Meg kell, hogy valljam, mostanában elég nagymértékben rákaptam az igazi, old school horrorfilmekre, Ezt persze csak egy részben tudatosan, és akaratosan, de az is elég nagy szerepet vállal ebben a tevékenységemben, hogy sikerül sorra beszereznem a klasszikusnak számító, 80-as évekbeli slasher alapfilmeket, amik azóta többé-kevésbé sikeresen kinőtték magukat, és szériává bővülve hol ilyen, hol meg szar minőségben rendszeresen fel-felbukkantak a tévék képernyőjén.
Az egyik ilyen, kategóriáján belül klasszikusnak számító sorozat a Gyerekjáték volt. Ugyan ki tudná elfelejteni a sétáló, beszélő, „bitch”-ező vörös hajú babát, aki nem mellékesen tucatszám kegyetlenkedte le az ártatlan (vagy kevésbé ártatlan) embereket a széria zászlaja alatt megszületett öt film alatt. Ő Chucky, a horror-történelem egyik igazi ikonja, aki bár magasságban nem igazán ér fel legendás társaihoz, (maximum Leprechaun-hoz), de kegyetlenségben, brutalitásban, és bődületes dumákban nem kell szégyenkeznie.

A fojtogató gyilkost, Charles Lee Ray-t (a nagyszerű Brad Douriff!) végre sarokba szorítják az éjszakában. Tettestársa elárulja, és magára hagyja, a nyomában lihegő két zsaruval, ő pedig golyóval a vállában egy játékboltban igyekszik meghúzni magát. Sajnos nem sok sikerrel, ugyanis az utána csörtető rendőrtiszt újabb lövedéket pumpál bele, ezúttal láthatóan halálosat. Lee Ray bezuhan egy csapatnyi baba közé, és mielőtt kilehelné a lelkét furcsa varázsigéket kántálva iszonyatos égi vihart kavar. Aztán meghal.
Karen egyedülálló nő, férje meghalt, mindene, ami maradt kisfia, a hat éves Andy aki hatalmas rajongója a „Jó fiú” rajzfilmsorozatnak. Jó fiú cipőt visel, jó fiú ruhát hord, és még a reggelije is jó fiú márkanévvel megáldott müzli. Ezekből kiindulva nem csoda, hogy teljes extázisba esik, amikor születésnapján megpillantja a televízióban a legújabb termék reklámját, a jó fiú babát. Édesanyja bár igazán igyekszik, sajnos anyagi okokból kifolyólag lehetetlennek tűnik, hogy megszerezze kisfia számára a hőn áhított ajándékot. Aztán a sors hirtelen közbeszól, egy utcai árus (értsd csöves) hajlandó neki eladni egy kifogástalan állapotban lévő babát az eredeti ár töredékéért, amire az asszony, szerintem megérthető okokból le is csap.
Andy hihetetlenül örül a váratlan, de annál kellemesebb ajándéknak, aki beszél (a reklám alapján három teljes mondatot tud), mozgatja a fejét, pislog, és saját „elmondása” szerint Chucky a becses neve. Aztán még aznap este a kisfiúra vigyázó Maggie néni (anyja barátja, ugyanis szegénynek túlóráznia kell, hála a hihetetlenül seggfej főnökének…) kipottyan az ablakon, és szörnyethal. Azt a nézők tudhatják, de a kiérkező rendőrök (köztük a Lee Ray-t kifektető nyomozóval) elsőre még nem, hogy a dadus szerepét felvállaló nő nem igazán véletlenül sétált ki az éjszakába az ötödik emeletről.
Andy egyre gyakrabban bizonygatja, hogy a babája nem egyszerű játék, hanem él, és az igazi neve Charles Lee Ray, de mindhiába, ugyanis a felnőttek köztudottan ritkán hisznek egy hat éves gyermek ennyire földtől elrugaszkodott állításának. Mi nézők persze ekkor már pontosan tudjuk mi az igazság: a sorozatgyilkos mániákus lelke a babába költözött, hogy ezáltal megmeneküljön a halál karmai elől.
Charles, azaz Chucky persze el kíván varrni néhány szálat maga után, így Andy hathatós segítségével megkeresi áruló partnerét, és nemes egyszerűséggel rárobbantja a házat. Andy-t a rendőrök beviszik az őrsre, ahol újfent makacsul kitart amellett, hogy mindenre a baba kérte meg őt, sőt, megfenyegette: ha elárulja ki ő valójában, meg is öli (barátok mindhalálig, mi?). Természetesen Chucky egy árva mukkot sem szól, legfeljebb elereszt egy „Ölelj meg!” kifejezést csábos mosollyal, aminek eredményeképp Andy-t elszakítják az anyjától.
A megtört, magára maradt Karen végül a teljes kiborulás határán betámadja a babát. Ekkor Chucky egy eléggé impozáns jelenetben („Mit képzelsz magadról te kurva!!” – szinkronnal) leleplezi magát, és elmenekül. Megkeresi régi ismerősét, a woodoo papot, aki egykoron megtanította a halál kicselezésére, hogy tanácsot kérjen tőle, valamint választ arra a kérdésre: a műanyag babatest miért vérzik? A válasz, amit kap, nem kifejezetten villanyozza fel a mi kis hentesünket.
A test, amibe beleköltözött lassan végleg magába zárja, emberré válik megint. Egyetlen mód, hogy megmeneküljön a mindörökké-játékfigura léttől, ha új földi porhüvelyt választ magának, méghozzá nem is akárkit. Annak az embernek a testét kell megszállnia, akinek először felfedte valódi kilétét. Andyét…

Emlékszem, amikor először hallottam a film sztoriját (még csak nem is láttam!), úgy általános iskola alsó tagozatában koptattam a padokat. És utána, hála némileg az előadásmódnak, meg annak hogy akkoriban még nem voltam egy horror-fanatikus, kicsit ferde szemmel néztem még a plüssmacira is. Mert ki tudhatja? Aztán, valamivel később (egy-két-három vagy több év, mit számít?) alkalmam nyílott szemrevételezni ezt az alkotást, és azt hiszem nem szégyen bevallani: akkortájt rendesen megvillantotta nálam a beszarásjelzőt. Az első Gyerekjáték film határozottan ijesztő alkotás volt.
A színészek szerintem nagyon jól hozzák a szintet, kifejezetten hitelesen játszanak, még az Andy-t játszó kisfiúval is tudtam szimpatizálni, attól függetlenül, hogy horrorfilmekben (meg egy-két más jellegű alkotásban is) kifejezetten irritálnak a gyerekszereplők. De az Andy-t játszó Alex Vincent teljesen más, az ember képes izgulni az életben maradásáért.
Akit még mindenképpen ki szeretnék emelni a szereplőgárdából, az Charles Lee Ray, alias Chucky. Életben ugyan nem igazán sokat láthatjuk, de szerintem Brad Douriff igazán kiváló színész, és emlékszem a régebbről, a szinkront nélkülöző verzióban nagyon odatette a vörös hajú, véres kezű baba hangját, amit 5 részen keresztül kölcsönzött neki.
A Chucky effektek nagyon jók, de tényleg, a korhoz képest eléggé élethű a mászkáló, ordibáló, gesztikuláló baba, és az élethűség itt pont elég. Hiszen nem is várjuk el, hogy valóban élő legyen, hús-vér, egy babát akarunk látni, aki mozog, beszél, lelke van és főképp: gyilkol esztelenül.
Amit még mindenképpen meg szeretnék említeni az a feszült légkört aláfestő zene, ami nagyon jól el lett találva (erre leginkább Chucky leleplezésekor figyeltem fel.) Márpedig egy jó zene, különösen horrornál igencsak nagyot lendít a végeredményen.
A sztori folytatásaiban szépen lassan a rémisztgetés helyét átvette a humor, ami az eddigi utolsó részt, a Chucky ivadékát már teljesen meghatározta, ettől függetlenül szerintem egyáltalán nem romlott a széria ázsiója. Olyan Evil Dead jelleg, három helyett öt részben, minden részben egy-egy fokkal viccesebben jelenik meg a véres kezű játék baba. Talán csak ezért, talán, mert nem készült belőle 7-8-9 rész (eddig legalábbis), de a sorozat képes volt szinten tartani magát.
Mindenesetre, egy huszáros vágással visszakanyarodva: az első rész még egy sötét atmoszférájú, rémisztgető slasher horror, méghozzá a műfaj jobb darabjai közül. Szerény véleményem szerint: örök érvényű klasszikus.

értékelés: 10/10

John Doe