Gondolom, ha az alap Halloween filmről próbálnák meg kipréselni néhány sort, a legnagyobb horror-fanok számára teljesen felesleges lenne a bevezető részleg. Michael Myers, a gonosz, maga A gonosz John Carpenter tálalásában a 80-as évek slasher hullámának elindulásában kiemelkedő szerepet vállalt. Vajon a Harvester olvasói közül ki ne tudná lelki szemei elé idézni a kezeslábasban, arcán fehér maszkkal komótosan sétáló, elpusztíthatatlan sorozatgyilkost, vagy akár a klasszikus befejezését a ’89-es filmnek, kezdve Jamie Lee Curtis (akinek ez a film indította be igazán a pályafutását) ruhásszekrény jelenetétől egészen Michael eltűnéséig a mozi stáblistája előtt. Legendássá vált karakterek (a Loomis professzort alakító külön kiemelve), egy igazán kultikus sorozatgyilkos (nem egy ember véleménye szerint Jason és az össze többi sétáló hentes igazi elődje a Texasi Bőrpofáján kívül), valamint 8, erősen váltakozó színvonalú folytatás. Összegezve: igazi klasszikus kultusz-horrorról beszélünk, amikor Carpenter Halloween-ját emlegetjük, és bizony akárhányszor felhangzik a hideg, elektronikus főtéma minden valamire való ember hátán felszalad a hideg.
A prequel-ek, folytatások, és újrafeldolgozások korszakát élve, valamelyik Hollywoodi fejesnek megfordult a fejében: miért ne? Miért ne dolgozhatnánk fel ezt a mozit, ami a maga idejében akkora sikert ért el, majd kultuszfilmmé avanzsált? A gondolatot tett követte, felkérték rendezőnek Rob Zombie-t, aki mindösszesen a harmatgyenge 1000 halott házát, valamint a némileg erősebb folytatásnak elkönyvelhető Devil’s rejects-et dirigálta eddig. Pozitívumnak vehettük volna, hogy a zenész-filmkészítő iszonyatosan nagy horror-rajongó, ezt minden lehető téren kimutatva.
De ez nem jelentett megváltást: még mielőtt megjelent volna maga a film, már a rajongók szája grimaszba torzult. Most, hogy végre elénk került a végtermék, szerintem senkinek nem lesz étvágya felfalni a vasárnapi ebédlőasztalról…

A kis Michael Myers-nek rendkívül rossz sora van. Nevelőapja alkoholista, nővére tipikusan le sem tojja, anyja pedig egy sztriptízbárban dolgozik. Egyébként is, szinte az egész családról süt, hogy méretes nagy déli tahók, szinte kilóg a kapanyél a szájukból. Szóval Michael ilyen családi háttérből kiindulva egyáltalán nem meglepő módon kisállatok feltrancsírozásával üti el a szabadidejét. Tulajdonképpen ez egy darabig le is köti érdeklődését a vér és kimúlás témában, amíg egy nap a suli wc-jében egy kamasz el nem kezdi lekurvázni az anyját. Ez már megüti az ifjú, roncsolódó lélek önérzetét, és verekedésbe fullad az amúgy sem békésnek induló nap. Az igazgató, miután berendeli Michael édesanyját (Sherry Moon Zombie, ugye nem gondoltuk komolyan, hogy Rob bácsi kihagyja az asszonyt a vállalkozásból), valamint meghívja Dr. Samuel Loomis gyermekpszichológust, aki kifejti az aggódó szülőnek: a fiú állatokat kínoz, elég nagy élvezettel, és szeretné mielőbb megvizsgálni, nehogy az ifjú Michael lelke tovább sérüljön. Ez erősen megfontolandóvá válik (legalábbis a néző számára), amikor a kis Myers egy ótvar nagy faággal agyonveri az anyját lekurvázó tinisrácot az erdőben, majd békésen hazasétál, hogy Halloween napi gyűjtögetésre készüljön. Sajnos, szar nap szarul végződhet csak, gyenge lesz az aznapi termés, és mivel már úgyis megérezte a gyilok szagát, Michael elhatározza: kicsit tovább feszegeti a húrokat. Ezzel hazamegy, és módszeresen hidegre teszi a családját (a ház lerokkant urának elvágja a torkát, nővérét cirka tizenhétszer ledöfi, annak pasiját pedig bucira veri egy alumíniumütővel, csak csecsemőkorú kishúgát hagyja életben), fejére húzva az arcát minden csúnya tettekor álcázó bohócmaszkot, amit lánytestvére szobájába érve felvált az azóta legendássá vált Halloween álarc egy elég.. hogyismondjam… ócska kópiájával. Majd miután végzett, karjában testvérkéjével szépen megvárj a nudi-bárból hazakocsikázó anyját.
Ezen köznapi események után nem is lehet csodálkozni, hogy a kölyköt a Smith’s Grave szanatóriumba zárják, ahol Dr. Loomis kezelésbe veszi. Kiderül, hogy Michael semmire sem emlékszik vissza arról az éjszakáról, mintha egy teljesen más személyiség lenne. Ugyanakkor a fiú maszkokat kezd el készíteni magának, amiket egy idő után már szinte állandóan visel, mivel azok elrejtik az arcát (saját állítása szerint).
Ahogy lassan telik az idő az intézet zárt falai közt, Michael egyre jobban bezárkózik a maga világába, nem szól senkihez, és végső intermezzóként villával halálra sebez egy nővért, jelezve: az egykoron mosolygós, kedves kisfiú immáron örökre a múlté, csak az álarc maradt meg utána. Miután ezzel a ténnyel képtelen megbirkózni: anyja végez magával, végleg magára hagyva a srácot.
Tizenöt év telik el. Michael viszonylag békében éldegél a szanatóriumban. Folyamatosan gyártja a maszkjait, és egyetlen szót sem szól (közben persze szépen megnő, az ápolók kb. a válláig, ha felérnek, és az álarcában úgy néz ki, mint egy fellépésre készülő Slipknot tag…).
A dolgok ekkor még tovább bonyolódnak, ugyanis Dr. Loomis, beismerve tehetetlenségét az ügyben otthagyja az intézményt, ezzel tulajdonképpen a Michael-hoz legközelebb álló személy is eltűnik a környékből. Mindezek betetőzéseként azon az éjjelen két bepiált redneck fasz úgy gondolja, jó hecc lenne a két méteres, többszörös gyilkos Michael cellájában megerőszakolni egy fiatal, kezelésre beszállított nőt. Ez magában nem is zavarná a néma óriást, de pofátlanul magukra merészelik venni a maszkjait, őt magát pedig többször buzinak titulálják, ami már kicsapja a biztosítékot az amúgy sem 100%-os agyban. Michael kisebb vérfürdőt rendezve megszökik a börtönből, ahol élete legnagyobb részét töltötte.
Viszonylag rövid idő alatt, hidegre téve egy Ponyvaregény korabeli Samuel L. Jackson-t idéző figurát, szert tesz egy csinos kis bökőre, egy kezeslábasra, majd miután sikeresen beszerzi magának a „tökéletes” maszkot, a nyomában Loomis doktorral elindul megkeresni utolsó életben maradt rokonát, a kishúgát, aki karonülő csecsemő volt még, mikor utoljára látta, hogy családi körben tölthesse el a Halloweent. Innen nem hiszem, hogy folytatnom kellene, mert bár jó néhány változást eszközöltek az eredeti forgatókönyvön, szerintem mindenkinek sokkal jobb lesz, ha a Carpenter-féle változat sztorija marad meg a memóriájában…

Vajon hol is kezdhetném? Mi az első szó, ami megmaradt bennem a film megtekintése után? Gané. Trágya. Szó szerint értendő, ugyanis Rob bácsi látszólag képtelen elszakadni a megszokásaitól, vagy esetleg a származásától. A film első fele az, amiben tulajdonképpen látványosan különbözik a történetvezetés az eredetitől egy parasztokkal telezsúfolt, mítoszromboló balfaszság. Komolyan, minden második szereplőből csak úgy árad a trágyaszag, és akár ezzel is kezdhetném a felsorolást, hogy mi mindenben nem felel meg a nagy eredetinek ez a celluliod-kupac.
Michael Myers-nek, a szívtelen, kegyetlen gyilkológépnek, A gonosznak érthető és teljesen köznapi indokokkal megmagyarázni a „lelki sérüléseit”? Michael Myers, mint beszélő, a családi videó-felvételen mosolygó, szőke hajú (amúgy kurvára tenyérbemászó színészpalánta által alakított) kisfiú? Egyáltalán, miért kell mindenáron megmagyarázni, hogy miért lett az, aki. Ha emlékeim nem csalnak, az eredeti Carpenter filmben 10 percet sem adtak ennek a vonalnak, itt a film fele erre a zagyválásra megy el. És ez szerintem eléggé rémes.
Újabb difi: nekem soha nem volt komolyabb problémám a vulgaritással, nem zavart, ha itt-ott egy-két baszdmeg kicsúszott, vagy akár több is, de ennek a filmnek (még pontosabban: a Halloween mítosznak) a szellemiségéhez nem illik annyira. Itt viszont Rob „tajparaszt” Zombie annyi káromkodást sűrített csak az első részébe a filmnek, amennyi elég lenne egy Kartel kislemezre (ha valaki original nyelven nézi, akkor bizony a tájszólás is le fogja marni a hallójáratait…).
Szerintem már a fent említett tények is erősen alátámasztják azt a meglátásomat: a Halloween atmoszféra fel sem tűnik az egész filmben. Ráadásnak Michael egy Slipknot válogatásra lazán jelentkezhetne, néhol úgy néz ki (ezt asszem már fentebb is említettem…). Tovább is van, mondjam még? J
A dialógusok lazán szarok. Erről ennyit azt hiszem… Azok a mondatok, amik pedig érnének valamit, azok bizony a régi, klasszikus Loomis doktor szájából vannak lopva. A Zombie-féle Loomis eleinte egy félhosszú hajú szakállas hippi (amúgy szinte mindenki úgy néz ki, mintha Rob a koncerten hívta volna fel őket a színpadra), majd tizenöt évvel később már annyira megváltozik, hogy nem is ugyanaz az ember játsza… Bravó…
A színészek csapnivalóan játszák a teljesen elkúrt szerepüket (pl. Laurie olyan hülye picsa, hogy én magam tűzném késhegyre). Pedig a mester Udo Kier, Danny Trejo, valamint Brad Douriff is kapott egy-egy nyúlfarknyi megnyilvánulást.
Az egyetlen plusz pont, amit adni tudok ennek a film néven emlegetett rombolásnak, az a zene, csak a gond ismét felmerül: az aláfestés is többnyire Carpenter klasszikusából van átemelve.
Nem kívánom tovább borzolni a saját kedélyeimet. Ha az első k.b. egy órát lenyúzták volna róla (kevés híján két óra hosszú slasher film?!?!), majd a megmaradt részt esetleg Carpenter rendezte volna, az eredeti forgatókönyv alapján, akkor egy jó filmet kaptunk volna, ezzel csak annyi a gond, hogy ez már korábban megtörtént. Anno. a Devil’s Rejects után bizalmat szavaztam Rob Zombie-nak, amit nálam totálisan elsöpört, ha rajtam múlna, többé nem engedném a rendezői szék közelébe. Még a videótékákból is kizárnám. Ez a film pedig egy szemét, vacak munka, az eredeti teljes megcsúfolása. Szánalmas.

értékelés: 2/10

John Doe