Természetesen nem fogom most az összes Szent Iván éjjelén játszódó horrort kivesézni – nem mintha olyan sok lenne -, csupán csak két remeket, amik remakei egymásnak. Vagy csak az utóbbi, az elsőnek.

Midsommer (2003): Múltkorában tettem néhány keresetlen kijelentést a dán ijesztgetős filmekre, úgyhogy itt lenne az ideje egy kicsit dicsérni őket. De…nem fogom.

Christian gyászol. Egy házibuli alkalmával húga sikeres öngyilkosságot követett el, amit természetesen mindenki nehezen visel, nem csak a családtagok, hanem a barátok is. A gyászszünet és a vizsgák letelte után a fiú bajtársai (2fiú, 2 lány) elhatározzák, hogy elutaznak Svédországba, ahol eltöltik szokásos szentivánéjjeli hétvégéjüket, hátha gatyába tudják rázni pajtásukat. Útközben összeismerkednek a közeli boltban egy helyes kiscsajjal, akit szintén meginvitálnak magukhoz, illetve egy furcsa öregemberrel is összefutnak, akinek természetesen még nagy szerepe lesz a későbbiekben. A házhoz megérkezve a fiatalok jól érzik magukat, iszogatnak, fürdenek a tóban miegymás, ráadásul az egyik spiné úgy gondolja, hogy a gyásztól megbambult Christian jobban érezné magát, ha szemrevaló csöcsei közé húzná, így némi szexjelenetnek lehetünk tanúi. De ezen az éjszakán egy árny is elkezdi riogatni főhősünket, méghozzá nem rég meghalt testvérének kísértete. Innen akár be is indulhatna a mozi, de gyilkosság nem nagyon történik, hiszen a szellem nem bosszút akar állni, csupán nyomra akar vezetni, hogy megbékélhessen. Carsten Myllerup rendező – takarjon e név bárkit is -, úgy gondolta, hogyha alapul vesz jó néhány amerikai slasher klisét és megspékeli egy kis szellemmel, akkor maradandót alkothat. Ez sajnos nagy jóindulattal is, csak épphogy fogyaszthatóra sikeredett. A játékidő nagy részében nem történik semmi. Annak ellenére, hogy egy eldugott erdőben vagyunk, a kietlenség, egymásra utaltság érzését egyáltalán nem sikerül megteremteni. Attól, hogy néha felkapcsolódik egy lámpa, szellemidéző szeánsz közben összetörik egy pohár még nem lesz ijesztő. Atmoszférát rendezni tudni kell, apró hangeffektek ezen nem fognak segíteni. Nem csak a színészek, hanem megformált karaktereik is teljességgel sematikusak, amitől kálváriájukat, egyéni drámáikat unott vállrándítással lehet csak lereagálni. Lehetett volna jó film a gyilkolás sem hiányzott, hiszen a történetben volt elképzelés, de Tuva Novotny kislányos szépségén túl nem sok maradandót tud nyújtani.

Solstice (2008): Régóta tudjuk, hogy az amcsiknak semmi sem szent, úgyhogy viszonylagos sikerének köszönhetően a Midsommer sem kerülhette el az újragondolás intézményét. A rendezői székbe Daniel Myrick (The Blair Witch Project) került, főszerepbe pedig feltörekvő tinisztárok. A történetet nem írom le, egy az egyben ugyanaz, csak annyi a kivétel, hogy a főszereplők ikrek. Így egy színésszel eltudták játszatni a két szerepet, mínusz egy gázsi. Természetesen most nem Svédországba mennek nyaralni hanem, Louisianaba, ahol ugye tudjuk, hogy mai napig él a vudu szertartás, így már meg is van alapozva a szellemek jelenléte. Az öregembert R. Lee Ermey kelti életre, egy jó pont. Igazából nem csak az a gond, hogy Myrick beállításról beállításra leforgatta ugyanazt a filmet, hanem hogy annak minden hibáját is átvette. Az Ideglelésben még tudott hangulatot teremteni –bár nekem az sem tetszett -, itt ez sem megy. Annak ellenére, hogy az ivararány itt a gyengébbik nem felé billent, az eredetivel ellentétben itt még egy kis cici villanást is lespórolnak, Amanda Seyfried pontyszemei pedig pont mint az egész project, édeskevés.

Midsommer: 10/5 illetve Solstice:  10/3 Miskei