Dr. Hannibal Lecter. Egy név, egy fogalom, egy ikonikus figura a pszicho-thriller ismerőinek körében. A filmtörténet egyik legnépszerűbb sorozatgyilkosa, Thomas Harris író agyának szüleménye (akinek személyiségét olyan élő/egykoron élt figurák ihlették, mint pl. Ed Gain), és legnagyobb exportcikke. Először a Michael Mann rendező nevével fémjelzett, Az embervadász című fimben jelent meg, ami Harris Vörös Sárkány című könyvét vette alapul. Ez a mozi viszont (bármennyire is jó) feledésbe merült és elég nagy ritkaság napjainkban. Aztán következett az átütő siker, a Bárányok Hallgatnak, mikor először bújt a kannibál sorozatgyilkos bőrébe Sir Anthony Hopkins, akinek a neve eggyé forrt a szereppel. Jó néhány évvel később Ridley Scott megrendezte a sok vitát kiváltó, némileg mérsékeltebben sikeres Hannibal című mozit, amely immáron a pszichopata orvos figuráját tette a film közvetlen középpontjába. Nekem személy szerint ez az alkotás is tetszett (mégha Julianne Moore ripacskodása böki is a csőrőmet), és nem kevésbé rajongtam a trilógia eddigi záródarabjaként aposztrofált Vörös Sárkányért, a legelső mozi remake-jéért. (Tehát azok kedvéért akik nem ismernének minden részletet, és véletlenül kattintottak a Harvesterre, a történet kronológiai sorrendje: Vörös Sárkány, Bárányok Hallgatnak, Hannibal)
Aztán teltek az évek (annyira sok azért nem, de jól hangzik…), és Harris ismét tollat ragadott, hogy új életet leheljen kultuszfigurájába (szerintem nem kevés tekintettel a pénztárcájára). Folytatni aligha lehetett volna, hiszen a Hannibal moziváltozata oly mértékben tért el a regényétől, hogy tulajdonképpen nézhetjük lezárásnak is. Mivel Harris új művét garantáltan szerette volna mozivásznon látni (annyira hogy a film forgatókönyvét is ő írta), így ezt a fonalat nem vehette fel. Mit lehet ilyenkor tenni? Tekerjük vissza a filmet, és nézzünk a dolgok elejére, azaz csináljuk meg a prequelt, mutassuk meg miért is lett Hannibal az aki lett. Az én véleményem szerint, pont itt rontották el…

A második világháború súlytotta Litvániában a Lecter család (anyuka, apuka, a kis Hannibal és huga Mischa) elmenekülnek családi kastélyukból a közeledő front elől, egy kis vidéki tanyára. Itt egy támadás következtében a szülők elhunynak a gyerekek szeme láttára, akik ezentúl kizárólag magukra vannak utalva. Sajnos a sors pont erre vet néhány renegát-náci, amúgy litván katonát, akik befészkelik magukat az ellenséges erők elől a házba, a gyerekeket foglyul ejtve. Ahogy telik az idő, a bezártság magával hozza az elkerülhetetlent: éhezni kezdenek. Kellemetlen döntést hoznak: elhatározzák, hogy túlélésük érdekében megeszik az egyik gyereket, és választásuk Mischára esik.
Ugrunk az időben, Hannibal már ismét a családi kastélyban van, ami azóta árvaházzá vált, hála a szovjet állam hathatós beolvasztási igyekezetének. A fiatal fiú nem szól senkihez, csak rémálmai közben elhangzodó kiáltásai alapján tudják, hogy nem néma. Egyik nap aztán úgy dönt: elég volt a szocialista nevelőrendszer áldásából, megszökik, és keresztülutazva fél európán Párizsba megy, ahol rég látott rokonait kívánja felkutatni. De itt sem várják jó hírekkel: családjából mindössze nagybátyja ázsiai felesége (Gong Li) maradt életben, ők ketten az utolsó tagjai a Lecter klánnak. A nő magához veszi a rendkívüli képességekkel és intelligenciával megáldott fiút, taníttatja, miközben ő maga ázsiai harcművészetekre, kardforgatásra és kultúrára neveli. De az ifjú Hannibal képtelen kiverni a fejéből az álmaiban mind visszatérő szörnyűséges élményeket, mígnem egy nap egy modortalan hentest meggyilkol, pusztán azért, mert szavakkal bántalmazta nagynénjét, akibe közben végzetesen beleszeretett. A fiatalember ráérez a gyilkolás ízére, és mivel a rendőrség nem tudja elkapni, így lassan rájön: ő lesz az, akinek meg kell büntetnie húga gyilkosait…

Eléggé vegyes érzelmekkel ültem le megnézni a filmet. Féltem és bizakodtam is, hiszen a bemutatókban látott képek adtak némi okot arra, hogy remélhessem egy újabb kiváló Hannibal mozi érkezését, ugyanakkor mint a figura, és eddigi összes történetének nagy rajongója, aggódva tekintettem arra, mit lehet rajta elrontani. Abban szinte biztos voltam, hogy Sir Hopkins karizmájának hiánya hatalmas űrt fog hagyni a filmben, hiszen őt nem lehet ebben a szerepben felülmúlni, még utolérni sem. De meglepő módon a fiatal Gaspard Ulliel a lehetőségekhez mérten a legjobban hozta a figurát, olykor tényleg kifejezetten pszichónak fest, és elég egyértelműen visszaadja Hannibal legfőbb fegyverét: hogy nem fél semmitől (ettől függetlenül természetesen közelébe sem ér a klasszikus színésznek…). Gong Li is csodásan játszik, az nem meglepő hogy úgy is néz ki (eme ázsia színésznő filmbéli karakterének legnagyobb hibáját, hogy kb. 400-szor kiáltja a szélben a film menetideje alatt a Hannibal nevet sem lehet a színésznő számlájára írni, erről majd később…) A fényképezés, a jelenetek nagyon szépek, a zene is kifejezetten hangulatos (még a külön soundtrack cd-t is hallgatva), valamint a kivégzések módjai is nagyon eltaláltak, még ha thriller révén nem is igazán bővelkedik a film gore jelenetekben.
Eddig o.k., de ha mindez rendben van, akkor hol a hiba? Hát igen, a film leggyengébb tartópillére, amiért az egész borulni látszik az általam legmasszívabbnak és legbiztosabbnak remélt motívum: a szerző személye. Harris viszont olyan sztorit rettyintett Hannibal születése köré, amelyben a pszichopata gyilkos beteg is, pszicho is, de sajnos, amikor éppen nem öldököl sokkal inkább egy egyszerű megtorlónak tűnik (ok, elismerem hogy a Punisher sem volt éppen agyilag százas a képregényben, vagy akár a filmben). Elveszi Hannibal mögül a misztériumot, amelyek az eddigi filmekben oly kiválóan fel voltak építve: a modortalan, ellaposodott, értékrend nélküli emberek iránti gyűlölet itt egyszerű bosszúvá degradálódik, a gyilkosnak kézzel fogható okai lesznek. Ezt valahogy én nem tudom annyira pártolni. Mint ahogy azt sem, hogy a mozi jelentős részében legalább 4 percenként valaki elropogtatja a Hannibal nevet, nehogy a néző elfelejtse mégis kiről van szó. Bár a film nagy fináléja igencsak elődeihez méltóra sikeredett, ez nem menti már meg a produkciót. Ez egy igazán jó mozi lenne, ha nem a széria tagja lenne, és nem egy ikonikus, kitörölhetetlen figurát használtak volna fel hozzá. Így viszont marad némi rossz szájíz az emberben miután felkel a székből…

értékelés: 6/10

John Doe