Pszichológusoknak mint mindig, most is igazuk van – minden a gyerekkorban kezdődik.  Kölyökként ugyanis bigottul odavoltam a Marvel képregényekért, főleg a mindenféle szuper képességekkel  felvértezett mutánsokért; egyszerű hátulgombolós kis halandóként szinte ámulatba ejtettek ezen bármire képes szuperhősök kalandjai. Számomra legnépszerűbb karakter pedig egyértelműen a gamma-sugárzás hatására hatalmas zöld monstrummá váló Hulk volt.

Dr. David Banner végre nyugodtan élhet barátnőjével egy tengerparti házban, miután kikerülve a bajokat több éve nem jelentkezett nála az a bizonyos Hulk-szindróma. Munkahelyén egy ún. gamma-transzformátor névre keresztelt csúcsmasinán dolgozik – mely, ha minden jól megy – képes arra, hogy végleg leszámoljon a benne lakozó zöld szörnnyel.

Egyik este, munka után kedvet érez, hogy kipróbálja magán, mikor egy idegen pacák tör be a laborba. Donald Blake-nek hívják, s nem mást, mint Banner egykori tanítványa. Egy fagyos expedícióról kezd mesélni, ahol egy elhagyatott barlangban ősi viking sírra lelt, benne egy misztikus pöröllyel, amivel megidézheti Thort, az ősi viking istenséget. Nem csak a szája nagy a fickónak, így rögtön elő is rántja a szőke izomagy vikinget. (Odint kiált, és jönnek a fantasztikus odamontázsolt villámok). Ekkor kisebb bunyó kerekedik közte és a felhergelt, immáron Hulk-ká változott doki között, és szétpankrációznak pár alapvető cuccot teremben, ami rendesen elcseszi a kísérlet folytatását. Tovább nem is akarom mesélni, mert aki akarja, az már ennek alapján meg fogja nézni – így csak szolidan három pontot teszek a további cselekmények felé vezető úton…

Bizonyára kitalálhattátok már, hogy nem kulcsfontosságú audiovizuális élményt osztottam meg az imént, haha! Aki ismeri az adaptáció alapját képező sorozatot, az úgyis tudja miről van szó, a többieknek meg csak annyit írok, hogy ilyen költséghatékony keretek között leforgatott, fantasztikus koncepcióval bíró, ámde szerethető szarkupacot ritkán lehet látni – ha csak az ember nem szakosodott direkt a trash-filmekre. Televíziós igényességgel elkészített jeleneteknek lehetünk tanúi – kedvenc például amikor a film közepén lévő zenés montázs alatt  Thor-t elviszik kocsmába, szkanderozik, sört vedel meg incselkedik a lányokkal, hát az valami beszarás! -, de még mindig Hulk öncélú izomkodásai és hörrögetései viszik a prímet. No meg persze a kihagyhatatlan gumi-pankrációk, amelyektől minden jobb érzésű néző legalább egy belső vérzést kap, haha!

eyescream

Értékelés: 5/10