Roger Corman – ahogy Ő fogalmazott – mindig reagált a körülötte lévő eseményekre, környezetében lévő változásokra. Így lett a Jurassic Parkból Karnoszaurusz, Cápából Piranha, vagy éppen az Alienből Galaxy of Terror.

Élvezhető sci-fit érzésem szerint nem nehéz készíteni. Az erre fogékony nézősereg, ha a történetben megneszeli, hogy legalább anno domini 2100 után járunk, és meghallják az olyan kifejezéseket, mint csillagközi sebesség, hipertér, kiborg vagy alpha centauri máris rácuppanak. Ha ezt megspékeljük a horror műfajával pláne nem lehetne elrontani, hiszen hol lehetne elhagyatottabb az ember ha nem milliárd fényévekre a biztonságot adó Földtől? De ekkor jön B.D. Clark rendező zseni (akinek nem meglepő módon ez volt utolsó munkája), meg még jó pár amatőr akikre most nem térek ki, Corman mester hozzávágja kétnapi hot dogjának az árát, a szárnyait próbálgató James Cameron pedig segédrendezőként asszisztál az 1981-es évben már második, később megtagadott művéhez a Piranha 2 után. Űrhajó érkezik egy kietlen bolygóra, hogy túlélők után kutasson, miután egy előzőleg már leszállt sikló nem adott többé jelet magáról. A hely puszta látványa már elegendő lenne ahhoz, hogy azonnal megforduljanak és húzzanak haza, de a keménytökű legénységet a halottak növekvő száma sem tántorítja el a feladat végrehajtásától. Egyre mélyebbre haladnak a bolygó belsejébe, létszámellenőrzéskor pedig egyre kevesebben mondják, hogy jelen! A háttérben egy titokzatos Mester áll, akiről csak a legvégén hull le a lepel, de addigra gyakorlatilag mindenki meghal.

Mind a karakterek, mind a történet kidolgozatlan és felszínes, a nézőben – hacsak nem csatak részegen nézi – kérdések sora merülhet fel, de választ azt nem kapunk. Az effektek a C64-es látványvilág illetve Ed Wood cérnán lógatott megoldásai között mozognak, egyedül a vérengzésre (naná!) figyeltek oda, amik egész jópofák lettek, főleg a jócsaj halála, akit a szívókákkal megáldott lény előbb lemeztelenít, majd miután minden létező beállításból megtekintettük a kisasszony bájait, halálra dug. Ez aztán a creative death! A 80-as években megszokott habkönnyű hungarocell díszletek kölcsönöznek némi nosztalgia hangulatot, de ha belegondolok, hogy Mario Bava ’65-ben Terrore nello spazio című Alien előzményben már ilyenekkel dolgozott, rá kell jöjjek a B-filmesek nehezen változtatnak a jól bevált módszeren. Színészi teljesítményről nem beszélhetünk, pedig a névsor illusztris: Ray Walston, Sid Haig, Robert Englund vagy a Twin Peaksből is ismert Grace Zabriskie – aki itt is kiégett idegbeteg nőt alakít- rutinos filmesek,  ám sajnos ez mind kevés ahhoz, hogy itteni munkájukat értékelni lehessen. Persze az ilyen jellegű moziknál ez nem követelmény, mosolyt pedig így is kilehet csikarni a nézőből.

Játékidőt tekintve alig több mint 70 perc, szóval ha bírod (ki ne bírná!) a 80-as évek harmadvonalbeli mozijait hajrá és sört a májnak!

Értékelés: 4/10

Miskei

Ui.: A film folytatásáról a Forbidden Worldről holnap, a 91-es remakejéről a Dead Spaceről pedig rá egy napra várható írás!