Rob Zombie, az egykori White Zombie énekese, majd később szolókarrierbe fogó zenész legendásan nagy horror-fan. Ez meglátszik a zenéjén, a videóklippjein, és nem utolsósorba a külsőségein. Végső lépésként rendezett egy filmet, Az 1000 halott háza címmel, amely egy igencsak alsó szintűre sikeredett Texas-klón volt, gyilkos, elmebeteg családdal, sikongó áldozatokkal, és klippszerűen kapkodó képsorokkal. A film (szerintem nagy buktája) után tervbe került valahonnan a második rész is, ami aztán el is készült The devil’s rejects (magyarra fordítva Az ördög hulladékai vagy mi) címen, tékás filmként, és kis hazánkban szinte elérhetetlenül. Sajnos…

A családra rossz napok virradnak. A rendőrség kiszagolja mindazt a nem túl kedves elhalálozást, ami a számlájukra írható, és rajtuk ütnek. A lövöldözésből mindösszesen Baby (Sherry Moon Zombie alakításában), és bátyja Otis tudnak megszökni. Nem sokkal később Spaulding kapitány (bazdmeeg…) fülébe is eljut a hír, miszerint kis családjának megmaradt tagjaival együtt őt is keresi a rendőrség, különösképpen egy nem kevésbé elmebajos seriff, akinek a bátyját korábban vendégül látta kis házában az öreg bohóc, és feltehetőleg nem csirkével etették…

Otis és szemrevaló kishúga a találkozóhelyre érkezvén, amíg apukára várakoznak elszórakoztatják kellemes társaságukkal az egyik ottlakó country-zenekar tagjait (énekes pasas, asszonya, fiatalabb csákó, asszonya), bebizonyítva, hogy agyilag még most sem százasok, és nem félnek megnézni egy ember koponyáját belülről. Nemsokára, miután szinte az egész kompániát hidegre tették megérkezik Spaulding bohóc is, hogy vele együtt folytatva útjukat végre biztonságba helyezhessék magukat annak “bátyjánál”, aki amúgy egy néger (társadalmi pontosítás: színes bőrű) strici. De azt már kevésbé veszik jó néven, hogy a kedves kurva-futtató kénytelen-kelletlen lepaktált a megszállott seriffel, hogy a kezükre adja kedves “rokonait”, az ördög söpredékét…

Szerintem többen is egyetértenek velem abban az apróságban, hogy ritka mint a fehér holló az eset, amikor a folytatás igen magasról veri az elődjét. Itt viszont ez a helyzet áll fönt. A film nagyon jó, óriási váltással szinte teljesen más jellegű mind a történet, mind a forgatási technika az előző résszel szemben. A színészek jól hozzák a formát, és horror-rajongók környezetében nem meglepő módon a végére már-már a betegesen tömeggyilkos család tagjaiért fogunk izgulni fogszorítva (mert őszintén, a legtöbb moziban már alig várjuk, hogy a szerencsétlen lúzereket egy-egy arra sétáló baltásgyilkos/mutáns stb… lehentelje).
Az elhalálozások tetszetősek, még ha annyira nem is lett horrorízű a mozi, mint azt vártuk volna. Némely részeknél sokkal inkább a Született Gyilkosok, vagy esetleg egy durvábban elgondolt Bonnie és Clyde filmet idéz a Devil’s rejects.
Mindenestre: az első rész enyhén untató másolásával szemben ez egy kifejezetten pozitív csalódás lett, határozottan élvezhető mozi. Elég kíváncsi vagyok rá, hogy Mr. Zombie mit hoz majd ki a nemsokára megjelenő Halloween remake-ből…

értékelés: 6/10

John Doe