Legalább a címe lenne egy kicsivel bizalomgerjesztőbb, hogy egy átlag halandónak is esélye legyen megnézni (ne csak bizonyos thrash-fanatikusnak), így viszont alapból elriasztja az embert. Engem nem, nem mintha nem lennék ember, csak megszállottan szeretem a szar horrorfilmeket, haha! Történetünk egyébként kísértetiesen hasonló, mint a Pókembernél, vagyis egy kis lúzer senki bizonyos szérum hatására pókossá változik…

Quentin egy kis nímand biztonsági őr valami elcseszett biokémiai cégnél, vagy hol a faszomba. Amit feltétlenül tudni kell még róla, hogy kibaszott nagy képregénybuzi, főleg az Archoid Avenger (Pókszerű Bosszúálló vagy valami hasonló) részekért van oda – és azt hiszem ebbe a két mondatba le is tudtam cikkem káromkodási limitjét a filmnézés során engem ért sokkhatás levezetéseként, úgyhogy megígérem, innentől csak szépen fogok beszélni 🙂

Öreg pajtásával, Nick-kel éppen hatalmas ellenőrző-körutat végeznek a cégnél (ajtókon néznek be, oszt felírják egy lapra, hogy „minden oké”), mikor feketemaszkos egyének törnek be, de hogy honnét az anyám kínjából, mikor mindent végigellenőriztek, tudja a franc. Lövöldözés kezdődik a laborban, ahol egészen véletlenül pókokkal kísérleteznek; kilőnek fejenként vagy hatszáz golyót, mindenki meghal – rablók, tudósok, az egyik rendőr, no meg Nick pajtás. Persze a kis hülye Quentin-t okolják a történtekért, az meg fogja magát, és idegességében belövi a laborban talált sérthetetlenséget biztosító pókszérumot, hogy lenyugodjon – nyilván ez a megoldás minderre. Pár nap múlva egy tetoválás kezd terjedni a karján, aztán a hasán lévő lyukból ereget pókhálót (micsoda szarság!), szuperéles reflexei segítik, no meg emberfeletti ereje, amit rögtön ki is próbál: beledobja egy ajtóba a kegyetlen sorozatgyilkos fószert, miközben éppen a szomszéd bigét próbálja megerőszakolni. Közben feltűnik a színen Dan Aykroyd élete talán egyik legalantasabb szerepében, egy überkretén nyomozót alakítva, aki persze semmit sem csinál. Quentin már épp ott tart, hogy a csajt is megszerezné, amikor eluralkodnak rajta visszatarthatatlan pókösztönei, és hatalmas vadászatba kezd a mielőbbi táplálékszerzés reményében. Legvégén pedig a Dan Aykroyd alakította nyomozó lövi szíven – és milyen jól teszi! Még mielőtt valaki egy potenciális második részen törné a fejét…

Hát, mi tagadás eléggé retek egy film. Ha azt nézzük, hogy már 1952-es verziója sem volt a topon, sőt, sehol sem volt, felmerül a kérdés, hogy ezt most megint minek kellett elkészíteni?!  Hogy horrorisztikus lenne, az bizarr túlzás, nem is fantáziadús, mármint a trükköket nézve, és csak az utolsó tíz percben láthatjuk, hogy is néz ki az embertelen pókunk – tök lúzerul, akárcsak a gazdája. Én speciel, először a filmbeli képregényben látott nyolclábas, félelmetesen kinéző, csáprágós jószágra gondoltam, hogy majd biztos olyanná változik, de belátom, túl bizakodóan álltam a dologhoz. Egyetlen érdemleges momentumként az eltalált képregényes zenét említeném – ugyanolyan alattomos, akárcsak az 1966-os Batman The Movie-ban…

Értékelés: 5/10

eyescream