Különböző okok miatt úgy alakult, hogy két nappal a premier után sikerült megnéznem az Alkonyat című vámpíros-romantikus film folytatását, az Újholdat. Namost, ha az előző részhez negatívan álltam hozzá, akkor erről már ne is beszéljünk. Személyes vélemény, hogy egyszerűen gusztustalan a felhajtás, amit a franchise körül csapnak, szombaton mentem el megnézni a filmet, de már kedd délután le kellett foglalnom a jegyeket. Ráadásul csütörtökön, amikor az első hivatalos (nem éjféli, premier előtti) vetítés kezdődött, ott voltam a mozi környékén, és megállapítottam, hogy a sikítozó, csordában járó Twilight-fanatikusokat egy elhivatottabb biológus valószínűleg külön fajba sorolná. És ezek után mégis összeszedtem a bátorságomat, és beültem a vetítőterembe.
A történet azzal kezdődik, hogy Bella betölti a 18. életévét, amit úgy akar megünnepelni, hogy… sehogy. A Cullen család azonban mégis rendez neki egy szülinapi bulit, ami azonban egy amolyan drakulás ujjelvágásnak, és Edward öccsének, Jaspernek köszönhetően kis híján tragédiával végződik. Edward ez után úgy dönt, hogy a lány saját testi épsége érdekében a családjával együtt elhagyja Forksot. Bella teljesen összeomlik, depressziós lesz, ráadásul egy idő után ösztönösen keresni kezdi a veszélyt, ugyanis úgy tűnik, hogy ha az élete veszélyben forog, folyton Edwardot látja maga előtt. Az állapotnak régi rézbőrű barátja, Jacob vet véget, aki Edward távollétében megpróbál ráhajtani a lányra. Jacobra azonban hamarosan lesújt törzsének ősi átka: vérfarkas lesz, amikor az előző részből ismerős Laurent és Victoria visszatérnek a városba, hogy megbosszulják James halálát. Jacob és társai ösztönösen védeni kezdik a területüket, illetve Jacob természetesen Bellát is. Kevesen múlik, hogy nem lángol fel közte és a lány között a nagy love, azonban félbeszakítja a dolgokat Alice, Edward húga, akinek egy látomása (és Jacob egy váratlan elszólása) miatt Edward azt hiszi, megölte Bellát azzal, hogy elhagyta, és a vámpírok vezetőihez, a Volturihoz fordult, hogy végezzenek vele. Bellának választania kell Jacob és Edward között, és versenyt kell futnia az idővel, ha meg akarja menteni a fiú életét.
Ami a filmben mindenképpen tetszett az a vámpírok ábrázolása. Az előző rész vegetáriánus fényjáróival szemben itt már mind megjelenésükben (izzó szemek, sápadtabb bőr), mind viselkedésükben (a Volturi melankolikus, fennkölt tagjai szinte Anne Rice könyveiből vagy az Underworld filmekből léptek ki) közelebb álltak a vámpír szó eredeti jelentéséhez. A vérfarkasok is lenyűgöztek abból a szempontból, hogy végre hagyták a fenébe az elátkozott európai nemeseket, és az amerikai legendák alapján az indiánokat azonosították a farkaslényekkel. A színészi alakítással nem volt különösebb problémám. A Bellát alakító Kristen Stewartról azt állítják, hogy az idei Adventureland című blockbusterben végre elérte azt az áttörést, ami egy igazán sikeres színésznek kell, és bár én azt nem láttam, tény és való, hogy a hölgyemény nagyon jól hozza a sebzett lelkű szerelmes karakterét, és nagyon ígéretes tehetségnek tűnik. A Volturi vezetőjét alakító Michael Sheen pedig minden Underworld rajongónak ismerős kell, hogy legyen. Ezek után jöjjenek azok a dolgok, amik már kevésbé tetszettek. Ugyan a filmben vannak izgalmas és látványos jelenetek (a fináléban, az olasz városkában történő rohanás szerintem ritka jó lett), de ami nem ezek közé tartozik, az két kategóriába sorolható: művészfilmeket idéző depressziós pillanatok és elsősorban hölgyeket megcélzó fanservice. Utóbbiból ráadásul annyi van a filmben, hogy az első 3-4 ilyen után eljátszottam a gondolattal, hogy minden egyes “a srác bevonul lassítva” és “váratlanul letépi magáról a felsőjét” jelenetért levonok egy pontot az értékelésnél… És egy fontos dolog: a zene. Bár vannak itt nagyon szép zongora- és nagyzenekari darabok, a gond az, hogy többségében mégis olyan gyenge, nyálas nyári sláger szól, mintha a készítők “hogyan rontsuk el a hangulatot a zenével?” tanfolyamra jártak volna.
Tehát összegzem a dolgokat: voltak pillanatok, amikor azt mondtam, hogy jobb, mint az előző rész, és volt, hogy megfordult a fejemben, hogy kimegyek a teremből. Egyik ismerősöm, aki olvasta a könyvet, azt mondta, hogy sokkal jobban visszaadta annak hangulatát és lényegét, mint az előző. Nem fogok kákán is csomót keresni, akinek tetszett az előző rész, az ezt is biztos imádni fogja, aki gyűlöli az egészet, annak nem fog megváltozni a véleménye, összességében pedig se nem jobb, se nem rosszabb, mint az Alkonyat. Szódával elmegy, és még akár szeretni is lehet.
értékelés: 5/10
U.I: Óvakodj a Homo sapiens twilightfan-tól!
Zoo_Lee
láttam sajna az elsőt, de még a beszámolód alapján sem merek kockáztatni… 🙂