Flaenset (2000)

Én tényleg szeretem a dán filmeket. Trier dogmái, Refn fanatizmusa vagy Thomas Jensen morbid humora mindig a félsziget felé fogja fordítani orcámat, arról már nem is beszélve, hogy Mads Mikkelsen és Ulrich Thomsen a világ legjobb színészei. Viszont a másodvonalban amit alkotnak, tényleg nehéz hova tenni.

A rendező úr, bizonyos Heini Grünbaum minden bizonnyal szereti a filmeket. Peckinpahtól idéz, majd a kezdés erősen hajaz több, korábbi horrora, akár a Halloween főcíme is felidéződhet. Persze ez a rajongás nem ad olyan produktumot, mint a tarantinoizmus művei, sőt ennek a filmnek tényleg nincs semmi értelme, azon túl, hogy a dottore imádja az oldtimer életérzést.

Párocska teszi a dolgát, csávókám szépen fenni a csajt, igen ám de éppen hazafelé tart a férj. Az asszonyka még kívánós, ezért partnere marad még egy aktus erejéig. Ez igen nagy hiba, annak ellenére is, hogy urának az 1953-as MG MAC típusú veterán autója lerobban. Sebaj, haza gyalogol, ám az ablakon benézve nejét, ugye nem éppen az egy sima-egy fordított alapú kötésminták felett találja. Hősünk először elhányja magát, majd mély agóniába süllyed. Magához térvén már nem ugyanaz az ember. Elkezdődik a vérfürdő és az értelmetlen jelenetek sora. Hogy mire gondolok? Pár példa: a bekattant férj egy stoppos lányt megakar erőszakolni, mire  a csaj közli vele, hogy ne bántsa, mert még szűz. Nem is történik erőszak, mert a csaj amint megérzi a lüktető szerszámot vaginájában, elkezdi élvezni a dolgot. Később nyomozó páros érkezik a helyszínre, a duó dagadtabb tagja amint meglátja a zuhanyzó lányt, nem segít neki, csak Ő is elkezd vetkőzni. WTF?! És a vége a kedvencem! A borzalmakat túlélő stoppos spiné napfelkeltében elmegy az oldtimerhez, zsebéből kivesz egy biztosítékot, amitől elindul az autómobil,  beül a járgányba és elhajt. Dupla WTF!

Splatter a legaljából, irracionális történettel, gyenge effektekkel. Csakis akkor nézd meg, ha butulásig akarod marcangolni magad, más különben kerülendő!

Értékelés: 10/2

Miskei

2 Comments on "Flaenset (2000)"

  1. horrort ezidáig még nem láttam, de dánok tényleg óriásiakat alkottak; Thomas Jensen abszolút kedvencz!!

  2. Szerintem tök eredeti a sztori. A főszereplő, a férj, überbrutál arcú, igazi pszicho-skizo állat, úgy alapon is, hát még, amikor megtudja, hogy felszarvazták. Roló le, agy eldob és indul a mészárszék. A film további erénye, hogy a rendező adott a látványra, nem csak a véres jelenetek költői megfogalmazására gondolok, hanem a film egészén áthatja egy bizonyos lírai képkomponálás, ami valljuk be, hozzátartozik az egészhez. Akárcsak a hangeffektek, én egy bazi nagy hi-fin élveztem az filmet és van egy tipikus basszushang amit a meredekebb jelenetek megtámogatására nyomatnak, kiborítóan jó. A feleség sajnos meghal, mert nagyon belezúgtam, kár, hogy az őrült nem a végére hagyta… Szóval szerintem eredetiség és megoldások tekintetében csillagos ötös. Fanyalgók meg nézzék a Sikoly 4-et és zabáljanak popcornt. Ágyő!

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .