miért történt ez az egész, mi volt a motiváció, és így tovább. Ez igaz, viszont az ún. mindfuck zsánerű filmeket nem is pont ezért szeretjük, hanem hogy a mű egy bizonyos pontján hirtelen sokkot és agyf*szt kapjunk, amikor kiderül AZ, magunkba visszavezetve hirtelen kitörjön belőlünk, hogy „úristen, mekkora ötlet” vagy valami hasonló. Másokat az zavart, hogy túl sok felesleges ismétlődés található benne, meg üresjáratok – engem nem igazán. Ami számomra roppant szimpatikus ebben a nem túl nagy pénzeken forgatott thrillerben, hogy ez valójában nem látszik meg, ezen felül pedig irtózatosan eltalált kép világgal, szín-kompozíciókkal dolgozik, s ez a vizuális atmoszféra az, ami igazán megragadja az embert. Ehhez jön még hozzá a (számomra parás) inváziós filmek hangulata, amikor nem tudod megmondani, hogy a külsőleg emberinek kinéző személy vajon AZ-e?! És ha nem, akkor pedig KICSODA vagy MICSODA?! Ez már maga a feszültség, kérem szépen. Továbbá akadnak a filmben apróbb utalások, elszólások a tükörből kimászó ének-re vonatkozólag, hogy bizony nem egyedi jelenségek, de az az igazán sokkoló, amikor SPOILER a végén saját magát is megtalálja… Amit még kihagytam, hogy a pszicho-mókus szerepében a zseniális átváltozó-művész, Ulrich Thomssen (Ádám almái, Zöld hentesek, Gengszterek fogadója), bár karaktere sajnos nem sok vizet zavar. Összességében csak ajánlani tudom, hiszen az unalomig ismételt klisékből építkező sablon-mozik mellett nem árt egy kis mindfuck…

Értékelés: 8/10

eyescream