John Carpenter rendkívüli horror-elhivatottságáról és ijesztgetési szakértelemről tett tanúbizonyságot, mikor fogta és feldolgozta az (egyébként egy novellán alapuló) 1951-es The Thing from Another World című művet. Ha röviden össze akarnánk foglalni ezt az inváziós mozik hangulatát is felhasználó, trükkök terén zseniálisan teljesítő horrort, csak azt a kérdést kellene feltenni magunkban, hogy vajon mi lenne, ha az Alien garázdálkodna az Északi Sarkon?!

Kezdő képsorban láthatjuk, amint egy norvég helikopter egy szerencsétlen kutyát üldöz a kietlen jégmezőkön át. A malamut az amerikai bázison talál menedéket, ahol a norvég kolléga megpróbálja kinyírja, de végül őt lövik le a derék állatbarát jenkik. Kíváncsi kutatóinkat eléggé érdekli, mitől kattant be a „svéd”, így rögvest a norvég bázisra repülnek, de csak a hely maradványait, illetve holttesteket találnak – meg persze feljegyzéseket a legutóbbi kutatásaikról. Ez utóbbiban talált koordináták alapján egy jégbe zuhant földönkívüli űrhajó roncsára bukkannak.

Egy holttestet magukkal visznek, melynek boncolása során kiderül, hogy az a Valami, ami a halálukat okozta képes földi dolgokat utánozni, legyen az ember vagy éppen állat… Befogadott kutya pajtás közben kinyírja a bázis többi négylábúját, majd sikerül elpusztítaniuk – legalábbis úgy látszik. Nem sokkal később viszont rá kell jönniük, hogy bizony közülük is megfertőződhettek, így megindul a roppant paranoiás hangulatú „ki ember és ki nem” gyanúsítgatással fűszerezett túlélési próbálkozás, mely szó szerint vérre megy, haha!

Mint is mondhatnék még erről a nagyszerű filmről, hiszen a bevezetőben már szinte mindent ellőttem. John Carpenter a slasher műfajban pionírnak számító Halloween-ja után ismét csak letett egy klasszikust az asztalra, amiben éppen úgy felfedezhetők az Alien-ben is megismert, jellegzetes sci-fi/horror húzások, mint az inváziós filmek lényegi pontját adó „egy vagy közülük” momentuma, továbbá az „egy helyre szorult maroknyi túlélő elkeseredett harca” atmoszférával csak fokozzák ezt az amúgy sem babra menő szituációt.

Alakváltó szörnyünk a legváltozatosabb (és gusztustalanabb) módokon reprodukálja önmagát, de trükkök terén sem lehet egy szavunk sem, annyi kreatív momentumot csempésztek bele! Zenéjét maga Ennio Morricone készítette, úgyhogy ezen a téren sincs panasz. Szereplőgárda is oké, külön kiemelném Kurt Russel vagány és laza MacReady karakterét – szerintem telitalálat ez az ürge! Egyetlen gyenge pont talán, amikor az elején a norvég „véletlenül” felrobbantja a saját helikopterét – mert ez kicsit gagyi lett. Hogyan lehet már úgy kiejtenie a kezéből gránátot?! Na jó, megbocsájtható neki, mert ”svéd” haha!

Értékelés: 10/10

eyescream