A keleti kúltúrák rengeteg mitologikus – és gonosz – teremtményt ismernek, s ezek a lények időről-időre fel is bukkannak egy-egy amerikai film vásznán. Ez nem is csoda, hiszen az európai és az amerikai kultúrkör teremtményeit már számtalanszor felhasználták a filmgyártás nem túl hosszú, de annál tartalmasabb egy évszázadában.  A dzsinn az iszlám világban – szemben a közvélekedéssel -, nem valami jópofa, vicceskedő szellem, hanem a legfőbb gonosz megtestesítője. Olyan szellemek, melyek teljesítik az emberek kívánságát, de azt sajátosan úgy értelmezve, hogy a pusztulását okozzák annak, aki kívánt valamit. A kívánságok márpedig olyan dolgok, amiknek csak az ember képzelete szabhat határt, vagyis kiválóan megvalósítható egy filmben, hiszen bármiféle effektet nyugodtan alkalmazhat az alkotó. (Olyan, mint a Rémálom-sorozatban az álmok világa.)
A rendező, Robert Kurtzman talán épp az előbb említett filmekből vette az ötletet, hiszen a Rémálom 5-ben ő is közreműködött, mint maszkmester – csakúgy, mint másik félszáz filmben, hiszen Kurtzman alapvetően maszkmesterként szerzett magának hírnevet (ez a film volt élete második rendezése). A Wismaster-nek három folytatása is készült, de ezeket már nem ő rendezte.

A kikötőben baleset történeik: a részeg darukezelő miatt kicsúszik a hevedeből egy szobor, mely egyenesen a Távol-Keletről érkezett Los Angeles kikötőjébe. A szobor összetörik, és az ott álló munkafelügyelőt is agyoncsapja. Az egyik odasiető munkás a zűrzavart kihasználva zsebrevágja a szoborból kiesett vörös drágakövet. Ám nem is sejti, milyen nagy hibát követ el ezzel. A kő ugyanis egy évszázadokkal ezelőtt bebörtönzött dzsinnt rejt magában. Az opál nemsoká a csinos Alexandra Amberson kezébe kerül, aki akaratán kívül felébreszti a gonosz szellemet. A dzsinn pedig mi mást tehetne: elkezdi gyilkolni az embereket, és persze a világot is le akarja igázni. Alxandrának egymaga kell megküzdenie vele, ám ez a XX. században már nem olyan könnyű, hiszen nincsennek sem varázslók, sem varázsigék, amivel megálljt lehetne parancsolni a túlvilági démonnak. Ám mielőtt a dzsinn elkezdhetne úgy igazán hepajkodni, még teljesítenie kell a lány három kívánságát…

Nos, igazából ettől a filmtől annyit kaptam, amennyit vártam. Egy átlagos, minden különösebb eredetiséget vagy hangulatot nélkülöző, hollywoodi átlaghorrort, amely annyira azért mégse rossz, hogy ne lehessen megnézni. Az egyik ok, amiért a film nézhető, a speciális effektusok nagy számában és minőségében rejlik. Az ebben a szakában kiváló Kurtzmann ismét kitett magáért, a maszkok brutálisak, a dzsinn félelmetes, a mészárlások pedig igazi vérfürdőbe torkollnak. A számítógépes effektek is megállják a helyüket, az esetek 97%-ban. Andrew Divoff, aki a dzsinnt alakítja, maszk nélkül is félelmetes, és hitelesen alakítja a megtestesült gonoszt. Csakhogy: a sztori kiszámítható, a fordulatok hiányoznak, feszültségnek nyoma sincs a filmben, és a kívánságok korlátlan tárházát is alig-alig használják ki; néha-néha szinte unalomba fullad az egész.
A filmet két nagy név is fémjelzi: Wes Craven és Robert Englund. Erről csak annyit, hogy Wes Craven a nevén kívül max. a pénzét adta filmhez, Robert Englund pedig egy jellegtelen mellékszerepet játszik csupán a filmben, pár perc erejéig. Ráadásul még csak nem is gonosz figurát, úgyhogy a jelenléte nem túl meghatározó.
Nem is folytatom tovább, hiszen nem akarom elvenni senki kedvét a film megnézésétől. Nekem talán azért nem tetszett, mert egy ilyen sztoriból jóval többet is ki lehetett volna hozni. Ám, aki csak úgy ül le a Wishmaster elé, hogy egy átlagos, de látványos horrormozit vár, az bizonyára jól fog szórakozni, annak ellenére, hogy a Halálosztó filmkritikai szempontból csak egy közepes filmnek minősül.

 

értékelés: 5/10

Banshee