Megátalkodott thrash-hívőként azt még csak-csak értem, hogy tudósok szerte a világ szupertitkos laboratóriumaiban eleve nem túl bizalomgerjesztő állatokon (pók, denevér, kígyó, krokodil, cápa stb.) végeznek különféle kísérleteket, de hogy mi a radai rosseb sarkalljon valakit arra, hogy egy emberekből álló százlábút (!) alkosson meg az otthonában, mindezt pusztán saját szórakoztatására – na ahhoz már elég durván alá kell szállni az emberi elme legsötétebb zugaiba…

Ez az a tipikus film, ami mellett senki nem mehet el szótlanul. Egyesek félnek megnézni, lévén akkora gusztustalanság, hogy kifordul a gyomruk, másokat „szimplán” lesokkol maga az ötlet, aztán vannak, akik simán végigröhögik, merthogy annyira legalja hulladék az egész koncepció, de szinte kivétel nélkül mindenkiből kivált valamiféle reakciót. Én konkrétan el-elmosolyodtam egy-egy bizarr képsor láttán, de most is azt mondom, hogy amíg ember él a földön, az ocsmányság bizony mindig is jelen lesz valamilyen formában…

Nem illő a bokorban nagydolgát végző embert lelőni, még ha az a világvégén is áll meg kamionjával – szerintem ez evidens, filmünk mégis ekképpen kezdődik. Adott egy őrült orvos, név szerint dr. Heiter aki miután begyűjtötte az említett sofőrt, szerez még két „pácienst” eltévedt amcsi csajszik személyében. Elkábítja őket, majd a pincében ágyhoz láncolva mintha csak esti mesét mondana, ecsetelni kezdi, hogy ő most pedig egy emberi százlábút fog alkotni belőlük, bár hármukból csak ilyen lightos verzióra fújtja. Különben sem kell aggódniuk, mert kutyáiból már kipróbálta ugyanezt. Az egykoron sziámi-ikerpárok szétválasztásával foglalkozó, de már saját útjain járó ex-doki amúgy a legapróbb részletekig minden eltervezett, de tervébe két hiba is csúszik, amikor az egyik csaj megpróbál szökni (némi hajsza után persze utoléri), illetve a rájön, hogy a kamionsofőr mégsem jó alany, így őt elaltatja, helyét pedig egy sárga csávó veszi át. Nem kell sokat izgulni, ugyanis filmünk közepe táján megtörténik a hármak precíz egymáshoz illesztése (értsd: seggből-szájba téma, fiú-lány-lány felállásban), majd némi regenerálódás után az így nyert újdonsült „házikedvencét” olyan feladatokra próbálja rávenni, hogy hozza vissza az újságot meg hasonlók; szóval elég abszurd és egyben bizarr. Nem csoda hát, hogy az „öleb” megharapja, haha! Filmünk vége fele aztán megjelenik a rendőrség bizonyos eltűnt személyek után nyomozva, ami kapóra jön roppant ötletgazdag doktorunknak, hogy a lény utolsó (haldokló) tagját rájuk cserélje ki…

Mikor először hallottam a filmről, alig akartam elhinni, hogy ilyen tényleg létezik; hogy valaki képes ennyire elmebeteg, bizarr és egyben aberrált dolgot kiagyalni, ráadásul azt egy másfél órás film keretein belül a nagyközönség elé tárni. Amerikában hánytak tőle a mozilátogatók meg hasonló hírek szálingóztak – látszik, hogy nem sok effajta filmet vetítenek, haha! Szerintem mondjuk egy kb. 20-25 perces rövidfilmben sokkal ütősebben, pergősebben, ergó feszesebb tempóban meg lehetett volna oldani ezt az egészet, ugyanis filmünk telis-tele unalmasabbnál-unalmasabb üresjáratokkal. Konkrétan az első félórában nem történik semmi, maximum a csapdába csalt csajok sikongatnak össze-vissza. Doki karaktere irtóra el lett találva (mocskosul elmebeteg fazon, szocio- és pszichopata keverék, akivel nem szívesen találkoznék), többiekből meg ugye nem sokat lehet látni a műtét után (fej, végtagok, néha egy-egy mell), ugyanis a perforációknál vannak összekötözve. Ez mondjuk a másik szívfájdalmam, nevesítve a low-budget. Ha lett volna elég pénz, CGI-vel ügyesen megoldhatták volna az összekapcsolást, igazi trash-filmekhez méltóan, wehehe! Ja, és akinek nem volt elég ez az agymenés, annak jó hírrel szolgálhatok, ugyanis készül a következő rész, vagyis még hosszabb százlábú várható…

Értékelés: 5/10

eyescream